Címke: Mezőkövesd

Interjú a Magyar narancsban

Megjelent 2014. október 25-én a narancsban az interjú a kutatásról.

Sok visszajelzést kaptam, most ezeket dolgozom fel.

Most már szinte száz százalék, hogy a Cserépfalu hét és fél évszázada című könyv újabb kiadásában javítani kell pár dolgot.

Nem Mezőcsátra, hanem Mezőkövesdre gyűjtötték be a környékbeli izraelita vallásúakat. Ezt eddig is vélelmeztem, de most már tuti.

Már megint gondban vagyok. Egyszerűen nem megy a zsidók szó. Magyarok voltak ugyanolyanok mint bárki más. Ezzel még küzdenem kell.

Virág Laci dédnagymamája, ahogy írja Laci „együtt nőtt fel” Groszmann Lilivel. Sajnos a dédi már nem él, de a szomszédban Ilonka nénit is meg kell keresnem, Ő is emlékszik Lilire.

Dósa Laura írt, hogy az anyukája Groszmann Pál játszótársa volt. Pál nyolc éves volt 1944-ben. Újabb interjúkat fogok készíteni.

A szomszéd falunkból, Bükkzsércről vitték el Ungerleider Jenőt. A testvérének a dédunokája jelentkezett a cikk olvasása után. Tőle is kapok anyagokat és segítséget. Köszönet.

Kaptam egy linket a kiskunlacházi történetekhez. Itt egy nagyon alapos kutatás olvasható. Átnézem, hátha találok itt is segítséget.

Mezőkövesdi temető

Hétvégén Mezőkövesden volt egy izgalmas program a Kulturális Örökség Napjaihoz hozzákapcsolódva. Megkerestem Szabó Tünde Juditot is hátha tudja segíteni a kutatást.

 Facebookról hivatkozom a képet.

Szabó Tünde Judit etnográfus vezetésével tekinthettük meg a mezőkövesdi zsidó temetőt és ismerkedhettünk meg a zsidó temetkezési szokásokkal, temetőművészettel.

Koncentrációs tábor áldozatai

Két képpel folytatom. Az első emléktábla Mezőkövesden van felcsavarozva az iskola épületére kívülről. Itt állt régen a zsinagóga, amíg le nem dúrták.

A másik képet Cserépfaluban fotóztam, a II. világháborús emlékoszlop Bükkalja presszó felőli oldalán található a tábla. Egészen elképesztő, hogy soha nem figyeltem még fel erre a táblára.

eszükbe jutott, hogy ezek is csak emberek

Mutatok egy DEGOB jegyzőkönyvet. A Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság feladata volt a visszatérők segítése. Egy kövesdi huszonéves varrónő mondta így írógépbe, hogy mi történt a kövesdi gettóban 1944-ben:

 Május 10.-én kellett a gettóba költözni. Mi fiatalok kijártunk hadimunkára. Munkajegyet kaptunk, de sem élelmet, sem fizetést. A gettóba sem lehetett semmiféle élelmet bevinni. A gettót állandóan csendőrök őrizték, akik rendszeresen fosztogatták a lakókat. Mikor reggelenként munkára vittek ki bennünket, a keresztény fiatalság gúnyos megjegyzésekkel illetett és csúfolt minket. Ezt nem merném állítani ugyanakkor az idősebbekről. A régi világ emberei nem értették a propagandát, nem is törődtek vele és ha talán nem is szerették szívükben a zsidókat, amint így meggyalázva látták hajtani őket, mint a barmokat, eszükbe jutott, hogy ezek is csak emberek. Embervoltunk miatt sajnáltak egy kissé. A dohánybeváltóba jártunk be dolgozni. A feletteseink, az igazgatók rendesek, jók és emberségesek voltak, de a munkások rosszak és kerültek. 3 hétig voltunk itt. A hangulat általában bizakodónak mondható, az eltöltött 3 hét alapján azt gondoltuk, hogy valóban csak munkáról van szó. Ezzel szemben 3 hét után bevittek a kis gettóba, innen Új-Győrbe, ahol vagoníroztak.