Hétvégén Cserépfaluban kutattam. Vittem a majdnem hatéves gyermekem is. Gyerekkel kutatni nem lehet. Ezt is megtanultam. A kutatás nagyon egoista műfaj, nincs alkalmazkodás, nincs kompromisszum, csak megy előre az ember az információk kézzel írott szupersztrádáján. Mert olyan is van. Ilyen például a születési anyakönyv.
Megnéztem az anyakönyvet a hivatalban. Farmosi Zoltán jegyző úr készségesen mutogatta az 1895-től vezetett könyvet. Az egyház végezte előtte a melót, ezért van csak 1895-től.
Két könyvbe írták be a neveket. Az egyikbe névsor szerint vezették, a másikba pedig kronológikusan egy csomó adattal. Na ezeken fogok majd végigmenni ha több lesz az időm, vagy elhozom magammal a csajom/anyukám/anyósom, hogy felügyelje a fiam.
Megkerestem Lilit az anyakönyvben. Kiderült, hogy nem Lili volt hanem Lilla. De mindenki Lilinek nevezte, ezért maradjon csak Lili a továbbiakban is. Édesanyja Spernáth Kornélia, édesapja Groszmann Miklós szatócs. Az egyik könyvben Grossmann-nak, a másik könyvben Grosszmannak látom a vezetéknevet. Vajon ilyenkor mit mond a kutató?
Két kép jön. Köszönöm a Cserépfalui Közös Önkormányzati Hivatal segítségét.
Háromperces interjúkat is készítettem két cserépi nénivel magnó nélkül. A két családra mindketten emlékeztek, Lili rossz lábára is, de szerintük nem volt túlélő. Pedig más forrás azt mondja, hogy volt.
Az is kiderült, hogy Schwarcz Évike nem hároméves volt, hanem hét. Folytatom.
