A tizedik emlékséta előtti dolgok

Egészen pontosan február 9-én írt rám Szkárosi Agapé, hogy miért nem nyomatom jobban kifelé az emléksétát és a kutatást. Megígérte, hogy elküldi ide-oda stb. Online legyintettem, részletesen válaszoltam, hogy az elmúlt három sétán összesen 5-en voltunk. Amikor kezdtem, akkor próbáltam sajtót csinálni, hívtam közjogi méltóságokat, rendőrséggel egyeztettem, meghívtam környékbeli polgármestereket, de Szász Petin kívül senki sem jelent meg. A 2. sétán Istvánnak köszönhetően jött egy pesti csapat, és még az ötödik sétán is lehetett valamiféle érdeklődésről beszélni, amikor a Schwarcz házban is csináltam programot.

Ennyi, ez a séta rajtam kívül nem igazán érdekel senkit. Azt mondta Agapé, hogy mégis pörgessem meg.

Megpörgettem.

Nagyjából 500 meghívót küldtem ki február óta. Csak E-mail és Instaüzenet, semmi más.

Bontásban:

  • 199 országgyűlési képviselő
  • elnökeink
  • környékbeli polgármesterek
  • vallási szervezetek
  • zsidó civil szervezetek
  • gazdag emberek
  • celebek
  • sajtó
  • ismerősök

A levélben a sétára fókuszáltam, azért beleírtam, hogy fontolják meg a kutatás támogatását.

Eredmények: interjú tévében, beszélgetés rádióban, pár újságcikk és levelek tucatjai. Na és a pénz. 175.000 forintot adományozott 3 ember, vagyis 2 plusz egy szervezet. Itt látható a támogatói lista, és az is, hogy mire költöm éppen a pénzt.

Volt egyeztetés esetleges botlatókő létesítéséről, temető radarozásról, jelentkezett több politikus, volt aki röviden megírta, hogy egyéb elfoglaltsága miatt nem jön, voltak akik részletes válaszlevelet is írtak, volt olyan politikus is, aki saját munkáját dicsérte, volt aki arra kért, hogy változtassam meg az időpontot, és voltak, akik megírták, hogy jönnek. A kedvencem: azt írta az egyik celeb, hogy nincs ideje sétálgatni 🙂 A nevek nem fontosak.

Szervezetek is jelentkeztek. Ilyen is volt már párszor, aztán nem jöttek. Nem jött senki.

Várom, hogy mi lesz vasárnap a sétán, az viszont biztos, hogy létre fogok hozni egy alapítványt, ami már komolyabbá teszi az egész kutatást, és szintet léphet ez az „azt csinálok, amit akarok” típusú munka. Eddig is komoly volt, de most már komolyabbnak fog látszódni. Zsuzsa segít összepakolni a papírokat, a székhely megvan, a névadás még hiányzik. És pénz is kell még hozzá, lásd fent.

Az 5 prioritás:

  • Alapítvány létrehozása
  • A cserépi temető elkerítése, radarozása
  • A kövesdi gettónál emlékmű felállítása
  • Az online adatbázis gondozása, amit már elkezdtünk egy tesztfelületen
  • És a nagy terv, az emlékház.

Ezekről és minden másról az elkövetkező hetekben, mert nem élhetünk tudatlanságban.

Köszönöm szépen Agapé a „rugdosást.”

10. emlékséta május 21-én.

Támogató: Népfőiskola Alapítvány