10. Groszmann Lili emlékséta Cserépfaluból Mezőkövesdre

Kezdem a dátummal:

2023. május 21., 8 óra.

18 kilométer a távolság. Marika presszójától indulunk, kb. egy órát töltünk Cserépfaluban. Benézünk a Cserépfalvi emlékszobába, Cserépfalvi Imre szülőháza helyén épült kultúrba, ahol Kovács Imre tárlat fog nyílni hamarosan. Megnézzük Pauer Gyula könyvszobrát, ő szobrozta meg a Duna parti cipők emlékművet is. Innen elmegyünk Groszmannék házához, Lili születési helyére, majd a templomkertben lévő holokauszt emléktábla után a Schwarcz házba talán bejutunk., Itt múzeum lesz majd egyszer, ha lesz a kutatásnak annyi pénze, hogy megvegyük a házat, de mindenképpen benézünk az udvarra, ahol az elmúlt évben sajnos lebontották az egykori feltételezett metsző épületét.
A zsidó közön felmegyünk egészen a temetőig. különös, hogy a cserépi felnőtt zsidókat kezdetben Mezőkövesdre temették, csak a gyerekeket ide, Friedmann Júlia 4 gyermeke is  a zsidó temetőben nyugszik.
Végül a két fennmaradt sírkövet és leellenőrizzük az ócska temetőben.

Kb. 10 órakor fogunk megérkezni Bogácsra. A Koccintó büfénél megpihenünk, később felmegyünk (emelkedő) a bogácsi zsidó temetőhöz, ahol egy darab sírkő van még elméletileg. Múltkor még megvolt.

Innen jön egy nagyobb menet, bő 12 kilométer Mezőkövesdig. Az egykori zsinagóga helyén épült iskola falán megnézzünk az emléktáblát, majd a Hársfa és a Diófa utca sarkáig, az egykori gettóig megyünk, ide szállíttatta Péterffy Béla 1944 májusában a környék zsidóságát, előtte majdnem filmsztár is lett a szarházi szolgabíró. 5 évvel ezelőtt kitettem egy emlékkövet Tauber Liliék háza elé, megkeressük.

13 órakor körül lesz vége az emléksétának. Ha Balázs nem jön, és nem visz vissza, akkor a 14 óra 21 perces busszal indulok vissza Cserépfaluba, de talán még a mezőkövesdi temető is beleférhet a programba fakultatíve, de az már csak gépkocsis típusú.

Tehát: 2023. május 21., 8 órakor.

Tizedik alkalommal sem élhetünk tudatlanságban.

EVENT ITTEN

261 naplóbejegyzés az elmúlt 9 év alatt

Sokadik újrakezdés kezdődik újra megint 2023 februárjától.

A kutatás 2014 óta, mind tartalmilag, mind a közlési eszközöket tekintve sokadik változáson megy át vagy keresztül. Ahol most vagyunk, ez egy másfél éves megújulás lépcsőfoka. A LiliGro.Hu-t 2021 végén regisztráltam, miután előtte a GroszmannLili.XYZ domaint elvesztettem önhibámon belül. Kezdtük a kinján, majd a blog.hu-n, és az XYZ után megérkeztünk most ide.

Naplószámok az eddig eltelt majdnem 9 évből:

  • 261 poszt,
  • 712 címke, azaz szócikk,
  • 1028 médiatartalom: anyakönyvek, fotók, zenék, digitalizált újságok, és a videók.

Az elmúlt pár hónapban két mentésből pakoltam újra a kutatási naplót. A blog.hu-ról az xml-mentést beimportáltam, viszont az összes képet le-, majd feltöltöttem posztonként. Az XYZ mentéséből nem tudtam importálni, a szövegeket és a képeket visszatöltöttem, a címkéket és a kategóriákat is átírtam.

Mi történt 2014 óta?

Tartalmilag 2014-ben volt egy nagy nekiindulás, 2015-ben brutális folytatás, 2016-ban jöttek a temetők, ami 2017-ben annyira beröffent, hogy külön oldalt is kapott, ez lett a ZSTM.hu. 2018-tól jön a folyamatos visszaesés, előadások itt és ott, közben nem is éltem itthon egy ideig, 2019 óta pedig egy nagyon erős helyben járás a kutatás állapota, tavaly egy levéltári kaland után, most 2023-ban újraindul.

Visszaolvasva, mert újraolvastam a naplót praktikusan, sok olyan bejegyzés van, ahol a terveket taglaltuk Istvánnal, ha csak azokat elővenném, minimum két évre elegendő tartalom lenne.

Most is írok egy tervfélét, ami szinte csak a cserépi temetővel kapcsolatos.

Radarozás – Erdős Bence új segítőnk szerint márciusban elmehetünk a cserépi temetőbe egy radarral, hogy a sírokat megjelölhessük.
Elkerítés – a temető egyik oldalán már van kerítés, a másik három oldalát kell elkerítenünk, első körben egy kőcsíkot gondoltam.
Kövek visszaállítása – Két sírkövünk van, de egyik sem a temetőben, ezeket vissza fogjuk vinni a zsidó temetőbe.
Séta – Idén lesz a tizedik emlékséta, sőt ennek kapcsán Szkárosi Agapé azon dolgozik, hogy Lilinek botlatóköve lehessen akár még idén.
Tartalmak – Az elmúlt pár évben fotóztam kb. 20 temetőben, ezeket is fel kell dolgozni, lebeszélt interjúkat is el kell készítenem, Cserépfalvi Imréről is több digitális anyag vár közlésre, az emlékszobában Kovács Imre-tárlat is készül, ésatöbbi.

Hogy ne éljünk tudatlanságban.

Ps. Köszönjük Cs. Gy. I-nek az újabb 20 ezer forintos támogatást, nagyon megtisztelő. Köszönjük szépen.

A következő bejegyzés nem lesz nagyon örömteli.