Groszmann Erzsébet

Az USHMM adatbázisa eddig hogy maradhatott ki? István küldte a linket.

Holocaust Survivors and Victims Database

Jópár poszt lesz a találatokból és a nagy excel adatbázisunkat is kibővítjuk az új adatokkal.

Groszmann Erzsébet Groszmann Miklós túlélőnk testvére. 1911-ben született, akkoriban már Bogácson élt. 33 éves volt 1944-ben.

Lipcse mellett Wurzenben találtak menekülőket. Az akkori listából jött a találat.

De hogyan került Groszmann Erzsébet Wurzenbe? Erről a Jewishgen-en olvashatunk:

Nagy volt a munkaerőhiány Németországban, ezért több tízezer nő és férfi foglyot vittek dolgozni Auschwitzból német gyárakba. Az egyik ilyen transzporttal 1000 magyar nőt küldtek 1944 szeptemberében Hessisch Lichtenauba egy lőszergyárba. Októberben 206 munkára alkalmatlan nőt viszsaküldtek Auschwitzba. Erről is van egy adatbázis.

Szinte az összes többi nő életben maradt Hessisch Lichtenauban. De ahogy 45-ben az amerikai csapatok közeledtek elküldték őket vonattal Drezdába majd Lipcsébe és végül Wurzenben szabadították fel őket az amerikaiak. Az utak alatt is sokan meghaltak, Groszmann Erzsébet túlélte. 1984-ben halt meg Budapesten.

Itt a lefilmezett wurzeni történet. Talán Erzsébet is ott a filmen.

Wurzenről a Centropán is olvashatunk Balik Éva visszaemlékezésében:

Közel volt az országút, amelyik az Elbától vezetett oda. Még aznap megláttuk, hogy parasztszekerek jönnek sietve, nagyon hajtják a lovakat, és a szekerek amennyire csak lehet, meg vannak pakolva holmival – nem áruval, hanem holmival. Nagy kiabálás hallatszott, és egyszer csak elkaptam egy olyan kiáltást: „Egy óra múlva itt vannak az oroszok!” Tyűha! A parancsnokunk belefújt a sípba: „Sorakozó! Azonnal tovább!” Ott állt az egyik őrünk, akivel akkor már lehetett néha egy-egy szót váltani, korábban nem lehetett volna. Azt mondtuk, alig van jártányi erőnk, hogy tudunk mi továbbmenni? Mi lenne, ha itt maradnánk? Mire azt mondta az őr: „Igen? Ha itt maradtok, majd az oroszok agyonlőnek benneteket.” Hát attól te ne félj, gondoltuk mi. Hogy pont ránk fognak vadászni az oroszok! Ránk van írva, hogy kik vagyunk, és honnan jöttünk. Szám meg rossz öltözék meg rossz fizikai állapot. Úgyhogy a csapat elment, és még vagy húsz kilométert gyalogolt, amíg elérkezett Lipcse közelébe egy Wurzen nevű városba, és ott szabadultak föl. Oda az amerikaiak jöttek. Ott volt a demarkációs vonal közepében.

1944-es transzportok. Miskolc – Auschwitz

Miután május végén begyűjtötték a cserépi zsidókat a kövesdi gettóba, június elején már vitték is tovább őket Miskolcra vagy Diósgyőrbe. Június 12. és 15. között öt transzportban Auschwitzba küldték a környékbeli mintegy 15.000 zsidót.

Tizenötezer.

Azok közül, akik egyáltalán élve megérkeztek, kiszelektálták a elhurcoltak 13 százalékát. Nők: 7% Férfik 6%. A többieket megölték. Vannak visszaemlékezések arról, hogy napokig is ültek a tábor elkerített részén a szabad ég alatt arra várva, hogy a gázba vigyék őket.

Mutatok egy infografikát, a pontos adatokat lehet megtekinteni szerelvényenként.

Innen vannak az adatok.

Klein Menyhérttől Groszmann Liliig

Itt a heti összefoglaló István társam előrehaladásáról. Nagyon hatékonyan keres és talál.

  • Klein Menyhértet 1944 októberében lőtték agyon arrafelé, ahol Radnótit, munkaszolgálatos volt. Budapesten egy kávéházat csinált, a családja megmenekült. http://www.centropa.org/cs/node/76568

Föntről a harmadik Menyhért:

Forrás: Centropa

  • Mutatok egy jelentést Groszmann Miklós vagyonáról, azaz a földjeiről. A Yad Vashemből jött a lista.

Nem tudom még mi ez pontosan, de az látszik, hogy Groszmann Miklós nem csak kocsmáros volt.

  • Groszmann Miklós egyetlen túlélő fia is megvan! Illegális bevándorlásért letartóztatták az akkori brit mandátum alatt lévő Palesztínában, ahová egy hajón érkezett többedmagával és Ciprusi gyűjtőtáborba szállították, onnan érkezett Izraelbe 1948 júniusában, az akkor már létező Izrael Állam területére.
    Itt a forrás: United States Holocaust Memorial Museum 
  • Liliről is talán van valami! István talált egy Lili nevűt az Auschwitz Ravensbrück transzport listán!

State Museum Auschwitz-Birkenau

Levelet kaptam az auschwitzi levéltárból. Pontosan így hívják az Intézményt: State Museum Auschwitz-Birkenau.

Dear Peter Toth

In response to your request we would like to inform you, that searching through the archives of the State Museum Auschwitz-Birkenau in Oswiecim didn’t get positive results.

Unfortunately, there is no information about Cserepfalu Groszmann.

We would like to explain, that during the evacuation and liquidation of the KL Auschwitz by order of the camp authorities almost all important documents of the KL Auschwitz, including prisoner’s personal files, were destroyed. On the basis of partially saved documents it is impossible to establish full and accurate information about the all people who were imprisoned at the camp.

In your further search we suggest you to contact the International Tracing Service, Grosse Allee 5-9, D-44454 Bad Arolsen in Germany

Yours sincerely,

Krystyna Lesniak

auschwitz_letter_groszmann.png

Azt írják, hogy sajnos nem tudnak segíteni, náluk nincsen Groszmannékról semmi. Azért írtam nekik, mert Groszmannék családfője, Groszmann Miklós nincs az áldozatok között, ezért arra gondoltam, hogy talán itt tudnak segíteni. Nem találtak semmit, arra hivatkoznak, hogy amikor a koncentrációs tábort felszámolták csomó anyagot megsemmisítettek. De kaptam újabb kontaktot. Egyrészt írok oda is és újra írok levelet a levéltárba, hátha hátha a többi cserépi áldozatról találnak primer forrást.

DEGOB

Megtaláltam az első beszámolót a mezőkövesdi gettóról. H.H., a pék lánya 21 éves volt 1944-ben. Degob.hu.

1944. március 19.-e előtt is már a lakosság, de főleg a fiatalság nagyon rossz szemmel nézte a zsidóságot. 300 zsidó család lakott itt, főként iparosok. Az én édesapám pék volt. Őt már 1941-ben minden ok nélkül internálták 9 hónapra. Március 19.-e után az eddig is ellenszenves hangulat még sokkal rosszabb lett. Betörték a zsidó templom ablakait, megverték a férfiakat, ha kimentek az utcára. Május 10.-én kellett a gettóba költözni. Mi fiatalok kijártunk hadimunkára. Munkajegyet kaptunk, de sem élelmet, sem fizetést. A gettóba sem lehetett semmiféle élelmet bevinni. A gettót állandóan csendőrök őrizték, akik rendszeresen fosztogatták a lakókat. Mikor reggelenként munkára vittek ki bennünket, a keresztény fiatalság gúnyos megjegyzésekkel illetett és csúfolt minket. Ezt nem merném állítani ugyanakkor az idősebbekről. A régi világ emberei nem értették a propagandát, nem is törődtek vele és ha talán nem is szerették szívükben a zsidókat, amint így meggyalázva látták hajtani őket, mint a barmokat, eszükbe jutott, hogy ezek is csak emberek. Embervoltunk miatt sajnáltak egy kissé. A dohánybeváltóba jártunk be dolgozni. A feletteseink, az igazgatók rendesek, jók és emberségesek voltak, de a munkások rosszak és kerültek. 3 hétig voltunk itt. A hangulat általában bizakodónak mondható, az eltöltött 3 hét alapján azt gondoltuk, hogy valóban csak munkáról van szó. Ezzel szemben 3 hét után bevittek a kis gettóba, innen Új-Győrbe, ahol vagoníroztak.A vagonírozást csendőrök és németek karöltve végezték. Előbb mindenkin jól végigvertek, majd 78-at tömtek egy vagonba.

Tovább

A mezőcsáti gettóból is a miskolci téglagyár területére, majd Auschwitzba mentek a vonatok. Mint a kövesdiből. A Degob.hu oldalon találtam ezt az R.R monogramhoz tartozó beszámolót (kösz Noémi).

Nyolc nap után bevagoníroztak és Miskolcra a téglagyári gettóba vittek be, de itt is mindössze három napot töltöttünk. A gazdagabbakat nagy verések közepette vallatták a csendőrök. Állandóan csak azt hallottuk, hogy kivisznek Magyarországról, de hogy hová, azt nem tudtuk. 06. hó 11-én bevagoníroztak, 80-t egy vagonba, sem vizet, sem pedig WC vödröt nem kaptunk. A vonatot tábori csendőrség kísérte, Kassán azután átvették a szerelvényt a németek. Az SS-ek az egész úton folyton motoztak, és ami értékesebb holmit még találtak, azt mind elvették. Nem tudok róla, hogy valaki próbálkozott volna szökéssel, haláleset nem fordult elő a mi kocsinkban.06. hó 14-én délután csomagjainkat megérkeztünk Auschwitzba, csíkos ruhás lengyel häftlingek fogadtak, ránk szóltak, hogy csomagunkat hagyjuk a vonatban leszállva, pedig ötös sorba külön-külön felállították a nőket és férfiakat, majd elindultunk a fürdőbe, ahol lenyírták hajunkat és minden holminkat elszedték, helyébe pedig rongyruhákat kaptunk, fehérnemű nélkül. A B/3 lágerbe kerültem, 1200-an egy blokkba.

Egy másik túlélő, a Borsod megyei takarék vezetőjének a gyermeke írja:

Május közepe táján elvittek a diósgyőri téglagyárba, vonaton, ami belefért a hátizsákba, el lehetett vinni. Minden apró holmit elszedtek, ami csak értékesnek látszott. A téglagyári barakk, ahol el oltunk helyezve, oldalt nyitott volt, a földön feküdtünk. Bent kibírhatatlan volt a levegő, már nem is fértem el, inkább a mezőn aludtam. Közhonyha is volt itt. Itt sem dolgoztunk. Itt már SS-ek voltak, ezek is vertek, annyira vertek, hogy több ember ennek következtében meg is halt / nevekre sajnos nem tudok visszaemlékezni/. Még itt sem árulták el utunk célját, csak mi reméltük, hogy az ország belsejébe visznek el munkára. Beosztották az egyes transzportokat, mi a negyedik transzporttal mentünk. Vagononként 75-en mentünk, induláskor kaptunk vizet. Kassáig csendőrök kísértek, ott a németek vettek át. Itt már láttuk,. Hogy Lengyelország felé vezet az utunk. Június 8-án megérkezve a délutáni órákban Auschwitzba, leszállítottak, a csomagokat azonban mind fent kellett hagynunk a kocsikban. Leszállva hármas sorokban felálltunk, én édesanyámmal voltam együtt, azonban csakhamar egy német tiszt különválasztott, azóta sem tudok szegény édesanyámról. Bevittek a fertőtlenítőbe, levágták a hajamat, adtak egy rongyos ruház és azután beraktak egy barakkba.