Felhívott Dávid Zoltán, Cserépváralja polgármestere.
Azt mondta, hogy figyelemmel kíséri a kutatást és örül neki. Ekső blikkre ez kicsit meredek, mivel a váraljai polgi a Jobbik körül mozgolódott régebben, a Magyar Gárda nevű kirekesztő és gyűlöletet szító emberek csoportja is felvonult a faluban pár évvel ezelőtt. Ott, ahol Dávid Zoltán ugye a polgi. Azt mondta, hogy az első világháború eseményeit kutatja. A releváns információja nekem pedig az, hogy ismer egy zsidó családot, akiket bújtattak a második világháború alatt Cserépváralján. Azóta már Izraelben élnek és van hozzájuk kapcsolata is. Hirtelen nem jutott eszembe egy váraljai nem ellenőrzött infó, de István segített. Azt hallotta, hogy a váraljai temetőbe munkaszolgálatosokat temettek. Tehát Cserépváraljára is megyünk majd, kérdezünk, informálódunk ésatöbbi. A polgival is. Mindenkivel.
A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT.
Balázs István és Tóth Péter kutatása KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD! AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY Magnet Bank: 16200106-11703013 SWIFT CODE: HBWEHUHB Thank you for your donation! IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000 Támogatást PAYPALON is fogadunk. A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen. |
nebivolol, bretylium [url=https://fastpriligy.top/]can you buy priligy over the counter[/url] Tamoplex tamoxifen citrate is indicated only for high risk women
Blood tests, laboratory tests, and other investigations dutasteride vs finasteride 2014 Being equipped with appropriate informationmay alleviate unnecessaryanxiety
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.