Nagyvázsony zsidó temető

Olyan gyorsan zsúfolódtak össze a napok, az órák, no meg a percek, hogy a július végi nagyvázsonyi temető már nem fért be a blogszerkesztőbe. most végre pótlom.

Volt ugye a nyáron poszt temetőkről: Tótvázsony, Nemesvámos, Székelyudvarhely 1., Székelyudvarhely 2., Abádszalók és Tiszaderzs.

A jegyzeteimben csak csalánosnak jelöltem ezt a zsidó temetőt. Tótvázsonytól egy jó nagy padlógáznyi távolságra van Nagyvázsony. Gyerekkoromban Kinizsi Pál miatt volt fix program a balatoni nyaralás alatt Nagyvázsony, most a temetőt kerestem. Nyugat felé kifelé, a bal oldalon van egy fák által határolt területen a temető. Körben szántók. Van kőkerítés, az ajtaja nyitva, vagyis inkább nincs már meg. A lényeg: a rengeteg csalán.


Bementem, amíg bírta a nyaralós lábam, majd visszafordultam. Nincs sok kép, de ami van az színes, és elég sok sírkő ott van a helyén.

Na de a képek elé még egy kis helytörténet.

1883-ban volt Nagyvázsonyban egy durva zavargás, az összes zsidó házának ablakát beverték. A község híressége Teddy Kollek, Jeruzsálem polgármestere. 1911-ben született Nagyvázsonyban, 1935-ben léptek le az akkori Palesztinába. A háború alatt visszajött segíteni.

Kollek a háború alatt visszatért Európába, hogy mentse a zsidóságot. Sikerült a mentés, háromezer zsidó fiatalt Angliába juttatott.

2007-ben kapott emléktáblát a községben.

Volt zsidó templom és fürdő Nagyvázsonyban, egy térképen megvan az a hely is, ahol a sakhter lakott. Innen tölthető.

Mutatok még kattintás után egy 2009-es képet a temetőről. A felvétel kicsit csalóka, de a nyáron készültekhez képest látszik, hogy 2007-ben rendbe rakhatták a területet. A természet azóta a kőfalak környékén is teszi a dolgát.

2011-ben fel akarták újítani a kőfalat, de a Mazsihisztól választ sem kaptak a megkeresésre. És még egy fontos forrás. 2017 áprilisában arról döntött az önkormányzat, hogy felújítják a temetőt. Írtam ide is mailt, majd jövünk a részletekkel.

Na és akkor a képek, és egy rövid videó is. A Mazsihisz adatbázisa szerint 71 sírkő van a temetőben!

Felkészül Hernádnémeti, aztán jön Sajónémeti, és Bonyhádról is kaptunk friss képeket.

Na de megint változtatunk, hiszem a ZSTM.HU a zsidó temetők térképes adatbázisába kerülnek fel a friss fotók és videók a temetőkről, itten pedig egotrippes beszámolók lesznek majd a jövőben.

Hír még Cserépfaluból, hogy az egykori Záli néni kocsmáját, és Schwartzék szatócsboltját megvásárolta egy ismerősöm. Ezen az ingatlanon is gondolkodunk, hogy mi is lehetne belőle. Hogyan emlékeztessünk a Váralja út 2. szám alatt mindenkit arra az ötfős családra, akiket 1944 májusában elvittek Cserépfaluból, és sosem tértek vissza.

Még valami.

A cserépfalui temető tulajdonjoga is rendeződik az elkövetkezőkben, erről majd egy külön posztban bővebben is beszámolunk.