2024-ben még biztosan nem lesz, de a jövőben bármi lehet. Szabolcsnak volt ez a felvetése, hogy úgy lehetne tömeget csinálni az emléksétán, hogy a túrázó célközönségnek lehetne kiajánlani. A déli 30 Cº fokban a bogácsi iszonyat hosszú árnyékmentes kilométerek teljesítése bizony teljesítmény. Mi számít tömegnek egy olyan vidéken, ahol a zsidók 80 százalékát megölték, és akik túlélték, azok is elmentek innen?
Cserépfaluban 2 zsidó család élt 1944-ben, Groszmann Miklós jött vissza egyedül, a fia, György pedig Palesztinába menekült.
79 éve nem tudom milyen idő volt a lovaskocsin, – újabb kikutatandó információ – most már reggel bőven 20 fok felett voltunk. 20 felett volt a létszám is, a kiküldött 500 meghívó megtette a hatását, és a cserépi sétán és a Bogácsig tartó útig együtt vonultunk majdnem 30-an.
Az általános ismertető után megnéztük a buszmegálló-könyvtárat, Pauer Gyula könyvszobrát, majd Zsuzsa bemutatta a Cserépfalvi Emlékszobát, ahol hamarosan Kovács Imre tematikus tárlat is megtekinthető lesz.
A Groszmann-háznál kezdődött el igazán a családok bemutatása. Azért Lili a névadónk, mert járássegítője volt. Az interjúkban a cserépi nénik bőrgipsznek nevezték Groszmann Lilla, azaz Lili szerkezetét, [ami segítette a mozgásban] ezért emlékeznek rá sokan. Szemben laktak Juliska néniék, ők látták, hogy lovaskocsira felpakolnak, és elmennek, majd jöttek emberek a környékről, és kirámolták a házat. Anno kisípoltam a nevet az interjúban, már nem is emlékszem rá, hogy ki volt, nem ez a fontos.
A templomkertben a megbújó táblánál meséltem a Huseby-kutatásról, arról, hogy mi van akkor, ha egy régen publikált anyagban más van leírva Cserépfaluról, mint amiről a szemtanúk meséltek? Vajon mi lesz a valódi forrás ezentúl? Klein háza után jutottunk Schwarczékhoz, ahol elhangzott a már sokszor feltett kérdés, hogy miért nem szeretik sokan Cserépfaluban ezt a kutatást, a zsidózást, Cserépfalvizást. Általánosítani nem szabad, de sokan, azt hiszem, szégyellik az akkori eseményeket. És nagyon nem lehet jó érzés tudni olyan információkról, ami miatt nehezen megy az alvás. Talán azt gondolják, hogy a kutatás árt a falu népszerűségének? Majd nem jön ide több turista? Orruk alá akarom dörgölni, hogy mik történtek?
A kutatásnak nincs ilyen olvasata.
A kutatás nem lehet empatikus, nem lehet prekoncepcionális, nem mehet egy tervezett útvonalon, ha így lenne, akkor onnantól nem kutatás. Hazugság lenne. Propaganda. Átverés. Egy bizonyos olvasat.
Itt tények vannak, emlékek vannak: igazság van. És marad is örökre.
Sanyi mondta, hogy baromira nem érdekli ez az állandó holokausztozás. Mert unalmas, a családja 70 százalékát kiirtották és nem akar állandóan erre emlékezni. Vége lett, és többet ilyen nem fordulhat elő.
Na ez az. Mi nem fordulhat elő? Ha nem tudjuk, hogy mi történt, akkor hogyan ismerjük fel, hogy újra megtörténhet az amit nem ismerünk? A Schwarcz-háznál kicsit többet álldogáltunk, egyszer majd ezt is megírom részletesen, de a lényeg, hogy a házból szeretnék egy emlékházat kialakítani, ehhez még sok minden hiányzik, legfőképp a pénz. Lesz alapítvány még idén, és onnantól elindulhat egy profibb „fundraising” pénzgyűjtő tevékenység is.
A zsidó közt érintve az alvég felé felmentünk a zsidó temetőhöz, amit szintén fel fogunk újítani. Lesz kerítés, lesznek kövek, lesz ajtó. A keresztény sírok között 2 héber nyelvű sírkő van nem messze a térképen jelölt zsidó temetőtől, hamarosan megyünk Smillel és Bencével radarozni is, még az is lehet, hogy a térképen jelölttől nagyobb területen helyezkedik el a temető. Mi van akkor ha helyén van a két sírkő, csak körbetemették? Volt ilyenre példa, például Bükkzsércen.
Bogácsig, Klein Bertalan sírkövéig tartott az első nagyobb sétás szakasz a Kotyogó kávézóig, innentől már Petra nem fotózott mert a célra koncentrált és be akarta osztani az energiáját.
Sok témát érintettünk például fura, hogy a bogácsi kövön magyarul írtak, és a sorrend sem stimmel, erről majd József fog írni a blogba. És még sok minden másról. Mi lett például a főszolgabíróval, aki intézte a gettósítást 1944-ben?
A csapat kétharmada Bogácsnál távozott, ami nem először fordult elő, ezért is jövőre, a 80 éves évfordulón, a kutatás 12-ik évében már ketté lesz bontva a séta.
Az 5 kilométeres első szakasz lesz maga az emlékséta, és bónuszként lehet jönni további 12 kilométert az egykori gettóig, Mezőkövesdig. Itt már önző módon gondolok arra is ha 80 éves leszek 2053-ban, akkor már valószínű csak ezt az 5 kilométert tudom majd letotyogni 🙂
L’Chaim, köszönet a résztvevőknek és mindenkinek, aki eddig elolvasta. Köszönet a támogatóknak, nagyon megtisztelő az érdeklődés. Jövőre május 19-én lesz a 11. séta.
Két képsorozat még Petrától és Agapétól a nyomok miatt:
Agapé galériája:
Támogató: Népfőiskola Alapítvány
