Mezőkövesd Archívum - Oldal 8 a 12-ből - Groszmann Lili

dr. Simor (Schlesinger) Jehúda

Volt már szó és kép is a Mezőkövesd és környéke zsidó közösségnek emlékkönyve című kiadványról. A kötet megjelenését Neumann József, egykori kövesdi lakos finanszírozta, Simor Jehuda írta és Balázs Gábor fordította héberre.

A kötetben lévő 11 képet bescanneltem és most megmutatom.

Az egész könyvet jó lenne elektronikusan is elérhetővé tenni, de ez nem olyan egyszerű. Lesz majd szemlézés is részletekkel.

Képek először, majd az aláírások szöveghűen.

1. A mezőkövesdi zsidó elemi iskola tanulói Ilonka nénivel (1937)

2. Az ifjú cionisták csoportja (Síkfő, 1938)

3. Csepeli munkaszolgálatosok, 101/204 század, a hagymoányőrzők csoportja (1944)

4. A mezőkövesdi mártíremlékmű

5. A vészkorszak áldozatainak mezőkövesdi emléktáblája (Elpusztult az 1956-os felkelés idején)

6. A mezőkövesdi és a környékbéli hitközségek áldozatainak emléktáblája a Jad Vasémban

7. A mártírok erdejében, a jeruzsálemi hegyekben felállított emlékmű Mezőkövesd 891 áldozatainak emlékére

8. Az emlékművet Neumann József és Jaakov Avni leplezte le (1995)

9. Neumann József leleplezi a vészkorszak mezőkövesdi áldozatainak névsorát megörökítő emléktáblát a Jad Vasémban (1993)

10. dr. Jehúda Simor emlékbeszéde az emléktábla leleplezésekor

11. A Mezőkövesdről elhurcolt zsidók emléktáblája az ötvenedik évforduló emlékére (Mezőkövesd, 1994. június 12.)

12. A képek feliratai héber nyelven

Zahava Szász Stessel Hóvirágok – magyar zsidó nők a Markkleebergben, egy repülőgépgyárban

„Dr. Stessel dokumentumokkal alátámasztott, önéletrajzi, tudományos művet írt az auschwitzi haláltáborból Markkleebergbe szállított magyar zsidó nők megpróbáltatásairól. Ezek a nők a Junkers repülőgépgyárban dolgoztak Markkleebergben 1944 augusztusa és 1945 kora tavasza között. Köztük volt a szerző és serdülőkorú húga.
A kényszermunkások kínszenvedése 1945 áprilisában, a tábor kiürítésével sem ért véget, ekkor kezdődött ugyanis a halálmenet. Néhány fogolynak sikerült megszöknie, és a németek, akikkel találkoztak, nagyon sokféleképpen reagáltak történeteikre.” (Randolph L. Braham)

Ezt az idézezet a könyv idei, magyar nyelvű bemutatójának oldaláról másoltam be. A Google Bookson keveredtem bele az angol nyelvű könyvbe.

Természetesen mindenhol keresem a cserépi vonatkozásokat. Ebben az adatbázisban is rákerestem cserépre, csak mezőkövesdieket találtam. Ez azért is fontos mert nem tudtam erről (sem), másrészt pedig adott a kérdés, hogy vajon a kövesdi gettóból kerülhettek a repülőgépgyárba? Mert az, hogy kövesdi születésűek még nem jelenti azt, hogy onnan is vitték el őket. Újabb kérdések.

Printscreen a könyvből.

Négy mezőkövesdi születésű viszont benne van az adatbázisban:

Adler Teréz 1908.06.07
Braun Barbara 1915.11.22
Breyer Katalin 1924.12.09
Weisz Júlia 1914.03.07

Két mezőkövesdi Adler Terézt találtam a Yad Vashem adatbázisában. Az egyikőjük a gettóban, a másik áldozat pedig Auschwitzban halt meg.

Átadom a szót Istvánnak:
Nos…a hogy kerültek oda, arra egyszerű a válasz.Auschwitzból kértek munkaképes nőket más lágerek, és kaptak is. Aki már nem bírta, azokat visszatranszportálták megsemmisítésre, erre vannak adatok és dokumentumok. Tehát az, hogy valaki szerepel egy pl. Meckelnburgi listán, de Auschwitzban halt meg, teljesen „természetes”.

A Hóvirágok története lebilincselő és hiteles kötelező olvasmány mindazok számára, akiket érdekel a diszkrimináció és a rasszizmus legyőzése, a tolerancia és a pluralizmus ügyének elősegítése. Az OSZK-ból.

II. Groszmann Lili-nap. 2015. május 24.

A fiammal kezdem, mert fontos. Vasárnap 10 órakor Marika presszójától indultunk neki a II. Groszmann Lili-napnak. Mutatom a képet:

Ott a bal oldalon álldogál a fiam gumicsizmában. Simon hat és fél. 2015-öt írunk. Reggel felébredtünk egy kényelmes ágyban Cserépfaluban, felöltöztünk, megreggeliztünk, majd eljöttünk Marikához családilag. Hátul zöldben a csajom. Simon a haverjával Dáviddal jól érezte magát, ha nem lett volna pár napja beteg, még fociztak is volna.

1944-ben a fiam nagyapja Budapesten egy pincében volt gyerek. Csendben kellett lennie, nehogy lebukjon a pince népe. Egyetlen pisszenés nélkül az anyukájához simulva. 1944-ben. Nem volt olyan régen.

Cserépfaluban Groszmannékat és Schwartzékat 1944 májusában Mezőkövesdre vitték, aztán Miskolcra, majd Auschwitzba. A két családból ketten élték túl a holokausztot, a többiek 1944 júniuásban már nem éltek.

Amikor tavaly ezt megtudtam, pár perc alatt eldöntöttem, hogy gyalog el fogok menni a kövesdi gettóig Cserépfaluból. 2014-ben ketten nyomtuk le a 17 kilométert, a végén egyedül iszogattam a gettótól pár sarokra lévő pizzériában. Most 14-en ültünk ugyanott.

Na de vissza az elejére.

Marikától a Cserépfalvi emlékoszlophoz mentünk, itt beszéltem a környékbéli zsidóság történelméről, kiemelve a Deutsch Imréből lett Cserépfalvi Imrét, majd átmentünk a Groszmann-házhoz.

Itt István társam kiegészítette a családi információkat, Groszmann Miklós és György túlélte a holokausztot, felesége és két gyermeke meghaltak.

A templomkertben megnéztük a koncentrációs áldozatok emlékoszlopát, majd a Schwartz-házat, benéztünk a Zsidó-közbe és a Szállásalja úton megindultunk Mezőkövesd felé.

Két autó is jött velünk. A rendőr uraknak nagyon köszönjük az idei segítséget.
Nyolcan indultunk ki Cserépből gyalog, hatan nyomtuk a sétát és a végén tizennyolcan hallgattuk a kaddist.

Nem tudom milyen egy holokausztmegemlékezés. Kb. 20 éve voltam Padernborn mellett egy koncentrációs táboros múzeumban, az az emlékezés szörnyű volt. Nem volt semmiféle elképzelésem, hogy a Groszmann Lili-napnak milyennek kellene lennie. Kicsit meg is ijedtem, amikor Tállai Andrást, a térség képviselőjét öltönyben megláttam a célban. Kerülni akartuk a hivatalosság modoros baromságát, aztán mégis mondtam egy beszédfélét. Adtam a Mezokovesd.hu-nak egy interjút. Megkérdezte a riporter, hogy mi a célunk. Azt feleltem, hogy egy jó hideg sör a célom, mert nagyon szomjas vagyok.

Mi, akik együtt gyalogoltunk, nem akarunk semmit elérni. Nem akarjuk bárkinek az orra alá dörgölni a múltat. Ez a cserépi Groszmannliliség egy szimpla kedves kis kutatás, aminek évente egyszer van egy közösségi alkalma. 17.000 méteres találkozó.

Jó együtt lenni. Klassz volt tizenhárom kilométernél egy vadidegennel arról beszélni, hogy Ő egész életében állatokkal foglalkozott én meg különböző tartalmak rakosgatásával töltöm az időt, klassz volt a Kotyogó kávézóban inni egy sört, amit az egyik résztvevő csak lassan tudott inni mert sört nem tud gyorsan inni, jó volt Istvánt hallgatni Őz Zsoltról az egyik kedvenc zeneszerzőmről és persze jó volt a végén tizennégyen ülni és csak úgy lenni egy helyen. Plusz sör.

Visszatérve Cserépbe megnéztük még a héber feliratos sírköveket. Tessenk olvasni tovább a kutatási naplónkat, mert lesz még ez, meg az, meg amaz.

2016. május 22-én lesz a III. Groszmann Lili-nap.