József Attila-kötettel fog bővülni a Cserépfalvi emlékszoba a vasárnapi emléksétán

1949-es kiadású József Attila-kötettel és egy 1940-es Török Sophie-kötettel fog bővülni a Cserépfalvi emlékszoba vasárnap, a 12. Groszmann Lili emléksétán.

Mindkét kötet természetesen Cserépfalvi-kötet, sőt Babits Mihály felesége saját kezével írta alá a saját kötetét. Török Sophie Babits előtt Szabó Lőrinc menyasszonya volt, hogy kicsit irodalmazzunk is.

A kötetek egy hagyaték feltárása után Hum István Balázs, a nemzeti könyvtár állománygyarapító könyvtárosa jóvoltából került a kutatást segítő alapítványon keresztül Cserépfaluba.

Az emlékszoba a helyi könyvtár mellett helyezkedik el, és hamarosan Az Élet Igazsága Alapítvány fogja szervezeti keretben segíteni a könyvtár és az emlékszoba fejlődését, az erről szóló megbeszélések már elkezdődtek az Önkormányzattal és a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárral.

Ilyenek a kötetek:

Botlatókövek lesznek Cserépfaluban

Csendes Péter polgármester úrral bejártuk a két botlatókő tervezett helyszínét, a testület még korábban egyhangúan szavazta meg az együttműködést, és ajánlott fel minden segítséget, amit nagyon köszönök nekik.

Bepróbáltuk a követ a Groszmann ház elötti járdára, lesz vele egy kis munka. A másik kő a Váraljai úton lesz Schwartzék előtt. Nagyon köszönjük az előkészítést és a mindent.

Groszmann. Lili köve

A 12. emlékséta kezdéseként 9 órakor Lilire és Schwartz Évire emlékezve két botlatókövet is elhelyez Cserépfaluban a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Cserépfalu Önkormányzata és Az Élet Igazsága Alapítvány.

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/3189829571152667/

Indulás: 2025. május 18. 9 óra

Cserépfalu: Groszmann ház, Lili botlatókövének elhelyezése, Cserépfalvi emlékszoba, templomkert emléktábla, Schwarcz Éva botlatókövének elhelyezése, zsidó temető

Bogács: Zsidó temető

Mezőkövesd: egykori zsinagóga emléktáblája, Hársfa és Diófa utca sarka utca, az egykori gettó területe, tavalyi botlatókövek ellenőrzése, zsidó temető

Groszmann Lili és Schwartz Évi botlatókövei

Elkészültek a botlatókövek, amelyeket 2025. május 18-án fogjuk elhelyezni Cserépfaluban.

A 12. emlékséta kezdéseként 9 órakor Lilire és Schwartz Évire emlékezve két botlatókövet is elhelyez Cserépfaluban a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Cserépfalu Önkormányzata és Az Élet Igazsága Alapítvány.

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/3189829571152667/

Tóth Tamás képei a 2024-es emléksétáról

2024. május 19-én felkerestük a temetőt, az egykori zsidók házait, az emlékoszlopot és a falu haladó könyvkiadójának, Cserépfalvi Imrének megújult emlékszobáját. A séta Cserépfaluból az 5 kilométerre lévő bogácsi temetőig tartott. Innen 12 óra körül fakultatíve az egykori mezőkövesdi gettóig, a Diófa és a Hársfa utca sarkáig folytattuk a gyaloglást, ahová 14 órakor érünk.

A rendezvény zárásaként 15 órakor Róth Dezsőné sz. Gutlon Borbálára és Abonyi Istvánra emlékezve két botlatókövet is elhelyezett a mezőkövesdi főutcán a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Mezőkövesd Önkormányzata és Az Élet Igazsága Alapítvány.

Köszönjük szépen, várjuk 2025. május 18-án is az érdeklődőket!

Tóth Judit képei a 11. Groszmann Lili emléksétáról