Dávid Zoltán

Felhívott Dávid Zoltán, Cserépváralja polgármestere.

Azt mondta, hogy figyelemmel kíséri a kutatást és örül neki. Ekső blikkre ez kicsit meredek, mivel a váraljai polgi a Jobbik körül mozgolódott régebben, a Magyar Gárda nevű kirekesztő és gyűlöletet szító emberek csoportja is felvonult a faluban pár évvel ezelőtt. Ott, ahol Dávid Zoltán ugye a polgi. Azt mondta, hogy az első világháború eseményeit kutatja. A releváns információja nekem pedig az, hogy ismer egy zsidó családot, akiket bújtattak a második világháború alatt Cserépváralján. Azóta már Izraelben élnek és van hozzájuk kapcsolata is. Hirtelen nem jutott eszembe egy váraljai nem ellenőrzött infó, de István segített. Azt hallotta, hogy a váraljai temetőbe munkaszolgálatosokat temettek. Tehát Cserépváraljára is megyünk majd, kérdezünk, informálódunk ésatöbbi. A polgival is. Mindenkivel.

Bűnös-e vagy?

Kutatótársammal szoktunk levelezni is. Itt egy levélváltás kivonata:

Tóth Péter:  Olvasom ezt a tiltakozó jegyzékes hírt, nemrég láttam a lengyel Ida című filmet, amiben szinte nem is esik szó a németekről Hogy lehet erről a témáról mégis normálisan beszélni? Arról, hogy nem csak és kizárólag a nácik itt a bűnösök?

Hogyan lehet azt elmondani és kijelenteni általánosítás nélkül, hogy igenis baromi sokan voltak akik tevékeny részeseivé voltak a borzalomnak Cserépfaluban, Mezőkövesden, Budapesten és szinte mindenhol Magyarországon. Akik csak elfordították a fejüket, amikor pakolták ki Groszmannékat. Ők is részesei voltak. Mi lett volna vajon ha Cserépfaluban is elbújtatják a gyerekeket nem csak Noszvajon?

2. Groszmann Lili nap május 24-én Cserépfaluból Mezőkövesdig.

Túlzott naivitás és idealizmusos baromság részemről ez az egész most 2015-ben? Akkor volt egy durva háború, küzdeni kellett kajáért mindenért, mindenki a magáét védte, de akkor sem. Akkor is voltak akik cselekedtek.

Valahol olvastam, hogy azért kutatunk hogy megértsük a mát amiből lesz a jövő. és ha a mai magyarországi viszonyokat nézzük, főle a sok szélsőjobbos kretént, azért ez a téma, történet nincs egyáltalán kibeszélve.

na mindegy

Balázs István: Nos… nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a magyar közigazgatás igenis tevékenyen részt vett a holokausztban.
Azt is kijelenthetjük, hogy a polgárok egy része hasznot húzott a holokausztból.
Azt is kijelenthetjük, hogy az egyházak egy része is hasznot húzott a holokausztból.
Azt is kijelenthetjük, hogy a Levente Mozgalom is hasznot húzott a holokausztból.
Azt is kijelenthetjük, hogy az iparosok zöme is hasznot húzott a holokausztból.
Azt is kijelenthetjük, hogy Magyarországon érkezett a legtöbb bejelentés a zsidókról Eichmannékhoz.
Azt is kijelenthetjük, hogy itt igényelte a legtöbb magánember a zsidó vagyon egy részét.
Azt is kijelenthetjük, hogy itt érte a legtöbb atrocitás a zsidókat Lengyelország után.
Azt is kijelenthetjük, hogy innen deportálták a leggyorsabban a zsidókat a holokauszt alatt.
Azt is kijelenthetjük, hogy 1945 után is az antiszemita látásmód volt jellemző Magyarországra.
Azt is kijelenthetjük, hogy 1956-ban pogromokat szerveztek…..

Kijelenthetjük-e, hogy nem vett részt tevékenyen a magyar nép a holokausztban ennek tükrében? Vagy foghatjuk-e csak a németekre ennek tükrében?

TP: Na hát ez az pontosan! csak a magyar nép nevű két szót a végén lehet általánosításként értelmezni? Szerintem nem. Mert írod hogy: egy része, meg azt is, hogy zöme több helyen is

Aztán a végén ezzzel fejezed be: Kijelenthetjük-e, hogy nem vett részt tevékenyen a magyar nép a holokausztban ennek tükrében?

BL: Nem választhatjuk szét azokat, akik aktívan részt vettek, illetve azokat, akik passzivitásukkal vettek részt az eseményekben. Tehát igazából nem mondhatjuk azt, hogy nem a magyar nemzet bűne, csak csoportoké….

TP: Szerintem sem lehet szétválasztani, nem is kell, de nem volt mindenki passzív! Mi van azokkal akik védelmet adtak? Bújtattak, etettek stb, Ők csak egy hibajelenség voltak az egész kibaszott pusztításban? Attól még ment minden tovább.

BI: Nem hibajelenség voltak, felülkerekedett a humánum az esztelenségen.

TP: Ha bocsánatot kér a holokausztért egy állami képviselője vagy akár mi vagy akár én, akkor az egész nép nevében kérünk, kérhetek bocsánatot? Általánosíthatok? Beismerés az általánosítás?

Itt van két hír, hogy a szerbekért és a romákért Áder elnök bocsánatot kért.

BI: Szerintem nem a bocsánatkérésen múlik. A mutatott tetteken és a hozzáálláson 🙂 Ha leköpök valakit és azt mondom, bocs, de belül ugyanúgy leköpném újra….?

TP: Persze, hogy nem azon múlik Csak azon moralizálok, hogy egy nép nevében nyilatkozhatunk-e Ha igen, akkor beismertük.

BI: Szerintem döntse el az egyén, ne más nevében tegye….

TP: Adj valami olvasnivalót ez a lengyel Ida elég durván belémvágott hétvégén

BI: Lévai Jenő: Fekete könyv, és ugyancsak tőle a Pesti gettó története.

Remembrance Walk for the victims of the Holocaust

PRESS RELEASE

Media Contact: Andras Szucs, andras.szucs.uk[q]gmail.com

21 April 2015

Remembrance Walk for the victims of the Holocaust

We are inviting members of the public to join us in our annual remembrance walk from Cserepfalu to Mezokovesd, Hungary, on 24 May, 2015, to commemorate the Jewish families of Cserepfalu, who were deported in 1944 to Auschwitz, never to return.

Cserepfalu, the idyllic village with around a thousand residents in Northeastern Hungary, was not much different seventy years ago, at least on first view. The region produces world-famous wine and the serene mountains surround several well-kept and leafy villages, where many of its older locals depend on agriculture and tourism. Despite the region’s timeless atmosphere, Cserepfalu, for a small village, has very strong online presence and several enthusiastic locals and visitors ensure that all aspects of village life are well documented. Yet there things in the past that many would prefer to keep silent about. On 18th May, 1944, Cserepfalu had nine Jewish residents. Within a month, there were none.

An ongoing research, maintained by a handful, are trying to piece together the events and determine what happened to Cserepfalu’s two Jewish families; the Groszmanns and the Schwartzs. The centuries-old Israelite community in the surrounding area counted around a thousand members before the Holocaust. Today, no such community exists. Our research so far identified 931 of Hungarian Jews from the area, deported in 1944. The Yad Vashem World Center for Holocaust Research registered thirty people who were born in the village.

On May 24 of this year, we are going to remember those who were taken from the village closely following the route they would have walked from Cserepfalu to Mezokovesd, 16 km away, where there was a large Jewish ghetto. During the walk, researcher, Istvan Balazs and Peter Toth will discuss their findings, stopping by some relevant landmarks.

Programme:

10:00am: The remembrance walk starts in Cserepfalu, outside Bukkalja Cafe visiting Memorial Room of Imre Cserepfalvi, publisher, who was born in the village. Statue of Books by Gyula Pauer, a visit to former family homes of the Groszmann and Schwartz families. WWII. Commemorative Coloumn.

10:30am: Leaving Cserepfalu.

2:30pm: Mezokovesd: visiting the place of the former ghetto at the corner of Diofa and Harsfa Streets. Remembrance.

We welcome anyone to join us in our remembrance walk.

For information about the research, visit http://cserepflau.kinja.com

“we” however is a problematic one here

Kiküldtem pár hete a meghívókat a 2. Groszmann LIli napra. Megjelent pár újabb sajtóanyag a 24-i sétáról, a miniszterelnök és az országgyűlés elnöke már visszajelzett, hogy nem vesznek részt az emlékezésen. Kikerült a Cserepfalu.hu-ra is a plakátunk.

Találtam egy érdekes angol nyelvű dolgozatot a hazai “nem emlékezésről”.

A címe:

“Hungary 70”: Non-remembering the Holocaust in Hungary

Így kezdődik a mi részünk:

The third context is Cserépfalu, which is a small village in the Northern Eastern Part of Hungary with around a thousand inhabitants.

Klasszul beszámol a szerző a kutatásunkról és a tavalyi emléksétáról, viszont a végén kifogásolja a többes számban megírt gondolatunkat:

Nem élhetünk tudatlanságban, ha egyszer tudunk.

The plural first person, “we” however is a problematic one here, as the community of remembrance is questioned. Who can demand a community to remember if they are not willing to do so and it is against their interests?

Ha egy közösség nem hajlandó emlékezni, akkor mi van? Egy másik témában is a királyi többesről beszélgettem kutatótársammal, majd ezzel is folytatjuk.

Készítettem egy képernyőfotót a cikkről:

LOCAL HISTORIES THAT MATTER The third context is Cserépfalu, which is a small village in the Northern Eastern Part of Hungary with around a thousand inhabitants. Before 1944, nine Jews were living there, who were arrested by the Hungarian gendarme and taken to the nearby ghetto and never returned. Their property, which was not much, was acquired by the villagers. A young librarian from Budapest, Péter Tóth moved to this village in the 1990s, started local historical research and posted his findings on a blog. This activity was greeted by the locals as it attracted touristic attention to the picturesque village, but when Peter Tóth started to inquire about the Jewish citizens before the deportation of 1944, he met ignorance and even hostility.4 In the official webpage of the village there is not a word about the traumatic history of the village. The line on the page that in 2001 there were only Hungarians living in the village is a clear coded message for those who are considering buying holiday homes there that no romani are living there.5 Due to criticism and warnings in his blog, Peter Toth changed the name of Cserépfalu to Cserepflau, but it did not help much.6 He organised a memory walk for the deportations of the nine Jewish citizens. Two citizens of the village decided to be present: himself, the organiser and another person, who had also moved in the village lately. The memory event for two participants was guarded by three local policemen. Later, a family of five members joined them. They had been threatened to be stoned if they participated at the event. The mayor, who in private discussions supported his work, opted not to participate. Peter Tóth started to put together the pieces of the Jewish inhabitants of the village; some of them were victims of a pogrom already in 1920 and moved out. He found material about the Jews of his village in Yad Vashem but not in the local archive. Peter Tóth said in the interview: “We cannot hide what has happened to them. We cannot live in ignorance, when we know what has happened”. Namely that on May18th, 1944 nine Jews were living in the village and by June 16th none. The plural first person, “we” however is a problematic one here, as the community of remembrance is questioned. Who can demand a community to remember if they are not willing to do so and it is against their interests?

Itt az egész PDF
“Hungary 70”: Non-remembering the Holocaust in Hungary Andrea Petö