Egy német fotós mezőkövesdi képei a harmincas évekből

Paul Schulz német bányamérnök 1924 és 1936 között utazgatott Európában, és Budapest mellett Egerben és Mezőkövesden is készített képeket.

1967-ben hunyt el, fotográfiai munkája mintegy tízezer negatív lemezből és több ezer filmnegatívból, számtalan nyomatból és számos fotóalbumból állt. Fotói legnagyobb részét a Drezdai Kerületi Tanács vásárolta meg, amelyek közül rengeteg érhető el az ingyenes Deutsche Fotothek archívumában.

Válogattam pár kövesdi képet, amik a Mátyás király utcában készültek egy esküvőn, egykor Sztálin elvtárs nevét is viselte kis táblákon a főucca. Pár parasztházat is lefotózott Mezőkövesden Paul Schulz.

Ha megnézzük közelebbről a képeket, láthatunk kövesdi kereskedőket: Neumann Tivadar, Schvarcz Herman, Schvartz Henrik, Wertheimer Miklós és Waller Sándor.

Waller Sándor órásmester István fiáról 7 évvel ezelőtt emlékeztek meg a kövesdi gimisek, – ahogy mi is, – Waller István a gimnáziumba járt 1944-ben Auschwitzban ölték meg, ahogy az apja és az anyja is a holokauszt áldozata.

Wertheimer Miklós is a holokauszt áldozata, Neumann Tivadar nincs az áldozatok listáján.

Ezen a képen a Jordán gőzmalom kéménye látszódik, ettől jobbra volt a zsinagóga, a harmincas években még állt.

Képek galériában is, mert nem élhetünk tudatlanságban. Köszönet, Paul!

Egy 1936-os képet is mutatok mezőkövesdi diákokról, itt a bal oldalon a háttérben látható a zsinagóga:

És még egy kép. A Diófa utca látszik a háttérben, egy esküvő van a képen. Azért rakom ide, mert itt volt a gettó 1944-ben. Hasonlóan zsúfoltan voltak ott emberek, ahogy egy esküvőn.

Emlékséta 2014. május 25.

Amikor Mezőkövesden a Hársfa és a Diófa utca sarkán letettem Groszmann Lili plakátjára a követ és meggyújtottam a mécsest, a menetünket biztosító rendőr úr befejezettnek nyilvánította a demonstrációt.

Ketten gyalogoltunk 17.31 kilométert Cserépfaluból Mezőkövesdre, hogy emlékezzünk egy nagyot a holokauszt cserépi és kövesdi áldozataira.

1944 májusában, júniusában emberek rengeteg embert megöltek. A 18. század végén létrejött, és hetven évvel ezelőtt még mintegy ezer fős környékbéli izraelita hitközség megszűnt. Nincs. Nem él.

Az egykori gettó területén, a Diófa utca egyik fája alatt megköszöntem a rendőr urak munkáját. Hárman voltak, két autóval kísértek minket az egész úton, állati jófejek és rendesek voltak. Szóval éppen indultunk vissza ki merre lát, amikor történt valami.

A Hársfa utcában egy anyuka tolt egy gyerekkel teli babakocsit, mellette két 6-8 évesforma gyerek és egy apuka, ahogy a könyvekben meg van írva egy család. A nagy interneten olvastak a megemlékezésről és eljöttek. Örültek és mosolyogtak.

És akkor most az írást abba is hagynám. Ha nem gond.

KÉPEK az emléksétáról: