Emlékséta 2014. május 25.

Amikor Mezőkövesden a Hársfa és a Diófa utca sarkán letettem Groszmann Lili plakátjára a követ és meggyújtottam a mécsest, a menetünket biztosító rendőr úr befejezettnek nyilvánította a demonstrációt.

Ketten gyalogoltunk 17.31 kilométert Cserépfaluból Mezőkövesdre, hogy emlékezzünk egy nagyot a holokauszt cserépi és kövesdi áldozataira.

1944 májusában, júniusában emberek rengeteg embert megöltek. A 18. század végén létrejött, és hetven évvel ezelőtt még mintegy ezer fős környékbéli izraelita hitközség megszűnt. Nincs. Nem él.

Az egykori gettó területén, a Diófa utca egyik fája alatt megköszöntem a rendőr urak munkáját. Hárman voltak, két autóval kísértek minket az egész úton, állati jófejek és rendesek voltak. Szóval éppen indultunk vissza ki merre lát, amikor történt valami.

A Hársfa utcában egy anyuka tolt egy gyerekkel teli babakocsit, mellette két 6-8 évesforma gyerek és egy apuka, ahogy a könyvekben meg van írva egy család. A nagy interneten olvastak a megemlékezésről és eljöttek. Örültek és mosolyogtak.

És akkor most az írást abba is hagynám. Ha nem gond.

KÉPEK az emléksétáról:

Groszmann Miklós

Groszmann Miklós 1903-ban született Cserépfaluban és 1972-ben halt meg Budapesten? Talán kijelenthetem, hogy ő túlélte a holokausztot. Ez teljes bizonyossággal akkor jelenthető ki, ha majd elmegyek a fővárosi XII. kerületi hivatalba és megnézem, hogy a 72-es bejegyzésnek mi volt az alapja. Az biztos, hogy Groszmann Miklós nem szerepel az áldozatok listáján.

Forrás: Anyakönyv, Cserépfalui Közös Önkormányzat Hivatal

Tudás

Minél többet tudunk, annál többet nem tudunk. Vagy valami ilyesmit mondott egy ember. Egy hónappal ezelőtt kezdtem a Cserépből deportált emberekről információkat keresni. Nem gondoltam akkoriban semmit, de most már kiderült, hogy iszonyú keveset tudok erről az időszakról. Rengeteg kérdés van. Most kell kicsit megállnom és valamiféle kutatásmenedzsmentes projektszemléletet kitalálni, mert annyira sok az információ, hogy képtelenség átlátni. Nekem persze, kinek másnak.

Jöjjön akkor most egy könnyű lista. Kérdések.

  • Vannak-e túlélők?
  • Hogyan került Schwartz Ernő Mathausenbe?
  • Az Oszlai tájházba hogyan kerültek deportáltak?
  • Mi lett a cserépi két család házának a sorsa?
  • Lehet, hogy mégsem Mezőkövesdre, hanem Mezőcsátra vitték a cserépieket?
  • Miért költöztek el Cserépről és hová olyan nagy számban a 20. század elején az izraelita vallásúak?
  • Hogyan lehet az, hogy a mezőkövesdi hitközség eltűnt, a Mezőcsáton pedig most újították fel a zsinagógát?

Hét téma és még sorolhatnám. Hé emberek? A matyó, mint olyan hogyan terjedt el, és ez kiknek volt nagyban vagy részben köszönhető? Izgalmas kérdések vannak még bőven, amiket már fel sem merek tenni.

Egy csomó levéltárral, könyvtárral leveleztem, iszonyú jófejek a közszolgák. Mindenhová el kellene mennem, hogy kéziratokban kutakodjak. Idő, idő, idő. Kicsit lassítanom kell és valamiféle rendszert kell kialakítanom.

Ja és ugye a személyes infók. Ott vannak a cserépi interjúk. Mindenki máshogy emlékszik. Melyik lehet a legigazabb?

Találtam két Cserépfaluban született, de 1944-ben már nem ott élő áldozatot a Yad Vashem internetén. Klein Ármin Károly lánya túlélte a holokausztot, az apja emléklapján ott egy budapesti lakcím is. Elmegyek oda is.

Klein Ármin Károly 1899-ben született Cserépfaluban és 1945-ben Sopronbánfalván hunyt el.

A településen (Sopronbánfalva TP) 1944 őszétől a németek Bécs védelmében zsidó állásépítő munkatábort működtettek. A kényszermunka 1945. március végéig tartott, 532 — zömmel fővárosi — zsidó, köztük több ismert személyiség életét követelte. Innen

Az angol nyelvű Huseby dolgozatban le van írva egy történet Kleinék boltjáról. Az ezerkilencszázas évek elején bement oda egy csapat részeg fiatal és összevissza törték a cserépi szatócsbolt berendezését. Ezután Kleinkék elköltöztek Cserépből.

Klein Ármin Károlyról egy fénykép a Yad Vashemből:

Május 25-én emlékséta, aztán majd minden folytatódik ugyanúgy ahogy eddig.

Mert nem élhetek tudatlanságban.

Teória

Írtam már Groszmann Miklósról és Groszmann György Oszkárról. 1944-ben 22 éves volt az utóbbi. Ők nincsenek rajta az áldozatok listáján. Szombaton mégegyszer megnézem az anyakönyveket hátha találok valami új infót róluk. Találtam viszont a világ igazai között egy borsod megyei embermentőt.

Horváth Kálmán százados a miskolci VII. honvéd hadtest (Nógrád, Borsod, Gömör, Heves megyék) munkaszolgálatos előadója volt. A német megszállást követően végigjárta a területéhez tartozó városok és járási székhelyek gettóit, és a Belügyminisztérium szigorú utasítása ellenére kortól függetlenül 14 évestől 70 évesig mindenkit besorozott. A több ezer besorozott zsidó munkaszolgálatost a jólsvai és a – Hatvan mellett lévő – gombospusztai munkaszolgálatos elosztó helyre vitté, így elkerülték az auschwitzi haláltábort.

Ez akár azt is jelentheti, hogy Groszmann Miklóst, Gyurit és Schwarcz Ernőt, azaz a férfiakat kivették a többiek közül a gettóban. Groszmannék megmenekülhettek, – mivel nincsenek az áldozatok listáján – Schwartz Ernő pedig nem jutott el az asszonyokkal, gyerekekkel Auschwitzba. Itt Schwartz Ernőnét (Klein Irén) (37), Imre Ottót (11), Györgyöt, Évikét (7) és Groszmann Miklósnét (Spernáth Kornélia), Lilit (18) és Lipót Pált (6) 1944 júniusában, amint megérkeztek megölték. Schwarcz Ernő (38) 1945 márciusában hunyt el Mathausenben.

Nem tudom a kutatók állítanak-e fel teóriákat, és azután indulnak tovább egy teórianyomon. Most én igen.

A mezőkövesdi holokauszt-emlékmű

Mezőkövesden a mártíroknak emlékművet emeltek a háború után. A hátoldalán nagy táblán lehetett olvasni az áldozatok neveit. Már nincs Mezőkövesden az emlékmű.

Van egy fekete emléktábla valahol, azt még keresem.

Ilyen volt:

Ilyen most az emlékmű:

A jelenlegi Bárdos Lajos Tagiskola udvarán volt a zsinagóga és az emlékmű a zsinagóga előtt helyezkedett el.

1956-ban a táblát leverték az emlékmű másik oldaláról, majd a miskolci temetőbe szállították az épen maradt emlékművet. Viszont Jeruzsálemben a mezőkövesdi és környékbéli hitközségek áldozatainak tutira van emléktáblája. dr. Simor Jehúda könyvében találtam. Nincs rajta Cserépfalu! Ezt majd személyesen is megnézem hamarosan.

Részlet a könyvből: (kétujjas pötyögés)

Volt azonban egy kis csoport, akik úgy gondolták, hogy mégis megpróbálják az újrakezdést Mezőkövesden. Új házasságok jöttek létre, bekapcsolódtak a társadalmi és a politikiai életbe, azonban ennek a látszólagos konszolidációnak véget vetett 1956. A fasizmus, ha csak néhány napra, de újra fellángolt, a neofasiszták baltával támadtak a zsidókra, csodával határos, hogy emberéletben nem esett kár. Ez megadta a kegyelemdöfést a mezőkövesdi maradék zsidóságnak. Legtöbben elhagyták a községet.