Képek a hengeres sírkőről

2023. október 6-án kattintottam új képeket. Mintha kicsit meg lenne dőlve a magyarul és héberül is feliratozott sírkő. Májusban szabadítottuk ki a követ, és keressük azóta is a temető határait. Hamarosan egy nagyon hosszú posztban írom meg, hogy mi lehet a helyzet.

Újdonság az is, hogy a digitális megőrzést is egy szinttel fentebb raktuk, majd erről is később.

Itt lentebb is érdemes tovább olvasni, már lehet az alapítványon keresztül is támogatni a kutatást.

KÖSZÖNJÜK!

Orosházi zsidó temető

A kutatásból lett a zstm.hu, a weboldal a hazai zsidó temetőket mutatja meg térképen. Olyan temetőket is találhatunk az adatbázisban, ahol ma már semmi sem utal arra, hogy valaha temetkeztek izraeliták.

Utunk során megnézzük a temetőket, november 10-én Orosházán jártunk, ahol egy gondozott temetőt fotóztunk. Fura, hogy a neten szinte semmi infót nem találtam a temetőről, de Buzai Csaba kiváló könyvtáros majd segít.

Galériára klikk és nagyul.

Az 1820-as évek végétől telepedtek le Orosházán az első házaló, gabona-, bőr és gyapjúkereskedelemmel foglalkozó izraeliták. A hitközség neológ (kongresszusi) alapon működött, a szegedi 22. községkerület részeként. Az 1920-as évek végén lélekszáma 810, 1941-ben 579 izraelita vallású lakost (az összlakosság két százaléka) tüntetett fel a népszámlálás.

1944 tavaszán Orosházáról 37 „megbízhatatlan zsidót” internáltak. Május 10-én további személyeket vittek el. Az orosházi gettót május 10-én állították fel a Dérfatelep két telephelyén, június 10-ig a községi közigazgatás látta el az elkülönítettek őrzését. Attól kezdve a magyar csendőrség, így engedély nélkül már tilos volt a gettóból kijárni.

Az orosházi gettó lakóit június 20-án szállították át a békéscsabai gyűjtőtáborba. Az Auschwitzba irányított transzport kétszáz orosházi deportáltja közül tizenhárman maradtak életben. 1944-45-ben munkaszolgálat teljesítése közben 42, útközben, illetve a gázkamrákban 146 orosházi zsidó halt meg.

A háborút követően 1945-ben 60 családdal, 381 taggal alakult újjá a hitközség. A mártírhalált halt zsidók emléktábláját 1946 őszén leplezték le. 

A hitközség 1957-ben Guttmann Zsigmond rabbi irányításával még fennállt. 1967-ben a zsinagógát eladták a városnak. A kis létszámú közösség ezután egy kis imaházban gyakorolta a vallást. 1981-ben, amikor már nem volt meg a rendszeres közösségi imádkozáshoz „szükséges” 10 férfi (minján), az egyházat felszámolták. Forrás: Jön a Gólem

Zsidó temetők a hírekben rovat – 1. rész

A ZSTM.hu, a Zsidó temetők Magyarországon elnevezésű fejlesztésünk kapcsán beállítottam egy temetői keresést a Google-ban, ami azt jelenti, hogy értesítést kapok a Google által megtalált releváns hírekről. A terv anno az volt, hogy a temetőkhöz is lehet csatolni híreket, de legfőképpen az érdekelt, hogy a tisztelt újságírók milyen típusú zsidó temetős híreket engednek be a hírek rovatba.

Az elmúlt négy hónap híreiből válogattam a posztban, szeretném ezt a rovatot havi rendszerességgel megírni.

Főbb téma a zsidó temetőknek nyújtott tavaszi pályázati forrás, sok megemlékezés volt a június végi emléknapon – tudósítás ezekről viszont nagyon kevés volt –, visszaemlékezésekben jelent meg a temető, Székhelyi József temetése kapcsán is címlapon volt a temető és persze a politikai kommunikációs térben is ott volt a temető. Miért ne lenne ott? “Lám, mi nem vagyunk antiszemiták, hiszen temetőkre adunk pénzt!” Haha.

Az MTI erről ilyen győzelmi jelentést írt nyáron:

A kormány egy hosszabb távú temető-felújítási program első részleteként, mintegy félmilliárd forintot különített el az idei évre, melyet a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) oszt szét korábbi pályázati kiírása alapján. A temetőfelújítások a tervek szerint a hitközségek, a helyi önkormányzatok, iskolák közreműködésével zajlanak majd, és oktatási programok is társulnak hozzájuk.

32 híradás, harminckettő történet következik Bátaszéken keresztül Bajáig, Nagyváradtól Kolozsvárig, Frankfurton át a Salgótarjáni útig, és persze Tiszafüred is benne volt a hírekben. A lista nem teljes, és nem is akar az lenni, arra megvan a zsidó szervezetek sajtófigyelője, ha őket ez érdekli.

Visszafelé megyünk az időben. A címre kattintás után lesz majd a cikk.

1. Pótolhatatlan hiányzók Tiszafüredről (20190923)

Lebovits Imre részt vett egy mártír-emlékhely létrehozásában a tiszafüredi zsidó temetőben, majd a holokauszt emléknapok és a zsidó kulturális napok megszervezésében is, mára várossá vált szülőfalujában. Közben pedig sokat tett a zsidó-mentő emberek felkutatásáért, elismertetéséért. Könyvben is megörökítette emléküket, természetesen beágyazva a Horthy-korszak történetébe.

2. Viharkárok után felújítás és múltidézés: a szegedi zsidó temető (20190922)

A minap jelentette be a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, Lednitzky András, hogy az őszi fesztiválrendezvények mellett az ősszel a viharkároktól sújtott szegedi zsidó temetőt is igyekeznek felújítani a város önkormányzatának támogatásával. Ennek alkalmából tekintünk vissza a temető múltjára.

3. Kezdődik az őszi közgyűlési munka – 16 napirendi pontot tárgyalnak (20180921)

A Belvárosi és a zsidó temető helyreállítási munkáira is ma hagyhatnak jóvá forrásokat. A hitközségnek már utalt pénzt a város, utólag hagyhatják jóvá a képviselők 4 millió forintot, míg a Belvárosi temető esetében a felmérések szerint nagyjából 10,3 millió forintra becsülhetőek a vihar okozta károk, továbbá a hozzátartozóknak 7,2 milliónyi kára keletkezett. Ez utóbbi átvállalását még augusztus elején jelentették be

4. “Hazánk az egyik legbiztonságosabb ország a világon, ez óriási dolog” (20190920)

Úgy fogalmazott, „mi zsidó vallású magyarok vagyunk”, nem csak baloldaliak, hanem polgári gondolkodásúak egyaránt. „Szerves részét alkotjuk a nemzetnek, és örülünk, hogy a kormány anyagilag is támogatja az identitást építő tevékenységet. Budapesten ülésezhetett a Zsidó Világkongresszus, bőséges anyagi forrásból emlékezhettünk a holo­kauszt hetvenedik évfordulójára meghirdetett emlékévben, zsinagógák és temetők újulnak meg, imaházak épülnek határon innen és túl. Ezt nem lehet zárójelbe tenni”

5. 24 millió a temetők rendbetételére – pénteken szavazhat a helyreállítási forrásokról a közgyűlés (20190919)

Szeged – Tövestől csavart ki fákat a július 27-én Szeged nyugati részére lecsapó vihar, amely a Belvárosi temetőben 150 síremlék megrongálódásához vezetett, míg a szomszédos zsidó temetőben 33 sírban és épületekben okozott kárt. A közgyűlés pénteken szavazhat meg forrásokat a helyreállítási munkákra.

6. Fejlesztésről, ösztöndíjról döntöttek a képviselők (20180918)

Döntés született továbbá a zsidó temető kerítésének megépítéséről, amelyet külső (7 millió forintos) támogatásból finanszíroznak, valamint egy 134 négyzetméteres ingatlan megvásárlásáról a szennyvízcsatornázás befejezése érdekében. Rendkívüli támogatásban részesíti a város a közelmúltban tűzeset miatt jelentős kárt szenvedett bátaszéki állattenyésztőt is.

7. Téglakerítés a temető körül (20190918)

Nagyvárad – A 467 folyóméteren végighúzódó téglakerítés 2,5 méter magas, beton alapokkal és oszlopokkal. Ugyanakkor a zsidó temető is megfelelő bejárattal lett ellátva. A közel 100 ezer euró értékű, önerőből finanszírozott befektetés kivitelezője a bihari Zepek Construct cég volt.

8. Út épülhet a jángori zsidó temetőhöz (20190918)

Makó – Remélhetőleg már nem sokáig kell zötykölődve kerékpározniuk azoknak, akik ki akarnak látogatni a Makó határában lévő jángori zsidó temetőbe.

9. A Thorma János Múzeum adott otthont a Bács-Kiskun megyei NMI (20180915)

Kiskunhalas hat értéke: a Kiskunhalasi szégyenkő, a Kiskunhalasi izraelita temető, a Kiskunhalasi református, illetve a katolikus templom, a Csipkeház és a Csipkevarró szobor.

10. Várólistára került a bajai temető felújítási terve (20190914)

Egyelőre nincs pénz a Szegedi úti zsidó temető felújítására. A nyári hónapok történéseiről készített beszámoló szerint némi türelem és szerencse esetén van esély a sírkert állapotának javítására. Az ilyen ­célú pályázat ügyeit intézők júniusban hánypótlást kértek az áprilisi döntés alapján benyújtott tervekkel kapcsolatban. Augusztus derekán arról tájékoztatták az önkormányzatot, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány várólistára helyezte a bajai elképzelést, azaz annak megvalósítására csak felszabaduló forrás esetén juthat pénz.

11. Zsidó kulturális és sport célú építkezések a Józsefvárosban (20180911)

Végül a Fiumei Úti Sírkert délkeleti sarkában lévő Salgótarjáni Utcai Zsidó Temető ugyan jelenleg olyan romos, szintén évtizedek óta elhanyagolt állapotban van, de 2016-ban a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) vette kezelésébe, azzal a céllal, hogy folyamatos rekonstrukció eredményeként a temető világörökségi színhellyé váljon, és a felújítás után legalább annyian látogassák, mint a prágai zsidó temetőt.

12. Frankfurt: impressziók a régi zsidó temetőről (20180910l

A Battonnstraße-i zsidó temető a legrégebbiek közé számít Európában. 1272-ben volt itt az első bizonyítható temetkezés – néhány korai sírkő tanúsága szerint. Jó zsúfolt lehetett, hisz a terület behatárolt, viszont a temető örök nyughely, így a sírokat bolygatni, elmozdítani nem lehet.

13. Meghosszabbítottuk pályázati felhívásunkat a Kozma utcai zsidó temető részleges útfelújítására (20180907)

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) pályázatot írt ki a Kozma utcai zsidó temető részleges útfelújítására!

14. Rekonstruálják a zsidó temetőt Berhidán (20180831)

Év végéig teljesen megújul a berhidai zsidó temető, melynek rekonstrukcióját, további gondozását az önkormányzat vállalta magára. A berhidai zsidó temető a város nyugati részén, a Vilonya felé vezető Veszprémi út bal oldalán, a Táncsics Mihály és a Rózsa Ferenc utca között terül el, közel 1300 négyzetméteren. A sírkertbe körülbelül a negyvenes évek eleje óta nem temetkeztek, így a közel hetven sírhelyet magába foglaló terület az elmúlt évtizedekben teljesen elhanyagolttá vált.

15. Célegyenesben az ortodox magántemető ügye (20180831)

A Kolozsvári Tanács szerdai tanácsülésén jóváhagytak egy körzeti városrendezési tervet (PUZ), amelynek értelmében a Kolozsvári, Feleki és Révkolostori Ortodox Érsekség „a létező temető helyén új temetőt hoz létre”. Egy közelben lakó személy kifejtette: hamis az az állítás, miszerint létező temetőt újítanának fel, hiszen a jelzett területen soha nem volt sírkert. Az érintett terület túl közel van a szomszédok területéhez, emiatt nem is javasolt temető létrehozása. Sajnos felszólalása eredménytelennek bizonyult. Volt olyan sajtókiadvány, amely „elsiratta” a Tordai út 154–156. szám alatti zsidó temetőt, hiszen a kérdéses PUZ a Tordai út 154A szám alatti területre vonatkozott. Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke lapunknak tisztázta: az érintett területen soha nem volt zsidó temető, ezért nehezen feltételezhető, hogy egy már létező temető helyett alakítanának ki másikat.

16. Ingyenes vezetett séta a Salgótarjáni úti temetőben (20180829)

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben megtartott ingyenes sétával csatlakozik az Zsidó Kultúra Európai Napjához 2018. szeptember 2-án, vasárnap.

17. Valahol mindenki a saját fiatalságának a veteránja (20180829)

Hajdúnánás – Az egyetemen egy évfolyamtársamnak, aki történetesen zsidó, elmeséltem, honnan származom, ő pedig a legnagyobb meglepetésemre egészen megörült neki. Mint kiderült, többször is járt Hajdúnánáson az osztályával, mert megnézték egy rabbi sírját a helyi zsidó temetőben. Nagyon elkezdett izgatni, neki miért fontos az a szelete a városnak, amiről nekem fogalmam sem volt.

18. Szekszárdi rendőrség: a fordított horogkereszt több kultúrában pozitív jelkép (20180829)

Ezzel indokolta a hatóság, miért nem tekinti bűncselekménynek a zsidó temető melletti táblára felrajzolt (fordított) náci szimbólumot. A Tett és Védelem Alapítványhoz (TEV) idén májusban bejelentés érkezett, amely szerint a Szedres községben található zsidó temető angol nyelvű értesítő táblájára ismeretlen személy horogkeresztet karcolt. A bejelentő fényképet is küldött az ábráról.

19. Végső búcsút vettek Székhelyi Józseftől (20180826)

Székhelyi József temetése a Kozma utcai izraelita temetőben 2018. augusztus 26-án, vasárnap volt,

20. Zajlik a szegedi zsidó temető rendbetétele (20180823)

Összesen 31 sírkövet rongált meg a július végi vihar a szegedi zsidó temetőben. Ledniczky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke a Rádió 88-nak elmondta, a temetőt többnyire sikerült rendbe hozni, de a kidőlt és összevágott fákat még nem sikerült elhordani. Hozzátette, azért is vannak nehéz helyzetben, mert kevesen dolgoznak a temetőben.

21. „Mert silány embernek tartalak!” – Egy kézfogás elutasítása (20180808)

Gyula – Közéleti pályám lezárulóban van. Még éppen tart, de ettől teljesen függetlenül, a legalapvetőbb emberi gesztusként vettem és veszek részt minden év június utolsó hétvégéjén az Auschwitzba hurcolt és ott döntő többségében elpusztított egykori gyulai zsidók emléknapján, a helyi izraelita temetőben.

22. Amerikai elismerés a magyarországi zsidó temetők helyreállításáér (20180803)

A magyarországi zsidó temetők felújítása érdekében tett magyar kormányzati erőfeszítéseket méltatja az Örökség Alapítvány a Zsidó Temetők Megőrzéséért (HFPJC) nevű, New York-i székhelyű szervezet, amelynek Orbán Viktor miniszterelnök részére is megküldött állásfoglalását Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke juttatta el szerdán az MTI-nek.

23. Emlékek és táblák Nyíregyházán (20180725)

Az emlékező utat Tiszaeszláron kell kezdeni. Valószínűleg nem szokványos esemény arrafelé, ha egy magamféle szakállas alak Solymosi Eszter sírkő formájú emlékműve, majd a zsidó temető után érdeklődik egymás után öt embertől.

24. Egyedülálló zsidó temető rejtőzik a cseh-lengyel határ közelében (20180724)

A sírkövek csak erre a szűkebb régióra jellemző sziléziai-lengyel stílusban készültek a XVII. századtól. A temetőben, amely egy Osoblaha nevű cseh kisvárosban található, 313 sírkő marad meg, eredetileg legalább 1200 lehetett – olvasható a jewish-heritage-europe.eu beszámolójában

25. Az 1944-ben elhurcolt zsidó polgárokra emlékeztek Veszprémben (20180624)

A rendezvény a Holokauszt-emlékműnél kezdődött, majd az egykori gettók helyén folytatódott, és az Alsóvárosi temetőben emléktábla-újraavatással és istentisztelettel zárult.

26. A Shoá nem zsidó, hanem magyar ügy (20180624)

A Shoá 74. évfordulóján emlékeztek meg a holokauszt hatmillió európai, hatszázezer magyar és hatezer somogyi áldozatáról a kaposvári zsidó temetőben, ahol gyászistentiszteletet is tartottak.

27. Megemlékezéseket tartottak a zsidóság elhurcolásának évfordulóján (20180624)

A magyar holokauszt Békés megyei áldozatairól megyénkben is több településen megemlékeztek.

28. Védtelen temetőink – történelem, állapot és jövőké (20180619)

Doktori kutatásaimban a XVIII. századi magyarországi zsidó temetőkkel foglalkozom, alábbiakban ennek örökségvédelmi vonatkozású tapasztalatait közlöm dióhéjban.

29. A mártírokra emlékeztek a fehérvári zsidóság deportálásának 74. évfordulóján (20180617)

A székesfehérvári zsidó temető Mártír Emlékcsarnokában emlékeztek meg vasárnap a 74 esztendővel ezelőtt Fehérvárról és Fejér megyéből deportált mintegy 3 ezer mártírról. A Székesfehérvári Zsidó Hitközség megemlékezésén az istentiszteletet Darvas István, főrabbi és Zucker Immánuel, főkántor vezette.

30. A pilisvörösvári zsidó temető (20180614)

Zsidó temetőkkel, sírfeliratokkal kapcsolatos sorozatunkban, ezúttal a pilisvörösvári zsidó temető néhány érdekes sírfeliratát adjuk közre.

31. Miről árulkodnak a zsidó temetők sírfeliratai? (20180612)

A zsidó temetők sírkövei a történelem hosszú szakaszáról, generációk hosszú soráról szolgáltatnak hasznos információkat. A 18. században létesült pilisvörösvári zsidó temető példáján mutatjuk be, hogy pontosan milyeneket.

És végezetül egy 1918-as hadinaplót is talált a Google egy zsidó temetésről, melyet 2018 június 11-én tettek fel a Honvedelem.hu-ra.

32. 1918. június 11-13.

A városon kívül a zsidó temető bejárata előtt állapodunk meg. Erős kerítéssel van bekerítve, mint egy vár. A koporsót kívül veszik le és egy kis ajtón át viszik be egy a kerítés frontjába épült házba, ahol a temetőőr lakása is van. Mind roppantul elfáradunk, s ki-ki ahova letelepedett, ott ragad a földön ülve vagy heverve a homokban. Mondják, hogy odabent a holtestet levetkőztetik, megmosdatják, megvarrják, halotti ruháját, s úgy fektetik vissza a koporsóba, ami órákat vesz igénybe. A városból kocsin zsidó asszonyok jönnek, akik a halotti ruhát fogják varrni, ezek bemennek a házba, jönnek zsidó lányok, is ezek kívül maradnak.

Tiszaszőlősi zsidó temető

Vagyis annak a helye, nem igazán tudtam meg április 15-én, hogy mi maradt mára a zsidó temetőből, mert akkora susványos volt, hogy egy durva tövis után kifordultam a tiszaszőlősi pusztából.

István hatalmas melóval készíti a temetői térképes országos adatbázist, közben arra gondoltam, hogy megnézek pár temetőt a húsvéti családi körutamon április közepén. Win-win szituáció, és még a kaszinó tojás is megmaradt. Tiszafüred, Cserépfalu viszonylatban járom az utam, ezért Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Kunmadaras, Poroszló és Négyes nevű községek temetőit néztem meg.

Elsőként Tiszaszőlős lett az útirányba esés.

Ott középen, a nagy zöld terület egy részén volt a zsidó temető.

Elképesztően elhanyagolt a temető. A jegyzőnek írtam levelet, azt írta, hogy a református egyházé a terület, de a falu szokta lekaszálni minden tavasszal.

Április közepén még nem volt tavaszi vágás.

Képek:

Próbáltam bentebb menni, de nem sikerült, talán majd legközelebb.

Beszéltem a lelkész asszonnyal is, azt mondta, hogy a temető takarítására nincsen pénzük. Hallott arról, hogy voltak zsidók, de hogy itt lennének sírkövek, arról nem tud.

Pedig:

Egy metszőlakás és egy zsinagóga alkotta a közösség ingatlanvagyonát. Az ortodox anyahitközséghez temetőrész is tartozott. Ez ma is megtalálható 80-100 sírral a régi református temető egyik sarkában.

Írta Vadász István 2009-ben a Tiszaszőlős monográfiája a kezdetektől napjainkig című művében.

A temető egyik sarkában próbálkoztam, de majd kaszálás után folytatom a másik három sarkával.

A Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtárból tölthető a hivatkozott monográfia, ott ilyeneket is lehet olvasni:


Vélhetően 1830 táján jelentek meg az első izraeliták. 1837-ben 6, 1850/51-ben pedig 91 fő volt ennek a közösségnek a létszáma. Az 1850-es, 1860-as években már itt él a Deutsch, a Schwarcz, a Brüll, a Léderer, a Glausius, a Weisz, a Rozenberg család néhány tagja. 1890-re a zsidó közösség létszáma 128 főre emelkedett. Ezt követően, a XX. század elejétől csökkenés következett be: 1941-ben 49 fő tartozott az izraelita hitközséghez. A hitközség a holocaust és a II. világháború pusztítása után teljesen megszűnt. A közösség szülöttje Szőllősi Zsigmond (1872-1953) hírlapíró, író, aki a Deutsch család egyik tagja volt. A hírlapírás mellett novellákat írt, és Budapesten nagy könyvkereskedést is működtetett. Zágon István (1893-1975) író, hírlapíró, dramaturg és műfordító a Fleischl család tehetséges gyermekeként, a Műegyetem elvégzését követően került a budapesti színházi életbe. 1925 és 1940 között több fővárosi színház is játszotta műveit. Hyppolit, a lakáj című színdarabjának filmfeldolgozása nagy siker lett.

Van még egy videóm is az elhagyott tiszaszőlősi temetőről, majd Tiszaszentimrével folytatom a sorozatot.

 

Térképen három megye 345 településének 378 zsidó temetője

Nem elírás a szám. Van olyan település, ahol két temető is van.

A névsorban elől lévő három megyénk zsidó temetőinek a helyét lehet megnézni legújabb aloldalunkon.

Több hónapos meló után térképre tettük Békés megye, Bács-Kiskun megye és Borsod-Abaúj-Zemplén megye zsidó temetőit. Forrásaink a 19. századi kataszteri térképek.

A térképen több temető szerepel a ma ismert listán kívül.

Még egyszer:

A kataszteri térképek alapján lényegesen több temető van annál, amit eddig tudtunk.

A temetők nagyobb része, 98%-a pontos helyet, pontos telekméretet mutat. Narancssárgával jelöltük azokat a temetőket, melyeket nem lehet helyrajzi szám szerint beazonosítani, azaz nem jelölik egészen pontosan a temető helyét.

A térképre kattintva megnyílik egy Google-térképes megyei aloldal. Bele lehet nagyítani, majd a keresett helyre kattintva lehet megnézni jól ráközelítve a temető helyét. Ezután az ikszre kattintva juthatsz vissza a megyetérképhez.

1. Bács-Kiskun megye 119 településéből 43 településen 50 temető van

2. Békés megye 72 településéből 32 településen 38 temető van

3. Borsod-Abaúj Zemplén megye 358 településéből 270 településen 290 temető van

A következő megyék kerülnek fel a következő hónapban: Heves, Nógrád, Szabolcs, Hajdú, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Pest megye.

A térképet és a temetői adatbázist is bővítjük majd a főbb adatokkal.

A cserépi temető kapcsán már benne vagyunk nyakig az elfeledett temető visszaszerzési folyamatában, rossz szóval ez a prototípusunk, aztán majd meglátjuk mi lesz ebből.

Többször gondolkodtunk már a témáról, itt lehet bővebben tartalmakat fogyasztani

Ki mutogasson kire?
Elveszíti temető jellegét…
Elfeledett temetők képriport

Hogy ne éljünk tudatlanságban.

Szeretnénk újra hangsúlyozni, hogy a zsidó temető örökké zsidó temető. Nem egy lehetőség a temetők visszaállítása, hanem vissza kell állítani, és kész.