Neumann Ede Cserépváralja

Kutatás a levéltárban. Jó régen tervezem már, de Bence múltkori levéltári tippjei pont összepászoltak a cserépfalui nyaralással, ezért elmentünk Miskolcra Noémivel. Ő még csak ismerkedik a kutatással, ahogy én is 2014 óta 🙂

Tehát akkor rögzítsünk alapadatokat : Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára, Miskolc, 2022. augusztus 4.

Bence 3 témáról írt, a Schwarcz család Váraljai úti háza, Kovács Sándorné, Groszmann Gizella Bogácsi háza és a Neumann Ede cserépi ingatlana, melyet az Elhagyott Javak Kormánybiztossága dokumentumai között talált meg.

Neumann Edével kezdjük a beszámolót, róla még nem tudtam.

Az elhagyottnak minősülő ingatlanokról készült 1946-os dokumentumból kiderült, hogy Neumann Edének nem volt cserépfalui ingatlana, ellenben egy 980 holdas cserépváraljai szőlőjét kellett rendezni a kijelölt vagyonkezelő gondnokkal Neumann Józseffel. Megkeressük őt is.

Cserépfalu nem Cserépváralja.

Marad az eddigi tudásunk, csak Groszmannéknak és Schwarczéknak volt ingatlana, előbbi nem szerepelt az említett dokumentumban, mert Groszmann Miklós visszatért Auschwitzból Cserépfaluba.

Schwarczékét viszont megtaláltam, ahogy a cserépi születésű Groszmann Gizella bogácsi házát is, de erről majd legközelebb, mert most ennyi idő volt kutatási beszámolót írni.

Fotózni nem lehetett a levéltárban, ezért nincs illusztrációm, van viszont egy  homályos fotó egy büntetésről. Megpróbáltam bliccelni a levéltár előtt a gépkocsimmal, sajnos kudarcba fulladt az önkormányzat megkárosítása. Nem olcsó dolog kutatni na.

9. Groszmann Lili séta

2022-ben is elmentünk gyalog Noémivel Mezőkövesdre az egykori gettóhoz, a Hársfa és a Diófa utca sarkára, ahová 1944 májusában a Schwartz és a Groszmann család lovaskocsival érkezett, majd Diósgyőr és Auschwitz volt a végállomás.

Noha csinálok mindig eventet és szólok is pár embernek, hogy lesz ez az emlékezés, rajtam, és Noémin kívül ez a séta mást nem érdekel. Ezt azért írom le mert bánt a dolog. 2020 óta 5 ember vett részt a sétán, ebből én vagyok 3 🙂

Persze bánatomban nem ugrok be Groszmannék kútjába, ahol mint tudjuk egy csomó petróleumot hagyott 1944-ben a falura Bánatos Jóska, azaz Groszmann Jószef. 🙂

A Mezőkövesden 4 éve elhelyezett emlékkövet valaki azóta elvitte, lett helyette egy csomó féldecis pálinkásüveg. Majd pótoljuk hamarosan a követ, sőt lesz egy igazi emlékkő is ott. Szkárosi Endrével kezdtük ezt az emlékkő projektet, sajnos már nélküle fogom befejezni.

Május 22-e helyett, ezúttal május 29-én gyalogoltunk, nem tudtam kilogisztikázni a fiam délutáni focimeccse miatt, ezért halasztottam el egy héttel a sétát. Másik változás, hogy reggel nyolckor indultunk tíz óra helyett, a tavalyi eső most is majdnem lecsapott, de legalább nem égtünk meg a melegben.

Jövőre május 21-én tizedik jubileumi alkalom lesz, gyertek!

Amikor visszaérkeztünk a busszal Cserépfaluba, várt egy üzenet a házam tornácán, hogy Groszmann Lili miatt keresnek, de erről majd a galéria után.

KÉPGALÉRIA:

CSERÉPFALU
KÖNYVMEGÁLLÓ, CSERÉPFALVI EMLÉKSZOBA, GROSZMANN HÁZ, EMLÉKTÁBLA, SCHWARTZ HÁZ, TÚRAKEZDET

BOGÁCS, MEZŐKÖVESD, EMLÉKTÁBLA, TAUBER HÁZ, HÁRSFA-DIÓFA SARKA. VIASZGYERTYA, KŐ NÉLKÜLI EMLÉKHELY