Groszmann Lili – a cserépi zsidóság története
Nem élhetünk tudatlanságban
Lemaradtunk a Mezőkövesdi Újság júniusi számáról. Kissé pontatlan tudósítás de nem baj az, lényeg, hogy minél több helyen legyen nyoma annak, aminek nem szabad sohasem elkopnia.
Három printscreent készítettem.
Mezőkövesdi Újság – Városunk Lapja XXVII. évf. 11. sz. 2015. június 4.
Így nézett ki a cikk az 5. oldal bal oldalán:
Ilyen fekete-fehérben a megjelent fotó nagyobb verzióban, Tállai államtitkár úrral, Takács úrral és Tóth úrral.
És ez pedig a klassz kövesdi print kezdőoldala.
A fiammal kezdem, mert fontos. Vasárnap 10 órakor Marika presszójától indultunk neki a II. Groszmann Lili-napnak. Mutatom a képet:
Ott a bal oldalon álldogál a fiam gumicsizmában. Simon hat és fél. 2015-öt írunk. Reggel felébredtünk egy kényelmes ágyban Cserépfaluban, felöltöztünk, megreggeliztünk, majd eljöttünk Marikához családilag. Hátul zöldben a csajom. Simon a haverjával Dáviddal jól érezte magát, ha nem lett volna pár napja beteg, még fociztak is volna.
1944-ben a fiam nagyapja Budapesten egy pincében volt gyerek. Csendben kellett lennie, nehogy lebukjon a pince népe. Egyetlen pisszenés nélkül az anyukájához simulva. 1944-ben. Nem volt olyan régen.
Cserépfaluban Groszmannékat és Schwartzékat 1944 májusában Mezőkövesdre vitték, aztán Miskolcra, majd Auschwitzba. A két családból ketten élték túl a holokausztot, a többiek 1944 júniuásban már nem éltek.
Amikor tavaly ezt megtudtam, pár perc alatt eldöntöttem, hogy gyalog el fogok menni a kövesdi gettóig Cserépfaluból. 2014-ben ketten nyomtuk le a 17 kilométert, a végén egyedül iszogattam a gettótól pár sarokra lévő pizzériában. Most 14-en ültünk ugyanott.
Na de vissza az elejére.
Marikától a Cserépfalvi emlékoszlophoz mentünk, itt beszéltem a környékbéli zsidóság történelméről, kiemelve a Deutsch Imréből lett Cserépfalvi Imrét, majd átmentünk a Groszmann-házhoz.
Itt István társam kiegészítette a családi információkat, Groszmann Miklós és György túlélte a holokausztot, felesége és két gyermeke meghaltak.
A templomkertben megnéztük a koncentrációs áldozatok emlékoszlopát, majd a Schwartz-házat, benéztünk a Zsidó-közbe és a Szállásalja úton megindultunk Mezőkövesd felé.
Két autó is jött velünk. A rendőr uraknak nagyon köszönjük az idei segítséget.
Nyolcan indultunk ki Cserépből gyalog, hatan nyomtuk a sétát és a végén tizennyolcan hallgattuk a kaddist.
Nem tudom milyen egy holokausztmegemlékezés. Kb. 20 éve voltam Padernborn mellett egy koncentrációs táboros múzeumban, az az emlékezés szörnyű volt. Nem volt semmiféle elképzelésem, hogy a Groszmann Lili-napnak milyennek kellene lennie. Kicsit meg is ijedtem, amikor Tállai Andrást, a térség képviselőjét öltönyben megláttam a célban. Kerülni akartuk a hivatalosság modoros baromságát, aztán mégis mondtam egy beszédfélét. Adtam a Mezokovesd.hu-nak egy interjút. Megkérdezte a riporter, hogy mi a célunk. Azt feleltem, hogy egy jó hideg sör a célom, mert nagyon szomjas vagyok.
Mi, akik együtt gyalogoltunk, nem akarunk semmit elérni. Nem akarjuk bárkinek az orra alá dörgölni a múltat. Ez a cserépi Groszmannliliség egy szimpla kedves kis kutatás, aminek évente egyszer van egy közösségi alkalma. 17.000 méteres találkozó.
Jó együtt lenni. Klassz volt tizenhárom kilométernél egy vadidegennel arról beszélni, hogy Ő egész életében állatokkal foglalkozott én meg különböző tartalmak rakosgatásával töltöm az időt, klassz volt a Kotyogó kávézóban inni egy sört, amit az egyik résztvevő csak lassan tudott inni mert sört nem tud gyorsan inni, jó volt Istvánt hallgatni Őz Zsoltról az egyik kedvenc zeneszerzőmről és persze jó volt a végén tizennégyen ülni és csak úgy lenni egy helyen. Plusz sör.
Visszatérve Cserépbe megnéztük még a héber feliratos sírköveket. Tessenk olvasni tovább a kutatási naplónkat, mert lesz még ez, meg az, meg amaz.
2016. május 22-én lesz a III. Groszmann Lili-nap.
