Hónap: 2017 május

Találkozás Mimikokóval és a Budakeszi úti ház

Egy izgalmas városi túrán tekinthetünk be egy 1956 után emigrációra kényszerült lány családjának életébe, a harmincas-negyvenes évek Budapestjének világába. Cserépfalvi Katalin, az egykori neves könyvkiadó gyermeke édesapjáról, életéről és kutatásairól mesél május 13-án a Mimikokó illegális élete című séta keretében.

Olvashattuk az interneten sok helyen május elején a felhívást.

Május 13-án részt vettem a felhívás okozta túrán, ahol természetesen izgatottan vártam a találkozást Katalinnal, Cserépfalvi Imre lányával.

A Miénk a ház csoport szervezte a sétát, a kettes villamos Eötvös téri megállójából indultunk neki.

Mimikoko illegális élete. Eötvös tér, Budapest 2017

Az első megálló az Apáczai Csere János utca 5. szám volt. Itt élt Cserépfalvi Imre, mely ház egy jókora kőhajításnyira volt a Váci utcai könyvesbolttól. A szecessziós épület első emeletén, a bejáratnak háttal állva a bal oldalon volt a lakásuk. Az emelet többi részét a könyvkiadó, és a Szép szó szerkesztősége foglalta el.

Apáczai Csere János utcai ház

A Váci utca 10-es szám alatt volt a híres könyvesbolt. Most így néz ki külseje, a hátsó ajtó még hasonlít a harmincas évekbeli kijárathoz.

A turisták sétálóutcájában, az egykori üzlet mellett, egy gyermek szemmagasságában található a Cserépfalvi emléktábla.

Mimikoko illegális élete séta 2017. Váci utcai emléktábla és a régi könyvesbolt

Innen a Szervita tér 4-es szám alá mentünk. Itt kaptak Cserépfalviék portugál útlevelet, és itt is bujkáltak egy ideig.


Majd megérkeztünk a Rózsavölgyi szalonba, ahol közönségtalálkoztunk Cserépfalvi Katalinnal.

Dr. Farkas Éva újságíró kérdezte Katalint, a téma kezdésként Albert Göring, a náci Hermann Göring testvére volt. Katalin az édesapja után kutatva, angol tikosszolgálati jelentések között látta Albert Göring nevét, akinek élete több ponton is találkozott a Cserépfalvikkal. Fizikailag is szinte szomszédok voltak, Albert Göring az Apáczai Csere János utcai házuk közelében lakott egy szállodában, egy fotóshoz jártak és még sok egybeesés volt. Egymástól függetlenül, Cserépfalvi Imre és Albert Göring is a náci hatalom ellen küzdöttek. Mintha lett volna valamiféle kötödés. Ami nagyon úgy néz ki, hogy 2017-ben lezárult. Úgy fogalmazott Katalin, hogy most jött el az a pillanat, hogy elengedi Albert Göringet, bár még lehetnek nem ismert információk, de le tudja zárni a történetet.

Katalinnal a kutatásom kezdete óta kapcsoltban vagyunk emailen, telefonon, több posztomban írtam már a családról, de még személyesen nem találkoztunk. Mindig éreztem egy kis fenntartást, bizalmatlanságot, amit itt is megtapasztaltam. Tényleg rohadt nehéz azt elmagyarázni, hogy nem akarok Cserépfalvi Imréből senkit sem faragni, pláne nem akarok egy csúcsdíszként tekinteni Cserépfalu és a helyi zsidóság karácsonyfáján a Papára.

Katalin a beszélgetés zárszavában elmondta, hogy mindenkinek van valamiféle célja itt a Földön, talán küldetése, de egyáltalán nem kell nagy dolgokra gondolni. Említette még az ősöket is, vannak olyanok, akiknek sötét múltú ősök jutottak, talán ők még jobban szeretnének tenni a világért, hogy helyrehozzák az ősök hibáit.

Klassz volt a rendezvény. A Miénk a Ház csoport rendezte, köszönöm szépen nekik.

A beszélgetésen és a sétán is elhangzott, hogy május 17-én Cserépfalvi Imre egykori Budakeszi úti házán emléktáblát fognak avatni.

És máris május 17-e van.

Katalin addig nem hirdette a házat eladásra, amíg meg nem érezte, hogy jön a megfelelő vevő. Perceken belül a hirdetés megjelenése után jött az a vevő, akinek szintén nagyon fontos Cserépfalvi Imre. Ezért közösen a ház bejáratára egy táblát helyeztek ki az alábbi szöveggel:

Ebben a házban élt és dolgozott Cserépfalvi Imre a Kiadó, állatbarát és méhész.

Így néz ki a tábla:

Emléktábla avatása a Budakeszi út 47/c-ben

A ház udvarán klassz hűvösben beszéltek a beszélők.

Cserépfalvi Katalin és Léderer Pál az új tulajdonossal

Léderer Pál beszédével kezdtünk, majd Katalin és az új tulajdonos mondta el, amit gondoltak a papáról és az életről. Majd lelepleztük az emléktáblát. Katalin megkérdezte, hogy elégedett vagyok-e. Azt válaszoltam, hogy igen.

Az új tulajdonos hölgy elmondta, hogy a helynek van egy varázsa, amit megéreztem én is. Ebből az érzésből van még Cserépfaluban is pár löket. Aki teheti menjen el Cserépfaluba is Cserépfalvi Imre táblájához, a Váci utca 10-be, és a Budakeszi út 47/c-be is Cserépfalvi Imre utolsó alkotóhelyéhez, ahol a mézzel is hasonlóan bánt, mint a harmincas években a József Attila kötettel.

Még pár fotót mutatok a rendezvényről.

4. emlékséta

A negyedik Groszmann Lili napon kilencen sétáltunk ki Cserépfaluból 2017. május 21-én. Öten nyomtuk végig a 16.78 km-es távot, és még hárman csatlakoztak hozzánk Mezőkövesdig.

A Cserépfalvi Könyvmegállóból egy házaspár gyűjteménygyarapítási jelére indultunk meg a szokásos útvonalon.

Cserépfalvi emléktábla, Pauer Gyula könyvszobra, Groszmann ház, mártírok emléktáblája, Klein házhely, Schwartz ház, Záli néni kocsma, Zsidó köz, cserépi zsidó temető, Kotyogó kávézó Bogács, mezőkövesdi oázis, egykori zsidó boltok Mezőkövesd, zsinagóga helyén lévő emléktábla, és az egykori kövesdi gettó sarkán, Tauber Liliék háza előtt értünk a célba.

Klassz volt, pár képet mutatok, a Facebookon vannak még videók.

2018. május 20-án folytatjuk.

Rohadékok

A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívuma egy olyan interjútár, ahol holokaszt-túlélőkkel késztettek és készítenek interjúkat. Manapság egyre kevesebbet, mert eltelt az idő.

Ez egy fizetős tartalom, már írtunk is róla. Az interjúkban lévő eseményekben, helyekben és nevekben lehet keresni, sőt van, ahol le is van írva az egész interjú.

Áprilisban az OSZK egy hónapos próbahozzáférést kapott az archívumhoz, csináltam gyorsan egy szűrést.

Mezőkövesdre keresve találtam beszélgetéseket, kiválasztottam egy 1997-es interjút. Tepper Erzsébet.

A Degob oldalán már voltak túlélők beszámolói Mezőkövesdről, ezt még nem olvastam sehol.

Megnéztem, közben jegyzeteltem. Az interjú végén Erzsébet fotókat mutatott, ezekből készült a poszthoz pár illusztráció.

Ez következik most.

Tepper Erzsébet 1997

1903. április 9-én Csobádon született Fleich Erzsébet. Klein Erzsébetnek írták le a nevét Auschwitzban, majd a második férje okán Tepper Erzsébet néven szerepel az USC archívumában.

Erzsébetnek négy fiútestvére volt, apja korcsmáros, pálinkafőző és fűszeres, édesanyja háztartásbeli. A szülők héberül beszéltek otthon, a gyerekek már csak magyarul.5 zsidó család élt Csobádon. A nagyobb vallási ünnepeket megtartották, viszont a férfiak szombaton mindig ünnepeltek.

Fleich Erzsébet református iskolába járt, a keresztény postamester volt a barátnője. Udvaroltak neki a helyiek.

Amikor a háború után több évvel visszament Csobádra, találkozott egy gyermekkel, aki az egyik régi udvarlójának a fia volt. Azt mondta a gyerek, hogy az apja sokat emlegette, hogy Fleich Erzsi is lehetne az anyád. Erzsébet azt mondta neki, hogy jól jártál fiam, mert akkor, már a pokolban lennél.

Csobádon jégveremben tárolták a húsokat, mindig csütörtökön jött a sakter, friss kóser húsok készültek péntekenként.

A csobádi ház

Az apja hitelt adott a háború után sokaknak. Egyre többen nem fizettek. Egyik éjjel megjelent egy tartozó, bekiáltott az ablakon:

na zsidó most gyere ki majd fizetek neked

Dulakodtak, az apja és az egyik fiútestvére elzavarták a betolakodót. A tartozó elment orvoshoz, majd a szolgabíróhoz. Másnap egy hamis tanúval beállított, hogy őt bizony a zsidók megtámadták. A szolgabíró rájött a hazugságra, majd megbüntette az erőszakoskodó tartozót, a hamisan tanúzó nő pedig másnap lebénult. Így akarta az Isten.

Erzsébet egyik testvére Fleich Aladár meghalt az első világháborúban, nevét nem vésték fel a csobádi világháborús emléktáblára.

A harmincas években jött a gazdasági világválság. Erzsébet már a boltban dolgozott, férjhez ment Klein Sándorhoz két gyermekük született. Egyre többen nem fizettek, volt, hogy ők se tudtak fizetni a nagykereskedőknek. Úgy döntöttek, hogy Budapesten folytatják. A fiát Endrének, a lányát Klein Katalinnak, Katónak nevezte.

Fleich Erzsébet, Klein Sándor, Klein Endre és Klein Kató Csobádon

Klein Sándor unokatestvére Mezőkövesden élt. Amikor a zsidótörvényeket kezdték érezni, úgy döntöttek, hogy Mezőkövesden nagyobb biztonságban lesznek. Itt nagy zsidó közösség volt, zsinagógával, iskolával, a lánya polgári középiskolába a fia zsidó iskolába járt.

Itt is folytatódtak az antiszemita történetek. Egyszer Kató lánya az öccsével sétált, a tanító meglátta őket. Azt mondta Katónak, hogy lökd le a hídról azt a zsidó gyereket. Erre Kató berágott, nem akart többé suliba menni. Végül Erzsébet elintézte, hogy kapjon az iskolától papírt, és otthagyhatta az antiszemita tanítót. Erzsébet férje Tepper Sándor cipőboltjában dolgozott, majd egyedül maradt, mert a Tepper fivéreket elvitték munkaszolgálatra.

Fleich Erzsébet Csobádon

“aztán jött a baj”

A helyi főhadnagy csendőrnek zsidó volt a sógornője, de ezt nem sokan tudták. Panaszkodott a csendőr, hogy szörnyű dolgokra kérik. Egyik este behozott egy iratot, ami arról szólhatott, hogy mi lesz a zsidók sorsa. Kérte a csendőr a családot, hogy olvassák el, és cselekedjenek.

Nem menekültek. Maradtak Kleinék Mezőkövesden.

Az egyik család elindult két részben, anya három gyerekkel, apa a másik hárommal, az utcán felismerték az apát, és agyonlőtték.

Ekkorra már a cipőboltot elvették tőlük, azaz bezáratták, ahogy többi üzletet is, az árut lefoglalták, de az nem tartott sokáig, mert vitték az emberek a zsidó boltokból, amit csak tudtak.

„a szolgabíró testvére vitte a férfiingeket”

Ekkorra már több nagyon gazdag zsidó kiment Amerikába Mezőkövesdről. Aki maradtak a gettóba terelték 1944 májusában. De előtte jöttek a vegzálások. Kleinék földes szobáit felásatták, hátha oda dugták el az aranyat. Folyamatosan ütötték és verték őket.

„jött egy szép nap, pakolj zsidó”

Mezőkövesdi vagy környékbeli magyar katonák, csendőrök terelték őket, Erzsébet németet a koncentrációs táborban látott először.

Mezőkövesden egy iskola placcára terelték a zsidó családokat, innen egy kis szobába kerültek Kleinék. Nem volt víz, néha kaptak a helyiektől ételt, valaki hozott egy csomó lisztet, ami svábbogarakkal volt telve, ebből csináltak kenyeret.

„akkor kezdtek rügyezni a fák, amikor indultunk ki a gettóból”

Egyik napon kiterelték őket a mezőkövesdi vasútállomásra. A Klein család a gettóban és a vonaton is együtt maradt. Diósgyőrben szálltak le, itt is folytatódtak az ütlegelések, szintén magyarok verték őket, szinte mindenüket elvették, ruhákba varrva maradt pár cuccuk.

Nagyjából hetvenen voltak egy vagonban, itt húzódtak össze négyen. Kassán megállt a vonat. A kis lukakon könyörögtek vízért, kintről azt mondták, hogy aranyért adnak vizet.

Sokáig tartott a vonatút, egy szögesdrótos táborhoz értek, ahol azt látták, hogy egyenruhás rabok köveket pakolnak. Erzsébet úgy gondolta, hogy ez nekik is menni fog.

Beterelték őket egy kerítéssel védett térre, levágták a hajukat, levetkőztették, és fürdőbe vittek mindenkit. Ezután Erzsébet alig ismerte meg a lányát, a lánya az anyját.

Klein Sándort a fiával egy sorba, Erzsébetet Kató lányával egy másik sorba terelték, előtte tudtak elbúcsúzni.

„anyukám mi már nem találkozunk többé”

Erzsébetéket a hármas barakkba vitték, a férjét és a fiát soha nem látta többet.

Később tudta meg, hogy elégetik az embereket.

Volt olyan nő, aki megpróbált kiszökni a családjához, de nem jutott sokáig. Az egyik nő ott szült egy gyermeket a barakkban. Kicsempészték az újszülöttet a gázba, mert ha lebukik az anya, akkor mindketten meghaltak volna. Így legalább maradt esélye a túlélésre az anyának.

Erzsébet és Kató végig együtt tudott maradni, majd ősszel kiszelektálták őket, és a lichtenaui fegyvergyárba vitték őket. Két külön műszakban dolgoztak, alig találkoztak.

A háború végén a németek elkezdtek menekülni, terelték a zsidókat gyalogmenetben. Ekkor is sokan meghaltak közülük, majd az oroszok felszabadították őket. A berdichevi katonatáborba vitték Erzsébetet és Katót vonattal, Itt nem volt szabad mondani, hogy ők zsidók. Végül:

„Sztálin hazaengedett minket”

Klein Kató a negyvenes évek végén Mezőkövesd

9 hónap múlva értek Budapesten keresztül Mezőkövesdre. Haza. Az egyik öccse és a lánya is túlélte a borzalmakat. Egy ágyat tudtak szerezni, mindenük odalett. Kaptak segítséget, főleg ételt innen és onnan. Mezőkövesden találkozott Tepper Sándorral, akit a háború előtt is már ismert.

Tepper Sándor megkérte Erzsébet kezét. Erzsébet azt mondta, hogy egy évig várja a férjét vissza, ha nem jön, akkor hozzámegy. Klein Sándor nem jött vissza.

Egy mezőkövesdi gyógyszerész segítette őket, adott kétezer forint kezdőtőkét, hogy nyithassanak boltot, gyermekük is született Tepper Pál, ment is az üzlet, de jött 1956, végleg elmenekültek. Amerikába.

Erzsébet az interjú során többször használja azt a többes számú szót egyes emberekre, hogy:

rohadékok

Még pár fotót mutatok a poszt végén Erzsébet archívumából.

Kezdésként Tracy Tepper látható. Ő Klein Erzsébet Auschwitzot is megjárt túlélő, és Tepper Sándor volt munkaszolgálatos holokauszttúlélő unkokája.

Az élet egy csoda.

Tracy Tepper, Erzsébet unokája

Klein Kató, Klein Endre, és Fleich Erzsébet testvére Csobádon

Tepper Sándor katonaruhában

Tepper Erzsébet és Tepper Sándor, ötvenes évek

Tepper Pál, Erzsébet fia

Tepper Ráhel, Erzsébet unokája

Zsidó temető Négyes

Poroszló után Cserépfalu felé menetben a legközelebbi zsidó temető Négyesen van. A megyék határán lévő falucskát a törökök felégettek, majd szépen sorban betelepültek a betelepülők, köztük zsidók is. A falu végiben egy patak partjára temetkeztek. Bő 600 négyzetméteres terület ez, ahol egy darab sírkövet találtam.


Az 1880-as népszámláláskor 33-an éltek itt, de még 1941-ben is felírtak 5 izraelita vallásút, a Yad Vashem adatbázisában megtalálhatók a Négyesről elvitt áldozatok emléklapjai.

Azt írja az izraelitatemetok.hu a négyesi sírkövekről, hogy elsüllyedhettek a gyakori árvizekben, na de hová süllyedtek el? Csoda hogy egy megmaradt.

Itt is írtam az önkormányzatnak, azt válaszolták, hogy a Miskolci Autonom Ortodox Izraelita Hitközség a terület tulajdonosa, néha lekaszálja a falu a területet.

Képek és videó.

Április közepén mentem egy kört Tiszafüred körül (Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Kunmadaras) és útban Cserépfalu felé megálltam Poroszlón és Négyesen. A jövőben is lesznek ilyen képes és videós posztok az ország minden tájáról.

Követheted a videóinkat a Groszmann LIli videócsatornán és az Instagramon is.

Kovács Tibusz okleveles videós azt üzente, hogy tegyek állóképeket a balra és jobbra forduló videósnittek közé, mert elszédült a videócsatorna előtt. Így lesz.

Még magamról mutatok egy képet a posztsorozat végén. A fiam készítette, éppen a négyesi sírkőről készítem a videót. Azt nem tudom, hogy rövidnadrágban lehet-e zsidó temetőbe lépni, de fedetlen fővel tutira nem.

Ne feledjük a zsidó temető, örökké zsidó temető.

Kunmadaras és Poroszló zsidó temetői

Tiszaszőlős és Tiszaszentimre után, balra fordultam április 15-én Kunmadaras felé. A község megint egy olyan hely, ahol életem során korábban sokszor megfordultam, de felnőtt koromig egy szót sem hallottam a zsidóságról.

Pedig. Itt élt a járás legnagyobb zsidó közössége, és 1946-ban egy durva pogrom is volt. Ugyanaz a helyzet, mint sok más helyen: nem beszéltek a múltról. Legalábbis nekem nem.

A temető a falu déli részében a sarokban található. Van benne mártírok emlékműve, mait már 1946-ban felállítottak a túlélők. A megmaradt sírköveket kerítés és lakatolt kapu védi. Gondozzák.

Írtam az önkormányzatnak, hogyan lehet bejutni a temetőbe, majdnem azonnal válaszolt a jegyző:

A temető kulcsát a Madarasi Településellátó, Beruházó és Szolgáltató Szervezet gazdasági ügyintézőjétől, Farkas Ádámtól tudja elkérni. Farkas Ádám elérhetősége: 0630/2869078

Legközelebb elkérem, addig is képek és videó kintről:

A két durva állapotban lévő temető után Kunmadaras pozitív csalódás volt, ami tovább folytatódott másnap Poroszlón.

Itt is a község déli részében, a keresztény temető sarkában található a zsidó temető. Kőkerítés és komoly zárt vasajtó védi a 180 centitől kisebb emberek tekintetétől a temetőt.

A magasabbaknak be lehet látni, vannak is bent sírkövek, sőt két urat is láttam április 16-án, éppen nyírták a füvet.

Bekiáltottam, hogy jó munkát! Kijöttek elém a temető kapujába. Kértem bebocsátást, de az urak nem engedtek be. Úgy éreztem magam, mint az egyszeri balos újságíró, akit nem engedik be a Fidelitasosok a migráncsos NERbulira.

Kérdezgettek, hogy mit akarok, honnan jöttem, mi járatban, mi a célja a fotóknak, de a válaszom nem igazán érdekelte őket, csak az, hogy teljesítsék a küldetést, ami kb ennyi volt: nem jöhet be a temetőbe senki.

Hamar átláttam, hogy felesleges erősködnöm, jó munkát kívántam és készítettem a kőkerítésről pár felvételt.


Természetesen nem elégedtem meg a vasajtós benézéssel, kicsit messzebb mentem a zsidó temető bejáratától és a mobilommal felvettem egy rövid mozgóképet.

Sajnos nem indították be a fűnyírót, pedig akkor fotót is tudtam volna készíteni. A tükörreflexes gép kattogása a klassz csendben simán lebuktatott volna.

Franc akart menekülve távozni egy temetőből.

A poroszlói önkormányzatnak is írtam levelet, ők is gyorsan válaszoltak, megírták azt az infót, amit a temetőlátogatóknak tudni kell és érdemes:

Tájékoztatom, hogy a Zsidó temető kulcsa Poroszlón Hajdú Kálmánnál található, a temető látogatása előtt időpont egyeztetés céljából az alábbi telefonszámon szíveskedjen felhívni: 06 70 944 2226.

Még egy rész hiányzik az áprilisi temetőjárásomból, Négyes lesz az utolsó állomás nemsokára.