eszükbe jutott, hogy ezek is csak emberek

Mutatok egy DEGOB jegyzőkönyvet. A Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság feladata volt a visszatérők segítése. Egy kövesdi huszonéves varrónő mondta így írógépbe, hogy mi történt a kövesdi gettóban 1944-ben:

 Május 10.-én kellett a gettóba költözni. Mi fiatalok kijártunk hadimunkára. Munkajegyet kaptunk, de sem élelmet, sem fizetést. A gettóba sem lehetett semmiféle élelmet bevinni. A gettót állandóan csendőrök őrizték, akik rendszeresen fosztogatták a lakókat. Mikor reggelenként munkára vittek ki bennünket, a keresztény fiatalság gúnyos megjegyzésekkel illetett és csúfolt minket. Ezt nem merném állítani ugyanakkor az idősebbekről. A régi világ emberei nem értették a propagandát, nem is törődtek vele és ha talán nem is szerették szívükben a zsidókat, amint így meggyalázva látták hajtani őket, mint a barmokat, eszükbe jutott, hogy ezek is csak emberek. Embervoltunk miatt sajnáltak egy kissé. A dohánybeváltóba jártunk be dolgozni. A feletteseink, az igazgatók rendesek, jók és emberségesek voltak, de a munkások rosszak és kerültek. 3 hétig voltunk itt. A hangulat általában bizakodónak mondható, az eltöltött 3 hét alapján azt gondoltuk, hogy valóban csak munkáról van szó. Ezzel szemben 3 hét után bevittek a kis gettóba, innen Új-Győrbe, ahol vagoníroztak.

State Museum Auschwitz-Birkenau

Levelet kaptam az auschwitzi levéltárból. Pontosan így hívják az Intézményt: State Museum Auschwitz-Birkenau.

Dear Peter Toth

In response to your request we would like to inform you, that searching through the archives of the State Museum Auschwitz-Birkenau in Oswiecim didn’t get positive results.

Unfortunately, there is no information about Cserepfalu Groszmann.

We would like to explain, that during the evacuation and liquidation of the KL Auschwitz by order of the camp authorities almost all important documents of the KL Auschwitz, including prisoner’s personal files, were destroyed. On the basis of partially saved documents it is impossible to establish full and accurate information about the all people who were imprisoned at the camp.

In your further search we suggest you to contact the International Tracing Service, Grosse Allee 5-9, D-44454 Bad Arolsen in Germany

Yours sincerely,

Krystyna Lesniak

auschwitz_letter_groszmann.png

Azt írják, hogy sajnos nem tudnak segíteni, náluk nincsen Groszmannékról semmi. Azért írtam nekik, mert Groszmannék családfője, Groszmann Miklós nincs az áldozatok között, ezért arra gondoltam, hogy talán itt tudnak segíteni. Nem találtak semmit, arra hivatkoznak, hogy amikor a koncentrációs tábort felszámolták csomó anyagot megsemmisítettek. De kaptam újabb kontaktot. Egyrészt írok oda is és újra írok levelet a levéltárba, hátha hátha a többi cserépi áldozatról találnak primer forrást.

Semmi baj

Meginterjúvoltam Margit nénit az Arany János utcában. Ugyanazok az infók amiket eddig is hallottam. Lilinek rossz volt a lába, még ugratták is hogy szaladj Lili! Groszmann kocsma, Schwarcz bolt. Újra elhangzott a jóravaló, rendes és derék emberek voltak típusú mondat.

Nem volt velük semmi baj.

Miért kell vajon ennyire kihangsúlyozni ezt? Az elhurcolt emberek ugyanolyan emberek voltak mint akárki más.

Ez nem annyira egyértelmű.

Sajnos.