Van-e szükség a nyilas pártra?

Mikrofilm! Az Országos Széchényi Könyvtár nagyon sok sajtóterméknek őrzi a mikrofilmre vitt verzióját. Nem szeretem a mikrofilmes cuccot, szemüveges vagyok. Olyan, mint egy gagyi ekönyvolvasó. Egy óráig bírtam, aztán mentem szemet pihenteni.

A Mezőkövesdi Újság 1939-es és 1940-es számait nézegettem. Fapados módszerrel készítettem pár képet a telefonommal. Fontosnak tartom, hogy a sajtóban miről és hogyan tájékozódhattak a kövesdi régióban.

Már volt posztunk a Mezőkövesdi Újságról, az 1944-es durva gettós írást már mutattuk. Valószínű, hogy elmegyünk majd a kövesdi könyvtárba és szépen újra fogjuk digitalizálni a mostani pár részletet. És a többit.

Hogy ne feledjük el soha.

Akkor kezdem 1939-cel:

Van-e szükség a nyilas pártra? 1939. XI. évfolyam 22. szám.

A Magyar Élet Pártja nem tűri, hogy az 5%-nyi zsidóság kizsákmányolja a föld verejtékező népét és hogy a nemzeti jövedelemből ötször annyit vágjon zsebre, mint az őslakó keresztény magyarok.

Ez elég rossz mondat.

A cikk a következő oldalon folytatódik.

nincs szükségünk nyilas pártra.

Éppen elég volt a Magyar Élet Pártja…

Mezőkövesdi Újság. 1939. XI. évfolyam 33. szám.

Közben zajlott a hitközségi élet. Lemondott Kohn Jakab.

Mezőkövesdi Újság 1939. XI. évfolyam 37. szám.

Az 1939:IV tc. „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” (második zsidótörvény) május 5-én jelent meg. Ez azt jelentette, hogy a cserépi Groszmann-kocsmának két éven belül be kellett zárnia.

Mezőkövesdi Újság 1939. XI. évfolyam 38. szám.

A következő heti újságban már elemzik is a helyzetet 575 italkimérést érintett a második zsidótörvény rendelkezése.

Mezőkövesdi Újság 1939. XI. évfolyam 50. szám.

Groszmann József nem italban utazott, hanem cipőben. A hirdetése a téli lapszámban jelent meg. Ismerünk egy 1907-ben született mezőkövesdi Groszmann Jószefet aki 1943. augusztus 23-án halt meg a Don kanyarban. Munkaszolgálatos honvéd volt.

Mezőkövesdi Újság 1940. XII. évfolyam 41. szám.

Lukács Endre alispán rendeletéről számolt be az újság, mely szerint zsidók nem árulhattak a megyében vásárokon.

Ennyit gondoltam most a Mezőkövesdi Újságról. Folytatjuk.

Kohn „Kalmár” Dávid

István megint eltörte a lábát, ezért kicsivel több ideje lett az internetes böngészés műfajú kutatásra. A Budapest Főváros Levéltára Fogolytörzskönyvek és nyilvántartások adatbázisában megtalálta az 1847. október 16-án Cserépfalván született Kohn Dávidot.

Vajon miért Kalmár néven szerepel ezen a fogolytörzskönyvön? Már ekkor magyarosítottak zsidó neveket?

9 gyermeke volt Kohn Dávidnak és Egerben élt. Az irat szerint könyvnyomdász-segédként dolgozott.

1902 februárjában tartóztatták le és vitték a tömlöcbe. Csalás vétséget követett el és körözték is. Vajon mit csalhatott a Kalmárra magyarított könyvesember?

Az ítéletek időpontjai is érdekesek. Az első és másodfokú ítéletek még 1899-ben születtek. Mi történt bő két és fél évig? Ugyanis 1902 februárjában kapták el Budapesten. És szinte azonnal meg is kezdte a 3 hónapos letöltendőt a fogházban, majd még három napot is le kellett ülnie 60 korona befizetése helyett. Pluszban 3 évre eltiltották a közügyektől.

Az 1847-ben született könyvnyomdász-segéd Kohn Dávid második generációs zsidója lehetett Cserépfalunak, hiszen 1828-ban jegyezték fel az elsőt.

Az 1910-ben született cserépi Kohn Regina a holokauszt áldozata, akár a megtévedt kalmár unokája is lehetett.

Majd ez is kiderül, ha az anyakönyvekhez jutunk. Valamikor.

Itt a teljes digitalizált dokumentum a Hungaricana oldalán. HU BFL – VII.102.a – fogoly – 1902 – 293

Malvinka néni

Szegedy Barnáné Malvinka néni hagyatékába nézhettem be hétvégén, az unokája Marianna segített.

Malvinka néni nemcsak kiváló pedagógusa volt Cserépfalunak, hanem ő volt az, aki a blogolás előtti időkben naplót vezetett arról, hogy mikor, kivel és mi történt Cserépfaluban. Őrületes mennyiségű anyagban lehet keresni. Természetesen célirányosan rögtön találtunk a 44-es eseményekről pár sort.

Elvitték Schwarczékat és Groszmannékat
Zsidó munkaszolgálatosok árkot ástak az erdőben
Életük kockáztatásával valakik ételt vittek a munkaszolgálatosoknak
Sokan hoztak Mezőkövesdről ingóságaikat cserépi pincékbe.

És íme a napló releváns részének fotózása.

A kék tollal írt dokumentum két részből áll. A Rettenet című részben olvasható a fenti részlet, ebben még az is van, hogy a férfiak 90 százaléka a fronton szolgál, az értékeket mentik a pincékbe a bombázások miatt és a katonák annyira éhesek, hogy megették a sebesült lovakat is. Ugyanezen az oldalon a Felszabadulás című részben olvasható az, hogy hogyan szabadult fel Cserépfalu. A váraljai dombok felé menekült a német, szóltak a katyusák, és jött tengernyi orosz. A papír hátoldalán 1945. április 3-i dátum szerepel. Akkor írta volna mindkét részt Malvinka néni?

Tehát a kutatás egyik fontos leágazása lesz az az iratanyag feldolgozása, talán még több mindent megtudunk, és Malvinka néni hagyatékát is megpróbáljuk megmutatni a jelennek, aztán az utókornak.

Természetesen az egész oldalt is megmutatjuk majd ha szépen beszkenneljük.

Hogy ne élhessünk tudatlanságban.

Groszmann Erzsébet

Az USHMM adatbázisa eddig hogy maradhatott ki? István küldte a linket.

Holocaust Survivors and Victims Database

Jópár poszt lesz a találatokból és a nagy excel adatbázisunkat is kibővítjuk az új adatokkal.

Groszmann Erzsébet Groszmann Miklós túlélőnk testvére. 1911-ben született, akkoriban már Bogácson élt. 33 éves volt 1944-ben.

Lipcse mellett Wurzenben találtak menekülőket. Az akkori listából jött a találat.

De hogyan került Groszmann Erzsébet Wurzenbe? Erről a Jewishgen-en olvashatunk:

Nagy volt a munkaerőhiány Németországban, ezért több tízezer nő és férfi foglyot vittek dolgozni Auschwitzból német gyárakba. Az egyik ilyen transzporttal 1000 magyar nőt küldtek 1944 szeptemberében Hessisch Lichtenauba egy lőszergyárba. Októberben 206 munkára alkalmatlan nőt viszsaküldtek Auschwitzba. Erről is van egy adatbázis.

Szinte az összes többi nő életben maradt Hessisch Lichtenauban. De ahogy 45-ben az amerikai csapatok közeledtek elküldték őket vonattal Drezdába majd Lipcsébe és végül Wurzenben szabadították fel őket az amerikaiak. Az utak alatt is sokan meghaltak, Groszmann Erzsébet túlélte. 1984-ben halt meg Budapesten.

Itt a lefilmezett wurzeni történet. Talán Erzsébet is ott a filmen.

Wurzenről a Centropán is olvashatunk Balik Éva visszaemlékezésében:

Közel volt az országút, amelyik az Elbától vezetett oda. Még aznap megláttuk, hogy parasztszekerek jönnek sietve, nagyon hajtják a lovakat, és a szekerek amennyire csak lehet, meg vannak pakolva holmival – nem áruval, hanem holmival. Nagy kiabálás hallatszott, és egyszer csak elkaptam egy olyan kiáltást: „Egy óra múlva itt vannak az oroszok!” Tyűha! A parancsnokunk belefújt a sípba: „Sorakozó! Azonnal tovább!” Ott állt az egyik őrünk, akivel akkor már lehetett néha egy-egy szót váltani, korábban nem lehetett volna. Azt mondtuk, alig van jártányi erőnk, hogy tudunk mi továbbmenni? Mi lenne, ha itt maradnánk? Mire azt mondta az őr: „Igen? Ha itt maradtok, majd az oroszok agyonlőnek benneteket.” Hát attól te ne félj, gondoltuk mi. Hogy pont ránk fognak vadászni az oroszok! Ránk van írva, hogy kik vagyunk, és honnan jöttünk. Szám meg rossz öltözék meg rossz fizikai állapot. Úgyhogy a csapat elment, és még vagy húsz kilométert gyalogolt, amíg elérkezett Lipcse közelébe egy Wurzen nevű városba, és ott szabadultak föl. Oda az amerikaiak jöttek. Ott volt a demarkációs vonal közepében.

dr. Simor (Schlesinger) Jehúda

Volt már szó és kép is a Mezőkövesd és környéke zsidó közösségnek emlékkönyve című kiadványról. A kötet megjelenését Neumann József, egykori kövesdi lakos finanszírozta, Simor Jehuda írta és Balázs Gábor fordította héberre.

A kötetben lévő 11 képet bescanneltem és most megmutatom.

Az egész könyvet jó lenne elektronikusan is elérhetővé tenni, de ez nem olyan egyszerű. Lesz majd szemlézés is részletekkel.

Képek először, majd az aláírások szöveghűen.

1. A mezőkövesdi zsidó elemi iskola tanulói Ilonka nénivel (1937)