Groszmann Lili – a cserépi zsidóság története
Nem élhetünk tudatlanságban
Vasárnap megnéztem újra a temetőt. Megint takarítottak, sőt rózsaszínű határjelölő léceket szúrtak le a református egyház megbízásából földmérők. Ami ugye a zsidó temető határa is.
Vannak fejlemények, majd folytatjuk.
Ez most ilyen blogos galériakipróbálós poszt.
Kijelölték a református temető határát
Szanaszét a kövek a református temetőben
Egy viszonylag épen maradt kő
A henger alakú kő
A henger alakú kő
Ez az önkormányzati temetőrész
Kő a temetőben
Az ócskatemető határa
Volt-e valaha Tardon zsidó temető? Kutatásaink során kiderült, hogy nem. Akkor hová temetkeztek őseink? Esetleg más település zsidó temetőjébe? Nos, a kérdésre elég nehéz volt választ találni, de sikerült.
Tardon heves ellenállás volt a katolikusok részéről – ők alkották a község zömét -, a más vallásúakkal szemben. Saját temetőt sem kaphattak a községtől. Szabó Zoltán jegyezte le 1936-ban:
Tard oldalában, az utolsó házak mellet fekszenek Tard halottai, enyhe lankán nyúlik el a temető, mint a szántóföldek is. Szélesen, a dombtetőtől csaknem az útig a katolikusok fekszenek; kiszorulva a temetőszélére, az árokba a baptisták és a zsidók. A sírok jó része már alig válik el a földtől, a kereszteknek csak egy-egy csonkja hirdeti elmosódott felírással a meghaltak korát és az itt maradottak szeretetét.
A történet folytatása sem szebb. A baptisták is csak hosszas kérlelés, levelezés után kaptak saját temetőt, a dögkút mellett….
Ezt gondoljuk:
Szép dolog a kutatás, az is szép dolog, ha emberek jönnek össze össze azzal a céllal, hogy feldolgozzák elveszett őseik életét, múltját. Az azonban visszataszító, gusztustalan és felháborító, amikor valaki rátelepszik két, három év kemény munkájára, eredményére, és ezt meglovagolva próbál saját kutatást indítani velünk párhuzamosan. Minden tiszteletem azoké, akik utaznak, pénzt, időt, energiát ölnek bele akár abba is, hogy egyetlen név után, egyetlen család története után kutassanak. Minden megvetésem azoké, akik ennek az eredményét akarják felhasználni önös céljaira. Kutatásunk eddig is nyílt volt, az is marad, minden eredményt megosztottunk és ezentúl is megosztunk, egyszerűen csak kicsit keserű lett a nyál a szánkban. Köpnöm kell.
István mondata a végére: röhejes dolog, hogy a tűz közelében fingotok nincs arról, hogy az utolsó tárgyi emlékeket Mezőkövesdről réges-rég elvitték Izraelbe.
Facebook-oldalunk a kutatás egyik kommunikációs eszköze. Posztjainkat ott tudják követni az érdeklődők, ahol nekik tetszik. Jelenleg 51 követőnk van. Van Twitter is a száznegyveneseknek!
Múlt héten Facebook-kommentben a Cserépfaluból elszármazott Hüvelyes Lajos osztotta meg édesanyja történetét.
H.L: Van két lovam, mind a kettő deres, mind a kettő Groszmann úrnak keres. (Tudjátok e ki dalolta ezt a Groszmann úr kocsmájában a 30-as években?)
GLB: Nem, de ha elárulod, megköszönjük 🙂
H.L.: Kis Tubu Bátyám énekelte, és kérdi, hogy Groszmann Gyurival mi történt.
GLB: Gyuri túlélte, amit találtunk róla annyi, hogy 47-ben indult egy bevándorlóhajón az akkor még angolok ellenőrizte palesztinába, letartóztatták, ciprusra internálták, és Izrael Állam kikiáltása után jutott be izraelbe. Perpillanat ennyit tudunk.
Mutatjuk a beszélgetésről készült képernyőképet. Kutatni mindenhol jó 🙂
Az egyik Deutsch Kossuth katonája volt!
Cserépfaluról szinte semmit sem hallott Katalin, nem beszéltek otthon arról, hogy ott mi történt régen.
Cserépfalvi édesanyja Cecilia nem az oktatás gyenge minősége miatt vitte el a 4 testvért Cserépfaluból, hanem azért, mert a férjét Deutsch Sámuelt nem tartotta elég ambíciózusnak.
Sámuel egy rendkívül csendes, szelíd, jámbor ember volt. A nap jó részét imádkozással töltötte. Nagyon szép szerelmes leveleket irt jövendőbeli feleségéhez.
Tehát Selinger Cecília elhagyta Deutsch Sámuelt.
Majd a négy gyermekkel lelépett a szüleihez Abaújszántóra.
Ott Cecília apja azt mondta, hogy “neked lányom a férjednél van a helyed”.
Később szereztek egy lakást Egerben és újra együtt élt Cecília Sámuellel, ahol a gyermekek szépen kijárták az iskolákat.
1944-ben elvitték a szülőket Auschwitzba, Ők is a holokauszt áldozatai.
Cserépfalvi Elza, Katalin nagynénje orvosként végzett, gyerekorvos volt. Sámuel, az apja kísérte el a betegekhez.
Azért lett később fogorvos, hogy otthon rendelhessen. Itt aztán az anyja Selinger Cecília vette kézbe a dolgokat és a recepciós szerepet töltötte be. 1944-ben elvitték, a koncentrációs táborban az egészségügyi személyzet egyik tagjaként dolgoztatták. Elza mesélt Mengeléről, a hírhedt dokiról. Jó reggelt doktornővel köszöntötte Elzát, aztán elküldte sepregetni.
Elzáról azt tudjuk, hogy három hétig volt csak Auschwitzban, utána Lichtenauba vitték tovább. A történetre újra rákérdeztünk.
A sepregetős story úgy van, hogy miközben söprögetett, akkor köszönet Neki a Mengele.
Így. Ezzel akarta megalázni, hogy orvosként ilyen munkát kell végeznie.
Ezt a storyt sokszor elmondta Elza, és meg azt is hozzátette, hogy milyen jó megjelenésű volt Mengele, ami aztán igen zavarta azokat, akik ezt hallották….
Nagyon különbözőn alakult Katalin nagyapjának és a nagyapa két testvérének az élete. Deutsch Aladár prágai főrabbi lett, József egy igazi bonvivan, szoknyavadász és raconteur volt, Sámuel pedig a csendes imádkozó mészégető Cserépben.
Hogy lehettek ennyire mások?
Cserépfalvi Imre nagybátyja, Deutsch József Budapesten, a Vígszínház mögött lakott. A házban sokan összegyűltek 1944-ben. Cserépfalvi Imre szerzett menleveleket, amit odaadott Józseféknek, de nem értette, hogy miért kell ez ennyire. Józsefék leléptek a házból, másnap a házból kiterelték az embereket, és mindannyiójukat a Dunába lőtték.