A szászországi Heidenauban a CDU és az AfD által támogatott indítvány alapján a városi tanács úgy határozott, hogy a jövőben nem helyeznek el új Stolpersteine-t a közterületeken, hasonlókat mint amelyeket két éve helyeztünk el Cserépfaluban, illetve Mezőkövesden.
A Heidenauban található öt meglévő botlatókő marad, de újabbakat már nem szeretnének. Az indoklás szerint többek között problémát jelent, hogy a járdába épített kövekre az emberek rálépnek. Tagesschau – döntés a heidenaui botlatókövekről
Pedig éppen ez az egyik oka annak, hogy a botlatókő különleges emlékhely. Nem egy alig látogatott múzeum falán van, nem egy emlékművön olvashatjuk az áldozatok nevét, hanem ott van előttünk az utcán, azon a helyen, ahol egykor egy ember élt. A járókelő egyszerűen belebotlik egy névbe, egy születési dátumba és egy tragikus történetbe. És talán egy pillanatra megáll.
Groszmann Lili köve
Cserépfalun két botlatókő már őrzi azoknak az embereknek az emlékét, akik egykor ennek a falunak a lakói voltak. Az Élet Igazsága Alapítvány azonban úgy gondolja, hogy ez még nem elég. Az alapítvány minimálisan további hét botlatókő elhelyezését tervezi, hogy azoknak a cserépfalusi zsidó embereknek is legyen személyes emlékezési helyük, akiknek nevét és történetét ma már csak a kutatás, a családi emlékezet őrizheti.
Heidenauban most úgy gondolják, öt elég. Cserépfalun mi azt mondjuk: ha még vannak nevek, amelyeket vissza kell írni a falu emlékezetébe, akkor még nincs elég botlatókő.
Ilus nénivel két éve beszélgettem, sajnos a vágást már nem élhette meg. Igen, ez egy nagyon lassú kutatás, mindent a megfelelő időben. Sajnos tavaly elhunyt a Groszmann Lilire emlékező cserépfalusi néni. 1944-ben még gyerek volt, visszaemlékezéseiben elsősorban azok maradtak meg, akiket gyerekként látott a faluban. A teljes beszélgetés is látható lesz csatornánkon.
A Groszmann családra úgy emlékezett, mint a falu egyik módosabb, kereskedéssel foglalkozó családjára. Üzletük volt, az üzlet alatt pedig pince is működött. Jó kapcsolatban voltak a falubeliekkel, emlékei szerint szép anyagokat, kendőket is hoztak a fiatalasszonyoknak.
Ilus néni
A család tagjai közül különösen Lili maradt meg az emlékezetében. Lili szép kislány volt, és mivel nem tudott járni, valamilyen kiskocsiban közlekedhetett. A család mellett dolgozott Marton Klára, Ilus néni nevelőanyja, aki „nagyon dolgos asszony volt”. Mosott, főzött, és Lili gondozásában is részt vett.
A Groszmann család történetének egy különösen fontos emléke egy régi fénykép, amelyet Hannától kaptam, Groszmann Gyuri lányától. Amikor Ilus néni meglátta a képet, felismerte rajta Lilit, valamint Gyurit és a gyerekek mellett álló Klára nénit.
A Groszmannékhoz egy másik személyes emlék is kapcsolódik. Klára nénitől Ilus néni családjában megmaradt egy levesestál és egy szűrőtál, amelyek Groszmannéktól származnak, és ezek a zománcos edények mind a mai napig megvannak.
A Schwarcz családra Ilus néni még közvetlenebbül emlékezett. A házuk előtt vezetett az út, amelyen iskolába járt, ezért gyerekként gyakran látta őket. Úgy emlékszik, három gyermekük volt: Imre, Gyuri és Éva. A család szintén üzlettel foglalkozott, és Ilus néni szerint a faluban őket sem tekintették olyan embereknek, akiktől félni kellett volna. Ismerték őket, a közösség részei voltak.
Aztán elérkezett 1944.
Ilus néni konkrétan már nem emlékezett arra a pillanatra, hogyan vitték el a családokat. Arra azonban igen, hogy elhurcolták őket. A Schwarcz család Évájával kapcsolatban fontos történetet őrzött meg az emlékezete: úgy hallotta, hogy valaki meg akarta menteni a kislányt, hogy ne vigyék el. A szülők azonban nem hagyták, hogy a gyermek külön maradjon tőlük. Együtt mentek el.
Ilus néni szerint akkor már lehetett tudni, hogy azok, akiket elvisznek, komoly veszélyben vannak. A beszélgetés során úgy fogalmazott: tudták, hogy „a halálba viszik őket”. Arra azonban, hogy pontosan ki próbálta volna megmenteni Évát, már nem emlékszik.
A Groszmann család sorsáról is megmaradt benne ez a bizonytalanság. A család tagjai közül később Gyuri és édesapja, Grossmann Miklós visszatértek Cserépfalura. Ilus néni úgy tudja, hogy később eladták a Groszmann házat. A Schwarcz családról azt mondta: közülük senki nem tért vissza.
A háború utáni években Ilus néni a temetőben is találkozott a falu zsidó múltjának nyomaival. Egy barátnőjével jártak a régi temetőben, ahol olyan sírkövet láttak, amelyen zsidó név szerepelt. A kő különleges, magas sírkő volt, amely később eltűnt. Ilus néni csak találgatni tudta, mi történhetett vele; elképzelhetőnek tartotta, hogy valaki azért vitte el, mert felismerte, hogy ott egy rokona lehet eltemetve.
A visszaemlékezés végén már nemcsak a konkrét cserépfalusi családokról beszél, hanem arról a borzalomról is, amelyről később hallott. A televízióban látott képek, a Dunába lőtt zsidók története és az Auschwitzról szóló beszámolók újra és újra szembesítették azzal, hogy mi történt azokkal, akiket gyerekként még a falu utcáin látott.
Ilus néni felidézte, hogy később olyan emberrel is találkozott, aki visszatért, és beszélt arról, milyen körülmények között éltek a táborban, hogyan vitték az embereket a gázkamrákba, és milyen tömegeket hurcoltak a halálba.
Ilus néni falusi gyerekként ismerte azokat az embereket, akiket elvittek 1944-ben.
A 13. Groszmann Lili-emléksétán megtörtént a csoda, akkor amikor a 13 éves Szegedi Blanka családja nevében egy közel kilencvenéves fényképet adott át nekem.
Az 1938-ban készült osztályképen Groszmann Lili és Blanka dédnagymamája, Lukács Teréz is látható, középen pedig Batta tanár úr ül az egykori 5–6. osztályos tanulók között.
A fotó, a középső sorban jobbról a harmadik Groszmann Lili.
A fénykép egy különleges barátság emlékét őrzi. Blanka elmondása szerint dédnagymamája és Lili között nagyon szoros kapcsolat alakult ki. Mivel Lili mozgássérült volt, Lili édesapja egy kis kocsit készíttetett számára, amelyen Teréz nap mint nap az iskolába húzta barátnőjét. A család emlékezete szerint a Groszmann család élelmiszerboltot működtetett a katolikus templom mellett, dédnagymamája pedig rendszeresen vitt nekik friss tejet. Groszmann úr gyakran édességgel – például süvegcukorral vagy krumplicukorral – jutalmazta a segítséget.
Blanka számára különösen fontos volt részt venni az emléksétán, hiszen gyermekkorától hallgatta nagymamája és dédnagymamája történeteit. Mint mondta, gyakran elgondolkodik azon, vajon ismerhették volna-e egymást, ha a történelem nem szakítja félbe a cserépfalui kislány életét.
A fénykép átadása mellett egy másik, generációkon át fennmaradt emléket is megosztott. Elmondása szerint egy cserépfalui asszonytól hallotta, hogy a holokausztot túlélő Groszmann György a háború után visszatért a faluba, és arról beszélt: egy katona megpróbálta kimenteni húgát, Lilit a haláltáborból, ám a kísérlet tragikus véget ért. A történet ma már inkább a helyi emlékezet része, mintsem bizonyítható történelmi tény, mégis jól mutatja, milyen mély nyomot hagyott Lili sorsa a közösségben.
2014-ben Blanka 1 éves volt amikor cserépfalu történeteit feldolgozó kutatásom, életem elért Groszmann Lilihez. Lehet ennyi idő kellett ahhoz, hogy helyben is megtörténjen a csoda. Nagyon köszönöm Blankának, és várom további történeteit, ezennel ő is része kis csapatunknak.
A fotón Blanka a sétán, a Schwartz háznál.
Lesz még poszt a 13. sétáról, a fiam is 13-as számmal játszik a focipályán, az élet egy csoda.
A 13. Groszmann Lili emléksétán Yaara Itach-Grossman, a holokausztot túlélő Groszmann György testvére Gilad beszéde előtt kezdte az emlékezést Cserépfaluban, 2026. május 24-én.
Három nyelven olvasható a beszéd:
Lili története
Grossman Lili gyönyörű, szőke diáklány volt. A legeslegjobb barátnőjét Klárának hívták.
Együtt tanultak a szülőfalujuk melletti iskolában, Északkelet-Magyarországon.
Délutánonként segített szüleinek a fűszerüzletekben, amelyek tisztes megélhetést biztosítottak a családnak.
Bátyja, György, pont úgy ugratta és bosszantotta őt, ahogy egy nagytestvérhez illik.
Pál volt a legkisebb a három testvér közül, és Lili imádta nézni, ahogy a kisgyerek a falu udvarán kergeti a malacokat és a libákat.
A házban volt egy kút, egy nagy fáskamra és a tágas udvaron egy gondozott éléskamra.
Lili lábadozó fogyatékossággal született, és járógéppel közlekedett – ami egyáltalán nem zavarta a barátait vagy a családját, és senki sem tulajdonított ennek semmi jelentőséget.
Mengele viszont igen.
Május hónap volt, az európai tavaszi virágzás kitágította a szíveket. Cserépfalu lakói ráébredtek, hogy szomszédaik zsidók, akiket a közeli város gettójába kell kitelepíteni.
Egyetlen család sem volt hajlandó kockázatot vállalni, és oltalmat nyújtani a falu mindössze két zsidó családjának kisgyermekei számára.
A Grossman és a Schwartz családot a gettóba hurcolták, a férfiakat munkatáborba küldték. Két héttel később a nőket és a gyermekeket vonatokra zsúfolták, és Auschwitzba szállították.
Lili édesanyjával és kistestvérével érkezett meg, akiket azonnal a gázkamrákba küldtek.
Ő maga először a világ legszörnyűbb orvosának kezei közé került.
Aztán a halálba küldték.
81 év telt el a háború vége óta.
Lili ma egy 100 éves dédnagymama lehetne, ráncos és feledékeny, akit az egész szerető családja körülvesz.
De őt 18 évesen meggyilkolták.
György a nagyapám – Grossman Cvi.
Lili az ő gyönyörű nővére.
Tavaly édesanyámmal ellátogattam az otthonukba, a festői és békés Cserépfalu községbe.
Petőfi utca 3.
Ma az egész családdal jöttünk el ide, hogy megtegyük ezt az utat az ő tiszteletére.
Létének valósága mindaddig él és jelen van, amíg emlékezünk rá, és fenntartjuk az emlékét.
Köszönöm a megtiszteltetést, hogy itt lehetek.
Köszönöm, Lili, hogy a családunk része voltál.
Mindig a szívünkben élsz.
Lili’s Story
Lili Grossman was a beautiful, blonde teenage girl. Her best friend was named Klara.
They studied together at the school near the village where they were born, in northeastern Hungary.
In the afternoons, she helped her parents in the grocery stores that honorably supported the family.
Her older brother, Gyorgy, teased and annoyed her, just like an older brother knows how to do.
Pal was the youngest of the three siblings, and Lili loved watching him chase the pigs and geese in the yard.
The house had a well, a large wood-burning stove, and a well-kept pantry in the courtyard.
Lili was born with a disability in her leg and used a walking brace—something that didn’t bother any of her friends or family, and to which they attached no importance whatsoever.
Mengele, however, did.
It was the month of May, and the European spring blossom expanded the heart. The residents of the village of Cserépfalu discovered that their neighbors were Jews who were required to evacuate to the ghetto in the nearby town.
Not a single family was willing to take the risk and shelter the toddlers of the only two Jewish families in the village.
The Grossman and Schwartz families were evacuated to the ghetto; the men were sent to a labor camp. Two weeks later, the women and children were crammed onto trains and transported to Auschwitz.
Lili arrived with her mother and her little brother, who were immediately sent to the gas chambers.
She first passed through the hands of the most monstrous doctor on earth.
And then, she was sent to her death.
Eighty-one years since the end of the war.
Today, Lili could have been a 100-year-old great-grandmother, wrinkled and confused, surrounded by her entire tribe.
She was murdered at the age of 18.
Gyorgy is my grandfather—Zvi Grossman.
Lili was his beautiful sister.
Last year, I traveled with my mother to their home in the picturesque and peaceful village of Cserépfalu.
3 Petőfi Street.
Today, our entire family has come here to walk this journey in her honor.
The very essence of her existence remains present and real, as long as we remember and mention her.
Thank you for the privilege of being here.
Thank you, Lili, for being a part of our family.
You are forever in our hearts.
לילי גרוסמן היתה נערה בלונדינית יפיפייה. לחברה הכי טובה שלה קראו קלרה.
הן למדו יחד בבית הספר הסמוך לכפר שבו נולדו, בצפון מזרח הונגריה.
אחר הצהריים היא עזרה להוריה בחנויות המרכול, שפרנסו את המשפחה בכבוד.
אח שלה הגדול, גיאורגי, הציק ועיצבן כמו שאח גדול יודע.
פאל היה קטן בשלישיית האחים, ולילי אהבה לראות אותו רודף בחצר אחרי החזירים והאווזים.
בבית הייתה באר, ותנור עצים גדול ובחצר מזווה מטופח.
לילי נולדה עם נכות ברגלה ונעזרה במכשיר הליכה, מה שלא הפריע לאף אחד מחבריה ומשפחתה והם לא ייחסו לכך כל חשיבות.
מנגלה, דווקא כן.
חודש מאי, הפריחה האירופאית מרחיבה את הלב. תושבי הכפר צ’רפפאלו, גילו ששכניהם הם יהודים שנדרשים להתפנות לגטו בעיירה הסמוכה.
אף משפחה לא הסכימה להסתכן ולקחת חסות על הפעוטות של שתי המשפחות היהודיות היחידות בכפר.
משפחות גרוסמן ושוורץ פונו לגטו, הגברים נשלחו למחנה עבודה. הנשים והילדים, כעבור שבועיים, הועמסו על רכבות, והוסעו לאושוויץ.
לילי הגיעה עם אמה ואחיה הקטן, שנשלחו מיד לתאי הגזים.
היא עברה קודם תחת ידיו של הרופא הנורא בתבל.
ואז נשלחה אל מותה.
81 שנים לסיום המלחמה.
לילי יכלה להיות היום סבתא רבתא בת 100, מקומטת ומבולבלת, שכל השבט שלה לצידה.
היא נרצחה בגיל 18.
גיאורגי הוא סבא שלי- צבי גרוסמן.
לילי זאת אחותו היפה.
בשנה שעברה, הגעתי עם אמא שלי לביתם, בכפר הציורי והשליו צ’רפפאלו.
רחוב פטופי 3.
היום הגענו לכאן כל המשפחה, ללכת את המסע הזה לכבודה.
עצם קיומה נוכח וקיים, כל עוד נזכור ונזכיר אותה.
תודה על הזכות להיות פה.
9 nap múlva lesz a 13. Groszmann Lili emlékséta, ma bejártam a cserépi szakaszt egy kis kitérővel, 3 buszmegállóban is kint vannak a kis plakátok.
Tehát 2026. május 24-én 9 órakor indulunk, hogy ne éljünk tovább úgy, ahogy eddig.
Felvégi buszmegálló
Bandi boltja
Liliék volt háza a botlatókövével
Cserépfalvi Könyvmegálló
Schwartz Évi köve és a volt házuk
Icuka boltja
Alvégi buszmegálló
A plakátok kinyomtatását Az Élet Igazsága Alapítvány finanszírozta, amely civil szervezetet ti, drága olvasók támogatjátok. Nagy köszönet az elmúlt napok adományaiért!
