Hanna (Groszmann) Itach levele a sétálóknak

Hanna Itach levele a sétálóknak.

Kedves Barátaim!

A nevem Hanna Itach (Groszmann). Groszmann György lánya vagyok, Groszmann Miklós és Kornélia unokája, Groszmann Lili és Pál unokahúga.
Sajnálatos módon soha nem volt alkalmam megismerni apámat vagy nagyapámat, akik mindketten túlélték a holokausztot.

Apám György 1946 júliusának végén vándorolt ​​ki Izraelbe egy illegális bevándorlási akció részeként a brit mandátum alatt, és bevonult a brit hadseregbe. Egy közös barátom mutatta be édesanyámnak, Schultz Magdának a szlovákiai Tornaljáról. 1947 szeptemberében házasodtak össze Rishon LeZionban, Izrael függetlenségi háborújának viharos időszakában és a brit mandátum végén. Hogy eltartsák magukat, mindketten különféle ideiglenes állásokban dolgoztak.

A bátyám, Yehuda 1949 februárjában született.

1950-ben családunk Ramat Tzvi mezőgazdasági faluba költözött, a cionista ideológia és az új Izrael Államban való sikeres mezőgazdasági élet megteremtésének álma végett.

Sajnos az útjuk nem volt könnyű. 1952 elején, amikor anyám terhes volt velem, apám leukémiás lett. Nagyon fontos volt számára, hogy a terhesség folytatódjon – remélte, hogy találkozhat a lányával.

1952 októberében születtem.

Apám 1953 márciusának végén halt meg, amikor még csak hat hónapos voltam, Yehuda pedig négy éves.

Groszmann Miklós nagyapám 1952 augusztusában vándorolt ​​ki Izraelbe második feleségével, Margittal. 1954 júniusában ő is rákban halt meg – bizonyára a gyásztól is.

Amikor megpróbáltam megismerni a családom múltját, rájöttem, hogy Miklós nagycsaládból származik. Több nővér közül ő volt az egyetlen fiú. Sajnos kevés információm van róluk – ketten vagy hárman csecsemőkorukban meghaltak, a többiek sorsa pedig ismeretlen.

Két nővéréről tudok.

Ilona a holokausztban életét vesztette, férje és négy gyermeke azonban életben maradt, és Izraelbe vándoroltak. Az évek során folyamatosan tartottuk velük a kapcsolatot.

Manci, egy másik nővére Magyarországon férjhez ment, majd az Egyesült Államokba emigrált. Az évek során néhányszor járt Izraelben.

Körülbelül egy éve meghatottan fedeztem fel Lily Groszmann blogját. Jehuda bátyám Magyarországon járt, és hihetetlennek tűnő egybeesésben részt vett egy találkozón Tóth Péterrel. Amikor visszatért Izraelbe, megosztotta velem az izgalmas felfedezést, azóta e-mailben tartom a kapcsolatot Péterrel.

A blog olvasása arra ösztönzött, hogy izraeli archívumokat kutassak, hogy megerősítsem vagy tisztázzam az ott írt információkat. Ezen az utazáson keresztül a családom új ágait és történeteit fedeztem fel. Megindító és gazdagító élmény volt, ami segített elmélyíteni a gyökereimmel kapcsolatos tudásom.

Tavaly októberben, lányom 40. születésnapja tiszteletére Magyarországra utaztunk családi gyökerek felkutatására. Természetesen a Cserepfaluban tett látogatás és a Péterrel való találkozás állt utunk középpontjában. Élveztük a békés falut, és elképzeltük, hogy György és Lili sétálnak az utcáin és a családi élelmiszerboltban.

Találkoztunk Péterrel, aki szívesen fogadott és izgatott volt. Információt cseréltünk és telefonon beszélgettünk kutatótársával, Deutsch Istvánnal. Meglátogattuk a falu zsidó nevezetességeit, köztük Groszmann-Spernáth házát, ahol kedvesen fogadtak bennünket. (Az első látogatásom itt 2006-ban volt.)

Érzelmes és felejthetetlen nap volt ez – nekünk és, úgy hiszem, Péternek is.

Mivel édesapám és nagyapám csecsemőkoromban meghaltak, nagyon keveset tudok személyes történetükről.
Mindig is ürességet éreztem. A blog segített kitölteni egy részét ennek az űrnek, de sok minden még mindig ismeretlen.

Nem tudom, milyen volt az életük a háború előtt.
Nem tudom, mit éltek át a holokauszt alatt.
Melyik munkatáborba küldték őket?
Milyen munkát végeztek?
Hogyan élték túl?
Hogyan birkóztak meg egy ilyen veszteséggel?

Apám György és Miklós nagyapám túlélték a holokausztot.
Legyőzték Hitlert!!!
Dacoltak a történelemmel!!!
Sikerült folytatniuk családunk örökségét.
Sajnos nem élték meg a családot, amit létrehoztak, vagy a hazát, amelynek felépítésében segédkeztek.

György apámnak két gyermeke volt: Jehuda bátyám és jómagam.
Együtt nagy és büszke családot építettünk.
Yehudának két gyermeke van, nekem pedig négy.
Összesen 19 dédunokája van: 8 Yehuda oldaláról és 11 az enyémről.
Ha tovább élt volna, apámat nagy, szerető család vette volna körül.

Szeretnék köszönetet mondani Péternek és Istvánnak megindító és elhivatott kutatásáért, amelyek új életet hoztak családom történetébe.

Távolról is szeretném kifejezni hálámat mindazoknak, akik ma jelen vannak, megemlékezve Groszmann Liliről, valamint Groszmann és Schwartz zsidó családokról Cserépfaluban.

Nagyon sajnálom, hogy ma nem lehetek ott személyesen.
Ígérem, jövőre eljövök a családommal együtt megünnepelni Lili 100. születésnapját.

Szívből jövő köszönettel és szeretettel:

Hanna Itach (Groszmann)

Hanna és a lánya Cserépfaluban, 2024 októberében

Dear Friends,
My name is Hana Itach (Groszmann). I am the daughter of Gyorgy Grossman, granddaughter of Miklos and Kornelia Groszmann, and niece of Lily and Pal Grossman.
Regretfully, I never had the chance to know my father or grandfather, both of whom survived the Holocaust.
My father Gyorgy immigrated to Israel in late July 1946 as part of an illegal immigration operation during the British Mandate and enlisted in the British Army. A mutual friend introduced him to my mother, Magda Schultz from Tornalja, Slovakia. They were married in Rishon LeZion in September 1947, during the turbulent time of Israel’s War of Independence and the end of the British Mandate. To support themselves, they both worked in various temporary jobs.
My older brother Yehuda was born in February 1949.
In 1950, our family moved to the agricultural village of Ramat Tzvi, out of Zionist ideology and the dream of establishing a successful farming life in the new State of Israel.
Sadly, their path was not easy. In early 1952, while my mother was pregnant with me, my father fell ill with leukemia. It was very important to him that the pregnancy continue—he hoped to meet his daughter.
I was born in October 1952.
My father passed away at the end of March 1953, when I was just six months old, and Yehuda was four.
My grandfather Miklos Groszmann immigrated to Israel in August 1952 with his second wife, Margit. He too passed away from cancer—surely also from grief—in June 1954.

In trying to learn about my family’s past, I discovered that Miklos came from a large family. He was the only son among several sisters. Sadly, I have little information about them—two or three died in infancy, and the fate of the others remains unknown.
I do know about two of his sisters.
Ilona perished in the Holocaust, but her husband and four children survived and immigrated to Israel. We have maintained contact with them over the years.
Manci, another sister, married in Hungary and later emigrated to the United States. She visited Israel a few times over the years.
About a year ago, I was moved to discover Lily Groszmann’s blog. My brother Yehuda visited Hungary and, in what seemed like an incredible coincidence, attended a meeting with Peter Toth. When he returned to Israel, he shared the exciting discovery with me, and since then I have been in contact with Peter by email.
Reading the blog inspired me to research Israeli archives to confirm or clarify some of the information written there. Through this journey, I discovered new branches and stories of my family. It has been a moving and enriching experience, helping me deepen my understanding of my roots.
Last October, in honor of my daughter’s 40th birthday, we traveled to Hungary for a roots journey. Naturally, a visit to Cserepfalu and a meeting with Peter were at the center of our trip. We enjoyed the peaceful village and imagined Gyorgy and Lily walking its streets and the family grocery store.
We met Peter, who was welcoming and excited. We exchanged information and had a phone call with István Deutsch, his research partner. We visited Jewish landmarks in the village, including the Groszmann-Spernath’s house, where we were kindly received. (My first visit there was in 2006.)
It was an emotional and unforgettable day—for us and, I believe, for Peter as well.

Because my father and grandfather died when I was a baby, I have very little knowledge of their personal stories.
I have always felt an emptiness. The blog has helped fill part of that void, but much still remains unknown.
I don’t know what their lives were like before the war.
I don’t know what they endured during the Holocaust.
Which labor camps were they sent to?
What kind of work did they do?
How did they survive?
How did they cope with such loss?

My father Gyorgy and grandfather Miklos survived the Holocaust.
They defeated Hitler !!!
They defied history !!!
They succeeded in continuing our family’s legacy.
Sadly, they did not live to see the family they created or the homeland they helped build.

My father Gyorgy had two children—my brother Yehuda and myself.
Together, we built a large and proud family.
Yehuda has two children, and I have four.
In total, there are 19 great-grandchildren: 8 from Yehuda’s side and 11 from mine.
Had he lived longer, my father would have been surrounded by a large, loving family.

I would like to thank Peter and István for their moving and dedicated research, which has brought new life to my family’s story.

I also wish to express my gratitude from afar to all those who are present today, commemorating Lily Grossman and the Jewish families of Groszmann and Schwartz in the village of Cserepfalu

I’m truly sorry I cannot be there in person today.
I promise to come next year, together with my family, to celebrate Lily’s 100th birthday.

With heartfelt thanks and warm regards,

Hanna Itach (Groszmann)

Groszmann György Oszkár fia Magyarországra jön

Tegnap teljesült egy álmom. Felhívott Marosi János, a Partnership2Gether egyik projektjének felelőse, hogy Yehuda Grossmann, Groszmann Miklós unokája áprilisban Magyarországra jön. És megkérdezte mi lenne ha csatlakoznék a találkozóhoz. Majdnem leszédültem a székről, ami nem igaz, mert álltam, de frankón elérzékenyültem. Főleg a telefon után.

Többször volt már olyan, hogy a kutatási naplót olvasva jelentkeztek segítők, adtak információkat, de hogy egy Cserépfaluból elhurcolt, a borzalmakat, Auschwitzot túlélt ember leszármazottja jelentkezzen, ilyen még nem volt. Leírhatatlan érzés. Álmodtam róla, de ez persze nem annyira lényeges.

Cserépfaluból két családot vittek el 1944-ben, a tíz főből ketten élték túl a borzalmakat, Groszmann Miklós és fia, György. Másik két gyermekét, a 18 éves Lilit és a 8 éves Pált megölték a nácik 1944-ben, ugyancsak megölték a feleségét Groszmann Miklósnét, akit Spernáth Kornélia néven anyakönyveztek.

Miklós visszatért a faluba, majd Budapestre költözött. Anno Klára néni is említette az interjúban. Györgyöt illegális bevándorlásért letartóztatták az akkori brit mandátum alatt lévő Palesztinában, ahová egy hajón érkezett többedmagával, onnan ciprusi gyűjtőtáborba szállították, majd  1948 júniusában érkezett Izraelbe, az akkor már létező Izrael Állam területére.

János azt mondta a telefonba, hogy György hamar meghalt, ezért is kevés infója van a fiának, ebben is majd segíteni fogunk, hogy minél többet megtudjon ő is, és mi is. Viszont az nagyon új információ, hogy Yehuda Grossmann szerint Miklós is kivándorolt Izraelbe. Klári néni, a szembeszomszéd nem tudta pontosan megmondani, hogy mikor jött vissza egy hölggyel Miklós, a háború után 5-6 évvel később is lehetett. Az biztos, hogy 1972-ben halt meg Budapesten. Meg fogjuk tudni, hogy mi történt.

Mert nem élhetünk tudatlanságban.

György sorsáról már 10 éve tudunk, anno még István írt a nagykövetségnek, hogy szeretnénk felvenni a kapcsolatot hozzátartozóval, de az mint rengeteg kutatási szál, ez is elült. Egy Hetek interjúban is beszélnek egy munkaszolgálatos Groszmann Györgyről, aki megszökött a vonatról, de nem ő a mi Györgyünk.

Groszmann György a washingtoni Holokauszt Múzeum túlélői adatbázisában szerepel, és egy kétoldalas dokumentumot is ki lehet kérni róla, ezt meg is tettük, engedélyt még nem kaptunk a közlésre, amelyet az izraeli levéltártól várunk. Reméljük megadják.

A dokumentumra Gyorg Grossman néven írták fel, stimmel az apja neve, az édesanyja vezetékneve és a születési dátuma is. A születési helye Mesecevos, ami tán Mezőkövesd lehet. 1946. jólius 27-én ért az országba. 168 centi magas volt, zsidó a vallása és földműves a foglalkozása. (Groszmannéknak sok földje volt). Fotó nem készült róla, jó fizikai állapotban volt.

Groszmann György Oszkár cserépi anyakönyvbe írt születési bejegyzésének részletéről van dokumentumunk:

És most a fiával fogunk találkozni. Az élet ilyen.

Hüvelyes Istvánné Klára néni

2015. október 9-én beszélgettem Hüvelyes Istvánné Klára nénivel.

Groszmannékkal szemben lakott, sokat játszottak együtt gyermekkorukban. Akkor tudta meg, hogy Groszmannnék zsidók amikor meglátta rajtuk a sárga csillagot. Groszmann Lil barátnője volt Klára néni, 18 évesek voltak 1944-ben.

OFF
A beszélgetésen továbbra is sokat kell fejlődnöm, nagyon sokszor félrebeszélek és továbbra sem mennek az értelmes kérdő mondatok és hogyan kezdődhetett 40-ben a világháború?
ON

Hüvelyes Istvánné Klára néni 2015. október 9.

Összefoglalom:

  • Munkaszolgáltos zsidók dolgoztak a mostani lovastanya helyén az Ispánszélen
  • Sárga csillagról tudták meg, hogy zsidók
  • Klára néni tetstvére szolgálóként dolgozott Groszmannéknál
  • Lovaskocsival vitték el Őket Mezőkövesdre
  • Groszmann Miklós bácsi és Gyuri fia visszatértek
  • Rettentő soványak voltak
  • Bezárkóztak miután visszatértek
  • Majd elmentek Cserépből

Szerettem Klára nénivel beszélgetni.

Mutatom:

Hüvelyes Istvánné Klára néni a 44-es eseményekről from Tóth Péter on Vimeo.

Ez a helyzet, nénémasszony

Na akkor kezdem azzal, amit ilyenkor szoktak a kutatók:

Interjú Dósa Károlynéval 2015. május 2-án Cserépfaluban a Váralja utcában.
Összes hossz: 36 perc, megvágott verzió: kb. 10 perc.

Miért vágtam meg? Mert ránk nyitották az ajtót, sok az ismétlés benne, nem tudtam rendesen megfogalmazott kérdéseket feltenni. Juliska néni volt az első, akivel egy igazi interjút készítettem, tanuló beszélgetés is volt 🙂 Vágni kell. Kedvenc részem az, amikor felfogtam, hogy Groszmann Miklós hazajött Cserépbe a borzalmak után, és elkezdek habogni. Ezt eddig nem tudtam. Interjút készíteni nagyon nehéz, hasonlítható a gitározás-éneklés kombinációjához. Figyelni kell arra, amit a válaszoló mond, de a kérdéseim meneteit is tartani illene. Nehéz.

Dósa Laura, Juliska néni lánya írt nekem a Facebookon pár hónapja, hogy az édesanyja szívesen beszélgetne velem. Szeretne pontosítani pár dolgot, amit a velem készített Magyar Narancs interjúban olvasott. Régóta terveztem a találkozót, aztán a majális után megérkeztem Juliska nénihez.

Telefonnal rögzítettem a beszélgetést.

Juliska néni Schwartz Gyurka osztáytársa volt, akit 10 éves korában vittek el a kövesdi gettóba. Állítólag az iskolába jöttek Gyurkáért, de ezt nem tudta Juliska néni megerősíteni, nem emlékezett arra sem, hogy Groszmannékat hogyan vitték el, biztos napközben történt, amikor az iskolában voltak.

Na de ne szaladjunk ennyire előre. Azzal kezdtünk, hogy mivel Tiszaörs környékéről származom ezért nem kell nekem elmagyarázni, hogy a falun a gyerekek kint az utcán játszottak, az iskola után sötétedésig együtt voltak. Mindenféle kisgyermek és nagy gyermekek. Hogy ki a zsidó és ki a református? Nem érdekelt senkit.

Juliska néni nagypapájának a nővére viszont komaságban volt Spernáth Kornélia apjával. Ő volt Groszmannn Miklós apósa, Spernáth Ignác. Spernáth Náci koma, így emlegette. Itt is hosszan beszélgettünk arról, hogy milyen jól megvoltak együtt, bár akkoriban is már szították a hangulatot a zsidók ellen.

Zsidó, zsinegre való, Pesten van egy karó, mind arra való

Például ilyen rigmusokat is mondogattak egyesek.

Az egész beszélgetésben többször nekifutottam a cserépi híres vendégszeretetnek. Az a prekoncepcióm, hogy a híres vendéglátásnak az a gyökere vagy eredője, hogy itt párszáz éven keresztül frankón együtt éltek zsidók, reformátusok, pogányok, sőt még cigányok is és még mindenféle felekezet vagy nem felekezet. Szemüvegesek, szőkék és barnák.

A zsidók nagy része kereskedő volt, hitelt is adtak, sokan tartozhattak nekik, ezért is volt sokaknak nagy megkönnyebbülés amikor elvitték Őket. Nem tudom, Cserépben is így volt-e, de mondanak ilyet is. Ez is egy olyan tény, ami a „nemszeretemazsidókat“ buta általánosításhoz vezet. Vezetett.

Juliska néni nem tudott a Zsidó közről, azt is csak később hallotta, hogy Cserépfalvi Imre is Cserépfaluból származott. Azt viszont tudta, hogy sokan éltek itt a századfordulón. Megemlítette a parókia melletti kereskedést, amiről viszont én nem tudtam. Az a ház leégett valamikor régen. Az égő kereskedésből is próbáltak lopni egyesek, nagy örömmel vitt magával egy szál kolbászt valaki, de aztán kiderült, hogy amit kolbásznak hitt, csak egy megszenesedett fadarab volt.

Na de akkor a lényeg.

Groszmannn Miklós visszajött a háború után. Tehát a katolikus templom mellett kettővel lévő házába visszatért Groszmann Miklós. Tudott Juliska néni Groszmann Gyuriról is, aki szintén túlélte a borzalmakat. Miklós bácsi – így nevezte őt végig Juliska néni – könyveket is hozott magával, mutogatta a koncentrációs táborban készült képeket és a helyiek elszörnyűlködtek a látványtól. Nem gondolták volna. Akkoriban nem volt rádió, tévé, újság is alig, semmit nem hallottak a koncentrációs táborokról.

Akkoriban már készültek holokauszttal foglalkozó könyvek, 1946 körül vagyunk.

Aztán egyszercsak megint eltűntek Groszmannék. Azért a többes szám, mert egy pesti asszonyt is hozott magával és annak a lányát is, akit Klárának hívtak. Együtt játszottak vele, mint ahogy régebben Groszmann Palival is.

Csapongó ez a beszámoló.

Menjünk vissza 44-be. Amikor elvitték a cserépi zsidókat, a házaikat kirabolták a helyiek. Amit csak mozdítani lehetett azt vitték. A Groszmann kocsmánál Juliska néni látta, hogy ki pakolja el a holmit, a nagymamája meg is rótta Sándort, hogy mit csinál.

ez a helyzet, nénémasszony…

Akkoriban ez sajnos megszokott volt, pedig a helyi csendőröknek biztosítani kellett volna a házakat, ezek szerint Cserépben ez nem történt meg. Nagy dilemma, hogy annak a nevét, aki bement más házába és elvitte onnan az értékeket, tehát hogy Sándor nevét megemlítsük-e, vagy megemlítsük-e. Nem írom le a teljes nevét. Még nem.

szétszedték a Groszmannék házát, de úgy

Arról is beszélt Juliska néni, hogy Mezőkövesdről hoztak Cserépbe holmikat zsidóktól, amiket itt próbáltak meg megőrizni, elbújtatni.

Na és akkor vissza 46 körüli időkre. Groszmann Miklósról tudjuk, hogy 1972-ben Budapesten hunyt el, ezért miután visszatért, valószínűleg az történhetett, hogy látva a cserépi viszonyokat és az akkori továbbra is ellenséges hangulatot, nem költözött vissza véglegesen Cserépbe, hanem próbált másik helyet keresni magának, maguknak. Juliska néni mesélte, hogy Miklós bácsi ott volt egy kicsit a cserépi házban, aztán elment, majd visszajött, majd egyszer csak nem látta többé. Sőt másokat is hozott magával. Őket sem látta egy idő után. Talán sikerült egy pesti lakást szereznie, talán eladta a cserépi házat. Talán. Talán. Majd megtudjuk.

Schwartzékról nem tudtam meg semmit. Juliska néniék Groszmannékkal szemben laktak, csak róluk tudott információkat.

Beszélgetésünk végén megkérdeztem, hogy mit szeretne pontosítani a narancsos cikkből, hiszen ezért is keresett meg engem. A cikkben az szerepel, hogy a falu lakosságának a fele eltűnt a háború után. Munkát keresve és taláva a nagyvárosokba költöztek sokan Cserépből. Ez nem teljesen igaz, mert elsősorban a fiatalok mentek el, volt aki Svédországba, teljesen legálisan vendégmunkásnak, de volt olyan is, aki a kommunisták által kitelepített svábok házaiba költözött Törökbálintra és Soroksárra. Ilyen történetek is voltak abban a korban.

Megemlítette még Weisz Klárit is Juliska néni. Klári dolgozni járt Mezőkövesdre, mindig feltűnően szépen volt felöltözve. 1950-ben vagyunk. Irigyelték. Később, 1995-1996 táján találkoztak a bogácsi strandon, ott mesélte Weisz Klára, hogy a koncentrációs tábor felszabadítása után sokáig kórházban volt, majd Mexikóba mentek tovább. Később hazajött Mezőkövesdre, a tengerentúlról kapta a szép holmikat, azért volt olyan csinos.

Hát ennyi történt 2015. május másodikán, életem első ilyen típusú interjúján.

Köszönöm szépen, Juliska néni.

Móré Julianna 1942-ben Kazai tanító ölében. Valahol ott volt Schwarcz Gyurka is. Virág László szkennelése

És akkor itten hallható az interjú vágott részlete.

Videósított hanganyag. Nem használtam a beszélgetéshez magyarázó feliratokat, a fenti riport után érdemes meghallgatni.

Dósa Károlyné a cserépi 44-es eseményekről – Ez a helyzet, nénémasszony from Tóth Péter on Vimeo.

A jeruzsálemi Emlékezés hegyén készítettem a videóban látható fotót, középtájon a kövesdi gettóra emlékeztető felirat.

Groszmann Miklós

Groszmann Miklós túlélte a holokausztot.

1903-ben született Bánatos Groszmann Jóska harmadik gyermekeként Cserépfaluban. Sokáig övé volt a Groszmann kocsma vagy szatócsbolt, aztán jött a második világháború. Innentől nem tudom, hogy mi történt vele, de azt tudom, hogy 1972-ben halt meg Budapesten.

A születési kivonatát az önkormányzatnál scanneltem, a halotti anyakönyvét, pedig a narancs-cikk után kaptam a jewishroots.hu szerkesztőjétől Koltai Évától. Köszönöm szépen.

Groszmann Miklósnak három gyermeke volt: Az 1944-ben 22 éves Györgyről nincs információm, a 18 éves Lilit és a 8 éves Pált megölték a nácik 1944-ben.

Ugyancsak megölték a feleségét Groszmann Miklósnét, akit Spernáth Kornélia néven anyakönyveztek.

Groszmann Miklósnak négy testvére volt. Gizella, Éliás, Zoltán és Erzsébet. Gizella Bogácson hozzáment Kovács Sándorhoz,

1947-ben nyilvánították a Magyar Közlönyben eltűntnek. 1944-ben tűnt el. Ő is a holokauszt áldozata.

Groszmann Éliásról csak egy születési anyakönyvem van, abban egy 1954-es bejegyzés, hogy meghalt, 49 éves volt 1944-ben. Túlélte?

Groszmann Erzsébet 33 éves volt 1944-ben, róla 1989-es haláleset bejegyzésem van. Ő is túlélte a második világháborút.

Groszmann Zoltán 1945 végén halt meg Csernovicban, a Yad Vashem a holokauszt áldozatai közé sorolja.

A cserépi szatócsboltos Groszmann Miklós 69 éves korában halt meg Budapesten. Feleségét Kornéliát (44), két gyermekét Lilt (18) és Pált (8) és két testvérét Gizellát (51) és Zoltánt (38) a második világháborúban gyilkolták meg a nácik.