Címke: Miskolc

Markovics Laura

Amikor a kutatók elkezdenek kutatni szétnéznek itt meg ott, hogy a kutatásuk tárgyában keletkezett-e már valamilyen publikáció. Nehogy véletlenül ugyanazt elkezdje kutatni a kutató, amibe egyszer már beletett pár évet egy kollega.

Most egy 2014-es szakdolgozatot olvastunk el. Akkor jelenhetett meg, amikor a kutatásunk első eseményeit rögzítettem a blogba.

Borsod megyében vagyunk, Cserépfalu tágabb környezetében történt eseményeket is vizsgálunk, ezért is nagyon örültem amikor István megtalálta az anyagot. Sokat segít nekünk a dolgozat.

Mutatok egy releváns részt:

A zsidók összeírása a 9236/ai. 1944. sz. alispáni rendelet alapján, járásonként történt. Ez a nyilvántartás már a gettósítás előkészítését szolgálta. A feljegyzésekből a következő adatok derülnek ki: a mezőkeresztesi járásban 511 fő, az ózdiban 1008 fő, a sajószentpéteriben 1116 fő, a mezőkövesdiben 931 fő, a mezőcsátiban 892 fő, az edelényiben 821 fő, illetve a miskolciban 1083 fő került nyilvántartásba az izraelita felekezet tagjaként.

Markovics Laura a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszékén a Zsidótörvények végrehajtása Borsod megyében tárgyban írta meg dolgozatát. Letölthető innen, és a dolgozat első oldalára kattintva.

Négy részre bontható a dolgozat:

  1. Az egykori vármegyerendszer bemutatása, történelmi háttere röviden, a jelenlegi megye-rendszerrel való összehasonlítás, járások az egykori királyi vármegyékben, amelyek ma Borsod-Abaúj-Zemplén megyét alkotják.
  2. A zsidótörvények bemutatása, elemzése, az antiszemitizmus első jelei, a zsidótörvényekről általában és jelentősebb zsidótörvények
    Csoportosításuk:
    a. Gazdasági tárgyú törvények és rendeletek,
    b. Állampolgári jogokat korlátozó törvények és rendeletek, .
    c. Fajvédelmi törvény.
  3. Zsidótörvények és rendeletek végrehajtása a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén

ezen belül:

  • Borsod vármegye
  • Abaúj – Torna vármegye
  • Zemplén vármegye
  • Összefoglalás a veszteségekről

Majd a negyedik résszel zárul a munka, a kazincbarcikai történet a  legizgalmasabb:

  1. A helyi zsidóság
  2. A helyi zsidótemető
  3. Az egykori zsinagóga

Végén irodalomjegyzék és források, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Az utolsó, negyedik részt élveztem a legjobban ez hasonlít a mi kutatásunkhoz. Kik éltek, mikortól, hogyan, hová temetkeztek, hol éltek vallási életet és mi lett a barcikai zsidókkal. Akik ugyanonnan indultak Auschwitzba mint a cserépiek.

Kiváncsi voltam Laurára, miért írta a dolgozatot, hogyan kutatott, merre járt kutatni. Megtaláltam a Facebookon. Feltettem neki pár kérdést. Válaszolt.

Groszmann Lili BLOG: Miért?
Markovics Laura: Az Igazgatásszervező képzés első félévének során volt egy szabadon választható tárgyam (Jogegyenlőség-jogkorlátozás-jogfosztás 1938-’44-ig), ami ezzel a témával is foglalkozott. Mivel engem mindig érdekelt a történelem, már akkor tudtam, hogy ezen a vonalon szeretnék majd kutatni a szakdolgozatom írása során. Így esett a választásom a zsidótörvények végrehajtására, ezen belül a borsodi területeken történtek elemzésére. Egy külön fejezetet szenteltem a kazincbarcikai vonatkozásokra, mivel ez a szülővárosom, így fontosnak tartottam az ezzel kapcsolatos információk feltárását.

GR BLOG: Mennyi ideig írtad a szakdolgozatot?
ML: A kutató munka kisebb megszakításokkal majdnem egy éves intervallumot ölelt fel. Először a kazincbarcikai könyvtárban jártam, ahol megismerkedtem egy helyi középiskolai történelem tanárral, akinek javaslatára felkerestem a Hermann Ottó Múzeum egyik dolgozóját, aki segítségemre volt számos forrás megtalálásában. Emellett az egyetemi könyvtárban, valamint a II. Rákóczi Ferenc könyvtárban is kutattam. A B-A-Z Megyei Levéltárban is eltöltöttem néhány napot a korabeli lapok tanulmányozásával. Néhány film is segítségemül szolgálat, melyekből idézeteket illetszettem be a kapcsolódó fejezetekben.

GR BLOG: Ki volt a konzulensed és miért?
ML: A konzulensem Dr. Lehotay Veronika volt, akit az említett szabadon választható tárgy által ismertem meg. Nagyon sokat segített nekem a téma körüljárásában, illetve megemlíteném, hogy rendkívül széles látókörrel rendelkezik a téma kapcsán.

GR BLOG: Miért ilyen szerkezetű a dolgozat?
ML: A dolgozatomat négy különálló fejezetre osztottam. Első körben az egykori vármegyerendszert térképeztem fel. Fontos átlátni ezt a rendszert, mivel a végrehajtó intézkedéseknél az egyes járások, járásközpontok fontos szerepet játszottak. A második fejezetben a zsidótörvények bemutatásával illetve elemzésével foglalkoztam. Három csoportjukat (gazdasági tárgyú, állampolgári jogokat korlátozó illetve fajvédelmi törvény) egyenként tárgyaltam. A harmadik fejezetben a borsodi vonatkozásokra tértem ki, így a jelenlegi megyét alkotó egykori Borsod, Abaúj-Torna valamint Zemplén vármegyékben történtekre. Végül a történet kazincbarcikai fejezetét nyitottam meg, ahol a helyi zsidóságról fellelhető minden információt igyekeztem feltárni. Így egykori életükről, a helyi zsidó temetőről, valamint az egykori zsinagógáról írtam.

GR BLOG: Mikor ért az első döbbenet a szakdolgozat írása közben?
ML: Nem tudnám már kiemelni az első alkalmat, hiszen volt néhány ilyen pillanat. A kapcsolódó filmekben elmesélt személyes tapasztalatok megrázóak, illetve az egyes forrásokban olvasott brutális bánásmódról szóló történetek is rendkívül megdöbbentőek. Például : „a munkaszolgálatosokat aknamezőre hajtották, így kívánták aknamentesíteni az adott területet (…) Voltak olyan szadista parancsnokok, akik csak azért vontatták velük a súlyosan megrakott kocsikat, hogy az állatok erejét megkíméljék.” – Randolph L. Braham, 1997.

A kazincbarcikai zsidótemető alaprajza. Forrás: Markovics Laura

GR BLOG: Milyen hasonló helytörténeti munkákat nézegettél?
ML: A Dokumentumok a zsidóság üldöztetésének történetéhez (Szerk. Dobrossy István) című forrás B-A-Z Megyéről írott része volt az egyik legfontosabb forrásom, számos adattal, pontos leírásokkal. Ezt a könyvet mindnekinek ajánlom, aki szeretne utána nézni a témában fellelhető adatoknak. Emellett Randolph L. Braham: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája – Borod vármegye (ford. Csíki Tamás) is nagyon érdekes összefoglalás, amely nagy részletességgel fejti ki a történetet. Ezek a források a helytörténet tekintetében egy tágabb egységet, a vármegyét ölelik fel. Mivel kutatásom ezt az egységet fedi le, szűkebb helytörténeti forrásokat nem kutattam. A kazincbarcikai adatok az említett művekből (is) származnak, de ezekben csak foszlányok formájában kerülnek említésre. A források hiánya miatt is volt nehéz összefoglaló képet bemutatni erről a településről.

GR BLOG: Kazincbarcikai vagy.
ML: Így van, ezért kapott a kazincbarcikai vonatkozás ez külön fejezetet. Sajnos csekély információt találtam a témával kapcsolatban, ami annak tudható be, hogy a jelenlegi várost alkotó egykori falvak kevés lakossal rendelkeztek. A Sajókazincon kialakult izraelita hitközség az egykori vármegye legkisebb zsidó hitközségeként volt számon tartva. A törvény keze azonban ide is elért.

GR BLOG: Milyen állapotban van most az elhanyagolt barcikai temető?
ML: Kutatásom során egy 2006-os cikkre lettem figyelmes, melyben a temető felújításának tervét említettek. Arról, hogy a terv a dolgozatom írása óta megvalósult-e, nincsenek információim.

GR BLOG: Lesz folytatása a kutatómunkának?
ML: Egyenlőre nem tervezem a folytatást, mivel a tanulmányaim már nem érintik a jogtörténetet.

Sajókazinci zsinagóga, melyről a legutolsó képek 1977-ben készültek, a lebontás előtt. Forrás: Markovics Laura

Lehotay Veronika Szabadságmegvonó intézkedések a Horthy-korszakban, különös tekintettel a zsidótörvényekre című PhD értekezés elemzésével folytatjuk a hasonló kutatásokból is tanulunk vonalat.
Majd.

Érdekli Önt zsidóktól elvett föld?

Három plakátot mutatok az OSZK Plakát- Kisnyomtatványtárából. Köszönöm szépen, hogy itt lehetnek a blogban. Miskolc Eger és Miskolc.

1939. november 10-én a miskolci polgármester arra kérte a „földbirtok szerzési képességgel bíró” miskolciakat, hogy jelenjenek meg a városházán, ha őket érdeklik a zsidóktól elvett földek. Ez történhetett Cserépben is, amikor Groszmann Jószef földjeit elvették.

A miskolci főjegyző is plakátolt egyet 1939 novemberében. Közli a néppel, hogy 1738 „zsidónak tekinthető személy”-nek van érvényes iparigazolványa. Ami az összes iparűző 43 százaléka.

Harmadikként pedig megyünk Egerbe. 1944 szeptemberében a polgi arra kéri a „NEMZSIDÓ” személyeket, hogy ha be tudják azt bizonyítani, hogy zsidók lezárt üzletében ingóságaik vannak, akkor jelentkezzenek.

A cserépi Groszmann-boltban vagy Schwartz-boltban is lehetttek hasonló sztorik. Kiderül.

1944-es transzportok. Miskolc – Auschwitz

Miután május végén begyűjtötték a cserépi zsidókat a kövesdi gettóba, június elején már vitték is tovább őket Miskolcra vagy Diósgyőrbe. Június 12. és 15. között öt transzportban Auschwitzba küldték a környékbeli mintegy 15.000 zsidót.

Tizenötezer.

Azok közül, akik egyáltalán élve megérkeztek, kiszelektálták a elhurcoltak 13 százalékát. Nők: 7% Férfik 6%. A többieket megölték. Vannak visszaemlékezések arról, hogy napokig is ültek a tábor elkerített részén a szabad ég alatt arra várva, hogy a gázba vigyék őket.

Mutatok egy infografikát, a pontos adatokat lehet megtekinteni szerelvényenként.

Innen vannak az adatok.

A mezőkövesdi holokauszt-emlékmű

Mezőkövesden a mártíroknak emlékművet emeltek a háború után. A hátoldalán nagy táblán lehetett olvasni az áldozatok neveit. Már nincs Mezőkövesden az emlékmű.

Van egy fekete emléktábla valahol, azt még keresem.

Ilyen volt:

Ilyen most az emlékmű:

A jelenlegi Bárdos Lajos Tagiskola udvarán volt a zsinagóga és az emlékmű a zsinagóga előtt helyezkedett el.

1956-ban a táblát leverték az emlékmű másik oldaláról, majd a miskolci temetőbe szállították az épen maradt emlékművet. Viszont Jeruzsálemben a mezőkövesdi és környékbéli hitközségek áldozatainak tutira van emléktáblája. dr. Simor Jehúda könyvében találtam. Nincs rajta Cserépfalu! Ezt majd személyesen is megnézem hamarosan.

Részlet a könyvből: (kétujjas pötyögés)

Volt azonban egy kis csoport, akik úgy gondolták, hogy mégis megpróbálják az újrakezdést Mezőkövesden. Új házasságok jöttek létre, bekapcsolódtak a társadalmi és a politikiai életbe, azonban ennek a látszólagos konszolidációnak véget vetett 1956. A fasizmus, ha csak néhány napra, de újra fellángolt, a neofasiszták baltával támadtak a zsidókra, csodával határos, hogy emberéletben nem esett kár. Ez megadta a kegyelemdöfést a mezőkövesdi maradék zsidóságnak. Legtöbben elhagyták a községet.

DEGOB

Megtaláltam az első beszámolót a mezőkövesdi gettóról. H.H., a pék lánya 21 éves volt 1944-ben. Degob.hu.

1944. március 19.-e előtt is már a lakosság, de főleg a fiatalság nagyon rossz szemmel nézte a zsidóságot. 300 zsidó család lakott itt, főként iparosok. Az én édesapám pék volt. Őt már 1941-ben minden ok nélkül internálták 9 hónapra. Március 19.-e után az eddig is ellenszenves hangulat még sokkal rosszabb lett. Betörték a zsidó templom ablakait, megverték a férfiakat, ha kimentek az utcára. Május 10.-én kellett a gettóba költözni. Mi fiatalok kijártunk hadimunkára. Munkajegyet kaptunk, de sem élelmet, sem fizetést. A gettóba sem lehetett semmiféle élelmet bevinni. A gettót állandóan csendőrök őrizték, akik rendszeresen fosztogatták a lakókat. Mikor reggelenként munkára vittek ki bennünket, a keresztény fiatalság gúnyos megjegyzésekkel illetett és csúfolt minket. Ezt nem merném állítani ugyanakkor az idősebbekről. A régi világ emberei nem értették a propagandát, nem is törődtek vele és ha talán nem is szerették szívükben a zsidókat, amint így meggyalázva látták hajtani őket, mint a barmokat, eszükbe jutott, hogy ezek is csak emberek. Embervoltunk miatt sajnáltak egy kissé. A dohánybeváltóba jártunk be dolgozni. A feletteseink, az igazgatók rendesek, jók és emberségesek voltak, de a munkások rosszak és kerültek. 3 hétig voltunk itt. A hangulat általában bizakodónak mondható, az eltöltött 3 hét alapján azt gondoltuk, hogy valóban csak munkáról van szó. Ezzel szemben 3 hét után bevittek a kis gettóba, innen Új-Győrbe, ahol vagoníroztak.A vagonírozást csendőrök és németek karöltve végezték. Előbb mindenkin jól végigvertek, majd 78-at tömtek egy vagonba.

Tovább

A mezőcsáti gettóból is a miskolci téglagyár területére, majd Auschwitzba mentek a vonatok. Mint a kövesdiből. A Degob.hu oldalon találtam ezt az R.R monogramhoz tartozó beszámolót (kösz Noémi).

Nyolc nap után bevagoníroztak és Miskolcra a téglagyári gettóba vittek be, de itt is mindössze három napot töltöttünk. A gazdagabbakat nagy verések közepette vallatták a csendőrök. Állandóan csak azt hallottuk, hogy kivisznek Magyarországról, de hogy hová, azt nem tudtuk. 06. hó 11-én bevagoníroztak, 80-t egy vagonba, sem vizet, sem pedig WC vödröt nem kaptunk. A vonatot tábori csendőrség kísérte, Kassán azután átvették a szerelvényt a németek. Az SS-ek az egész úton folyton motoztak, és ami értékesebb holmit még találtak, azt mind elvették. Nem tudok róla, hogy valaki próbálkozott volna szökéssel, haláleset nem fordult elő a mi kocsinkban.06. hó 14-én délután csomagjainkat megérkeztünk Auschwitzba, csíkos ruhás lengyel häftlingek fogadtak, ránk szóltak, hogy csomagunkat hagyjuk a vonatban leszállva, pedig ötös sorba külön-külön felállították a nőket és férfiakat, majd elindultunk a fürdőbe, ahol lenyírták hajunkat és minden holminkat elszedték, helyébe pedig rongyruhákat kaptunk, fehérnemű nélkül. A B/3 lágerbe kerültem, 1200-an egy blokkba.

Egy másik túlélő, a Borsod megyei takarék vezetőjének a gyermeke írja:

Május közepe táján elvittek a diósgyőri téglagyárba, vonaton, ami belefért a hátizsákba, el lehetett vinni. Minden apró holmit elszedtek, ami csak értékesnek látszott. A téglagyári barakk, ahol el oltunk helyezve, oldalt nyitott volt, a földön feküdtünk. Bent kibírhatatlan volt a levegő, már nem is fértem el, inkább a mezőn aludtam. Közhonyha is volt itt. Itt sem dolgoztunk. Itt már SS-ek voltak, ezek is vertek, annyira vertek, hogy több ember ennek következtében meg is halt / nevekre sajnos nem tudok visszaemlékezni/. Még itt sem árulták el utunk célját, csak mi reméltük, hogy az ország belsejébe visznek el munkára. Beosztották az egyes transzportokat, mi a negyedik transzporttal mentünk. Vagononként 75-en mentünk, induláskor kaptunk vizet. Kassáig csendőrök kísértek, ott a németek vettek át. Itt már láttuk,. Hogy Lengyelország felé vezet az utunk. Június 8-án megérkezve a délutáni órákban Auschwitzba, leszállítottak, a csomagokat azonban mind fent kellett hagynunk a kocsikban. Leszállva hármas sorokban felálltunk, én édesanyámmal voltam együtt, azonban csakhamar egy német tiszt különválasztott, azóta sem tudok szegény édesanyámról. Bevittek a fertőtlenítőbe, levágták a hajamat, adtak egy rongyos ruház és azután beraktak egy barakkba.