A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja

Azért április 16-át választotta a 2000-es kormány, mert 1944. április 16-án kezdődött Kárpátalján a gettósítás. Cserépfaluba majd csak május végére ért el a borzalom.

Ma, 2018-ban ugyanaz a személy irányítja az országot, aki akkor aláírta az emléknapot. Épp most nyert meg a pártja 2/3-dal egy választást, a kampányának egyetlene üzenete: az idegenek gyűlölete volt. Az aljas undorító kampányában egy magyar zsidó ember fotóját nyomtatta ki többtízezer példányban és vele riogatta a választóit.

Bemásoltam, hogy mi történt még ezen a napon. Nagyon sok minden. Túl sok. via Csillagosházak

Pészah utolsó napján megkezdődött a gettósítás Kárpátalján. Eközben az „egyedi akciók” keretében letartóztatott zsidók száma 7.289 főre emelkedett.

A csendőrök összegyűjtötték Abaújszántó zsidó közösségét, majd a következő napokban a kassai gettóba szállították őket az Abaújszántói járás többi zsidó közösségével együtt.

Alsóbaskóc, Alsóhunkóc, Alsónémeti, Alsóribnice (kérdéses, hogy ekkor éltek-e még itt zsidók), Benatina, Bező, Felsőnémeti, Felsőribnice, Hornya, Huszák, Jenke, Jeszenő, Jeszenőremete, Karcsava, Kereszt, Kisosztró, Kolibábóc, Konyus, Koromlya, Lekárd, Mokra, Orehova, Ördögporuba, Porosztó, Prikopa, Remetevasgyár, Sárospolyánka, Sárosremete, Szenteske, Székó, Tasolya, Tibaváralja, Törökruszkóc, Ungpinkóc, Zahar, valamint a Szobránci járás több településének zsidó lakosságát a szobránci zsinagógában gyűjtötték össze a csendőrök. Kora hajnalban a helyieket is a zsinagógába és a környező épületekbe terelték.

A csendőrök összegyűjtötték Alsóhidegpatak zsidó közösségét, és az izai, más visszaemlékezések szerint egyből a huszti, gettóba vitték őket.

Az alsókalocsai zsidókat Felsőkalocsára vitték, ahonnan egy hét múlva a szeklencei gettóba szállították őket tovább. (MHFE I 643.)

Összegyűjtötték Alsórónán a helyi zsidó közösség tagjait, majd az aknaszlatinai gettóba szállították őket. (MHFE I 645.)

A bárdfalvai zsidókat hazaengedték, és a családfőket tették felelőssé azoknak az előkerüléséért, akik az előző napi gyülekezéskor nem voltak jelen. (MHFE I 648.)

Bercsényifalva, Drugetháza, Kispásztély, Kisturica, Nagyturica, Ószemere, Poroskő, Turjabisztra, Turjapaszika, Turjapolena, Turjaremete, Újkemence, Újszemere, Vorocsó, Vulsinka zsidó lakosságát a járásközpontba, Perecsenyre gyűjtötték, majd onnan Ungvárra, a Moskovits téglagyár területén lévő gettóba vitték. A perecsenyi zsidókat, és valószínűleg a településre vitteket is, a zsinagógában gyűjtötték össze. (MHFE II 1196., 1201., 1210., 1211., 1222., 1225., 1227., 1237., 1238., 1244., 1245., 1247.)

Összegyűjtötték és a mátészalkai gettóba vitték Brusztura megmaradt zsidó lakosságát. (MHFE I 653.)

Megkezdődött a bustyaházi zsidók összegyűjtése. A több napig tartó akció során a nagyzsinagógába gyűjtötték őket, ahol mindenkit megkínoztak és átkutattak. Ezek után egy részüket az aknaszlatinai, nagyobb részüket pedig a mátészalkai gettóba vitték. (MHFE I 655.)

Csengeren a csendőrök kiüríttették a zsinagógát, a zsidó fiatalokkal szétszedették és a várakozó szekerekre rakatták a berendezési tárgyakat. Miután megtagadták a frigyláda megbecstelenítését, az egyik csendőr baltával verte szét a frigyszekrényt. Szintén ezen a napon kezdték meg a Csengeri járáshoz tartozó községek – Ura, Komlódtótfalu, Csengerújfalu, Csengersima, Szamosbecs, Szamosdara, Tyukod (feltehetően) – zsidó lakosságának összegyűjtését a csengeri református középiskolában. A városból és a járásból elvittek a mátészalkai gettóba kerültek. (MHFE II 1004-1005., 1037., 1051-1052.)

Csengersima és Nagygéc zsidó lakosságát Komlódtótfalura vitték. Itt a helyiekkel együtt a református templomba gyűjtötték őket. (MHFE II 1005., 1013., 1016.)

A dolhai zsidókat a felekezeti iskolában gyűjtötték össze. Vesztegetéssel sikerült elérniük, hogy a települést flekktífusszal fertőzöttnek nyilvánítsák, amivel némi haladékot nyertek. (MHFE I 261-262.)

Eszeny zsidó lakosainak csomagjaikkal együtt a helyi iskolában kellett jelentkezniük, ahol minden értéktárgyuktól megfosztották őket. Este a csoportot Csapra vitték. (MHFE II 1201.)

Megkezdték Fancsika és a környékbeli települések zsidó lakosságának összegyűjtését. (MHFE II 1170.)

Feketeardó zsidó közösségét a helyi zsinagógába vitték, a leggazdagabbakat megkínozták. Nyolc napot voltak itt, majd Nagyszőlősre vitték őket. (MHFE II 1170.)

A felsőkalocsai zsidó közösség megmaradt tagjait a helyi iskolában gyűjtötték össze, néhány napig fogva tartották, kirabolták, majd a szeklencei gettóba vitték őket. (MHFE 662.)

A felsőrónai zsidókat a két helyi zsinagógában gyűjtötték össze, ahol körülbelül egy hétig tartották fogva őket. Itt kifosztották a közösség tagjait, majd az aknaszlatinai gettóba szállították őket. (MHFE I 663.)

Megkezdődött Gönc és a Gönci járás zsidó lakosságának a kassai téglagyár területén lévő gettóba való szállítása. (MHFE I 98.)

Ignéc zsidó lakosságát Munkácsra vitték. (MHFE I 264.)

Megkezdődött a gettósítás Izán. Egyes források szerint a helyi zsidókon kívül a Huszti járás egyes településeiről mintegy 5.000 főt gyűjtöttek ide, más források szerint az Alsóbisztrai, Bereznei, Felsőbisztrai, Herincsei, Kosolovói, Lisamezei, Majdankai, Podoloci és Vetélei járásokból mintegy 7.000 főt. A gettó a település központjában állt, a huszti zsidó tanács vezetése alatt, ugyanakkor saját zsidó tanácsa is volt. A tanács egyik tagját, Sichermann Lajost, aki szó emelt a nők állandó bántalmazása ellen, agyonlőtték. (MHFE I 678.)

Kaszómezőn (Kaszópolyánán) a csendőrök összegyűjtötték a helyi zsidókat, Nagybocskóig szekereken, majd vonaton Mátészalkára szállították őket. (MHFE I 681.)

Kiskirva zsidó közösségét a mátészalkai gettóba szállították. (MHFE I 683.)

Megkezdődött a helyi zsidó lakosság, illetve a Kisvárdai, Nyírbaktai és Tiszai járás zsidó közösségének a kisvárdai gettóba való szállítása. A gettó a Horthy Miklós út baloldalán kezdődött, a Deák Ferenc, a Petőfi, a Mátyás királyút bal oldalára, továbbá a Szent László utca egyes részeire terjedt ki, és magába foglalta a zsinagógát is. A zsidók közül „segédrendőröket” választottak, akiknek fehér karszalagja volt. Megalakult a helyi zsidó tanács, tagjai Burger Samu, Friedman Bernát, Katona Sándor, Kun Samu, Lefkovics Miksa, Lukács Ignác, Prerau Ignác, Steiner Mihály, Szőke Sándor és Szilágyi Lajos voltak. (MHFE II 954.)

Kőrösmező megmaradt zsidó lakosságát a helyi nagyzsinagógában gyűjtötték össze, ahonnan a mátészalkai gettóba vitték őket. (MHFE I 684.)

A krácsfalvai zsidó családok egy-egy tagját a deszei jegyzőhöz rendelték, ahol felolvasták előttük a gettósítási rendeletet, és, hogy Bárdfalvára kell menniük. (MHFE I 686.)

Misztice zsidó lakosságát szekéren a bilkei állomásig vitték, majd vonaton Beregszászra. Itt a zsinagógában helyezték el őket, és az ekkor még szabad beregszászi zsidóktól kaptak élelmet, és amire szükségük volt. Később ők is a Kont és Vály téglagyárba kerültek. (MHFE I 268-269.)

Nagybocskó zsidó lakosságát a nagyzsinagógában gyűjtötték össze, és három napig ott tartották. Ezalatt elrejtett értékek után kutatva vallatták őket, végül a mátészalkai gettóba szállították. (MHFE I 696.)

Rosenstein Árminnak, a nagydobronyi ortodox fiókhitközség gondnokának a Magyar Zsidók Központi Tanácsához e napon intézett levele: „Dobszó útján ma 6 órára közhírré tették, hogy korra és nemre való tekintet nélkül az összes hitsorsosokat Ungvárra szállítják. Így bepakolva várjuk a fejleményeket.” (MHFE II 1191.)

Kora hajnalban máshonnan odavezényelt csendőrök verték fel a nagykállói zsidókat, negyedórát adva, hogy összecsomagoljanak. Ékszereiket, értékeiket elvették, az ajtókat lepecsételték. A zsidó iskola udvarán, illetve az iskolával szembeni udvaron gyűjtötték össze őket. Egyeseket, név szerint hívva őket, a tanári szobában és az igazgatói irodában motozásnak vetettek alá. A gyerekeket, betegeket, gyermekes és idős asszonyokat szekereken, a többieket gyalog vitték a nyíregyházi gettóba. Az elszállítás három csoportban történt, az úton pedig a környező községek hasonló csoportjaival együtt haladtak. (MHFE II 962.)

A fábiánházai zsidókat keresztülvitték Nyírcsaholyon, ahol kidobolták, hogy a helybeli zsidóknak tilos elhagyniuk lakóházaikat, és nem érintkezhetnek többet a helyi keresztényekkel. A rendelkezés ellenére továbbra is tartották egymással a kapcsolatot. (MHFE II 1033.)

Ökörmező zsidó lakosságát a csendőrök az egyik helyi zsinagógában gyűjtötték össze. (MHFE I 700.)

Podhering zsidóságát a reggel folyamán a csendőrök a helyi sváb (Volksdeutsche) lakosok segédletével, összegyűjtötték, majd a munkácsi téglagyári gettóba vitték. (MHFE I 277.)

Megkezdték a rahói zsidó közösség összegyűjtését a helyi iskolában. Az akció nyolc napig tartott, a kilencediken a mátészalkai gettóba szállították őket. (MHFE I 705.)

Rákó zsidó lakosai egy órát kaptak, hogy összecsomagoljanak, majd szekereken, csendőri kísérettel a szomszédos Turjaremetére vitték őket. Itt a kaszárnyában szállásolták el őket, két nap múlva pedig, miután kifosztották őket, Ungvárra, a Moskovits téglagyár területén lévő gettóba szállítottak mindenkit. (MHFE II 1228.)

A csendőrök az egyik helyi iskolába kezdték gyűjteni Salánk zsidó lakosságát, majd két nap után Nagyszőlősre vitték őket. (MHFE II 1180.)

A főszolgabíró utasítására megkezdődött, majd néhány nap alatt befejeződött Szepsi és a Csereháti járás zsidó közösségeinek a járási székhely hitközségi épületeiben való koncentrálása. Innen a kassai téglagyári gettóba szállították őket. (MHFE I 107.)

Taracköz zsidó lakóit összegyűjtötték, majd a mátészalkai gettóba vitték. (MHFE I 714.)

Terebesfejérpatak (Trebusafejérpatak) zsidó lakosságát a zsinagógában gyűjtötték össze, majd vonaton a mátészalkai gettóba szállították. (MHFE I 717.)

Tiszabogdány zsidó lakosait a helyi zsinagógában gyűjtötték össze, elrejtett értékeik után kutatva vallatták, majd a mátészalkai gettóba vitték őket. (MHFE I 718.)

Megkezdték Tiszaújlak zsidóságának összegyűjtését. Néhány napig a helyi zsinagógában tartották fogva, majd Nagyszőlősre vitték őket. (MHFE II 1184.)

Tokajban kiplakátolták, hogy a zsidóság jelenjen meg a gyűjtőhelynek kinevezett zsinagógában és hitközségi épületben. (MHFE II 1390.)

Megkezdték Torna és a Tornai járás összegyűjtött zsidó lakosságának a kassai téglagyárban lévő gettóba szállítását. (MHFE I 108.)

Uglya zsidó lakosságát a zsinagógában gyűjtötték össze. (MHFE I 722.)

Megkezdték és a következő napokban végrehajtották Ung vármegye és az Ungi közigazgatási kirendeltség településeiről a zsidó lakosság beszállítását az Ungvár mellett lévő Moskovits téglagyárba. A részben palánkokkal körülvett, részben a mezőre nyíló – itt piros zászlóval jelölték, hogy meddig lehet menni – téglagyári gettót rendőrök és csendőrök őrizték, a belső rendre zsidó rendőrség felügyelt. Főleg a fiatalabb férfiakat és nőket rendszeresen munkára vitték ki. A téglagyári gettóba kerültek később az ungvári zsidók is, azonban egy részüket itt már nem tudták elhelyezni, ezért a Glück fatelepre kerültek. A gettóban a zsúfoltságon és az egészségtelen körülményeken kívül az elrejtett értékek után kutató csendőrök vallatásait és kínzásait is el kellett viselni. Ezen a napon gyűjtötték ide Abara, Alsódomonya, Alsószlatina, Andrasóc, Antalóc, Árok (kérdéses, hogy ekkor éltek-e még itt zsidók), Bacsava, Bajánháza (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Baranya, Begengyátpásztély (egy család tífusz miatt később), Bés (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Botfalva, Budaháza (kérdéses, hogy ekkor éltek-e még itt zsidók; ha igen, előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Cigányóc, Cirókaófalu, Csap, Császlóc, Csernoholova, Csicser (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Csontos, Deregnyő (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Dobóruszka (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Domosina, Dubróka, Felsődomonya, Felsőszlatina, Fenyvesvölgy, Gálocs (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Gerény, Hajasd, Harcos, Határhegy, Hegyfark, Hegyi (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Horlyó, Huszna, Iglinc, Inóc, Iske (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Kálnarosztoka, Kereknye, Ketergény, Kisberezna, Kisdobrony, Kisgejőc, Kisluboka, Kisráska (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Kisrát, Kistopolya, Kistölgyes, Klenova, Kolbaszó, Kolonica, Koncháza, Korláthelmec, Kosztovapásztély (kérdéses, hogy ekkor éltek-e még itt zsidók), Köblér, Ladomér, Lehóc, Lubnya, Luh, Lyuta, Mátyóc (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Mészpest (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Minaj, Mokcsakerész (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Nagyberezna, Nagydobrony, Nagygejőc, Nagykapos, Nagyláz, Nagypolány, Nagyráska (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Nagyrát, Nagyszelmenc (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Nevicke, Novaszedlica, Nyárádkelecsény (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Orlyava, Oroszhrabóc, Oroszkomoróc, Oroszmocsár, Oroszpatak, Oroszvolova, Ókemence, Ósztuzsica (kérdéses, hogy ekkor éltek-e még itt zsidók), Őrdarma, Palágykomoróc (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Palló (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Patkanyóc, Rahonca, Rosztokapásztély, Runyina, Sislóc, Smigóc, Sóslak, Szalóka, Szerednye, Szirénfalva (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Szmerekova (kérdéses, hogy ekkor éltek-e még itt zsidók), Sztakcsinrosztoka, Sztricsava, Szürte, Takcsány, Tiba, Tiha, Tiszaágtelek, Tiszaásvány, Tiszasalamon, Ublya, Ulicskriva, Ungbukóc, Ungcsertész, Ungdaróc, Unghosszúmező, Unghuta (kérdéses, hogy ekkor éltek-e még itt zsidók), Ungmogyorós (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Ungszuha, Ungtarnóc, Utcás, Uzsok, Újsztuzsica, Vaján (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Vajkóc (előzetesen Nagykaposra gyűjtötték őket), Vajnatina, Valkaja, Verhovinabisztra, Veskóc, Viska, Zauszina, Zábrogy, Zemplénoroszi, Zuella zsidó közösségét. (MHFE II 1192., 1193., 1194., 1195., 1196., 1197-1198., 1199., 1200., 1201., 1202., 1203., 1204., 1205., 1206., 1207., 1208., 1209., 1210., 1211., 1212., 1213., 1214., 1215., 1216., 1218., 1219., 1220., 1221., 1222., 1223., 1224., 1225., 1226., 1228., 1229., 1230., 1231., 1232., 1233., 1234., 1235., 1236., 1237., 1238., 1239., 1240., 1242-1243., 1244., 1245., 1246., 1247., 1248.)

A Nyírtelekhez tartozó Varjúlapos nevű tanyán, a Dessewffy-uradalom majorságában zsidó gyűjtőtábort állítottak fel. A tábort a csendőrök és az SS különös szigorúsággal őrizte, a gettósítás megkezdésekor a megbízhatatlannak nyilvánított zsidókat ide gyűjtötték. A tábor saját SD- és csendőrnyomozó-részleggel rendelkezett. A táborban őrizetteket Auschwitz-Birkenauba deportálták. (MHFE II 936.)

Visóvölgy zsidó lakóit Petrovabisztrára vitték, és a helyi zsinagógában helyezték el. A helyi zsidó fiataloknak kellett segíteni nekik a csomagolásnál és szállításnál. Petrovabisztráról a felsővisói gettóba szállították őket. (MHFE I 704., 726.)

Miután Zsdenyovára gyűjtötték a környékbeli falvak, Kiscsorna, Nagyrosztoka, Oroszbukóc, Páskóc, Perekraszna, Serbóc zsidó családjait, a helyiekkel együtt lovas szekereken a munkácsi Kallus és Ösztereicher téglagyárban felállított gettóba vitték őket. A művelet során a helyi csendőrség emberségesen viselkedett, egy nappal előre figyelmeztették a helybélieket, hogy készüljenek fel az útra. (MHFE I 282.)

Megjelent az 1600/1944. M. E. számú rendelet, mely kötelezte a zsidókat vagyonuk bejelentésére április 30-ig a legközelebbi állami pénzügyi hivatalnál. Ugyanez a rendelet érvénytelennek minősített minden március 22. után kötött jogi tranzakciót, melyek zsidó tulajdonjogokat ruháztak át nem zsidókra, és az érintett vagyontárgyakat szintén be kellett jelenteni. Ezután a zsidók csak havi 1.000 pengőt vehettek ki bankból, zárolták a zsidók által bérelt széfeket stb. (MHFE I 50.; 600/1944 MELMT 25., 41.)

A Belügyi Közlöny közölte Endre László április 8-i államtitkári kinevezését. (MHFE I 41. vö. MELMT 40.)

A Magyarságban megjelent Baky László felhívása a zsidóellenes rendeletek megszegésének jelentésére. Részlet: „Akinek tudomására jut, hogy a zsidókérdésben kiadott rendeleteket bárki megszegi, kijátssza, vagy azok alól magát kivonja, tartsa hazafias kötelességének, hogy ezt a legközelebbi közbiztonsági szervnek (csendőrség, rendőrség) azonnal jelentse.” (MELMT 40-41.; NPHM I 519.)

A Gestapo elfogta Szentmiklóssy Andort, a külügyminisztérium politikai osztályának volt vezetőjét. (GMTR 94.)

Gyorstalpaló #2 Hatikva – הַתִּקְוָה‎ – Remény

Hatikva – הַתִּקְוָה‎ – Remény

Kevesen tudják, de a Hatikva csak 2004 novembere óra hivatalos himnusza Izrael Államnak. Hogy lett a Hatikva himnusszá? Érdekes történet.

Hatikva dallama egy 1400 körül Spanyolországban, Toledóban íródott zenemű alapján született. Az eredeti dallamot Harmatáldás néven ismerjük. Ezt az imát Pészah első napján mondjuk, és benne a harmatért fohászkodunk. Az imát Rabbi Yitzchak Bar Sheshet (1326-1408) zenésítette meg.

1600-as években járunk. Itáliában Giuseppino del Biado torinói zeneszerző, a pápai udvar egyik énekese komponál egy éneket, Fuggi, fuggi, fuggi da questo cielo vagyis Menekülsz, menekülsz, menekülsz ebből a mennyországból.

Közkedvelt dal volt, a korabeli Európában lengyel és ukrán változat is született belőle.

A dal eljutott a mai Románia, Ukrajna területére is, innen kezdődik a történet lényege.

1877-ben Naftali Herz Imber ír egy verset Tikvaténu címmel a romániai Iasi városában. 1882-ben, 26 éves korában Sir Laurence Oliphant brit diplomata és író titkáraként jut el a Szentföldre (vagyis abban az időben Palesztinába), ahol a Petah Tikva zsidó telep 1878-as megalapításának tiszteletére kiadta első verseskötetét Morning Star (Hajnalcsillag) címmel. Ennek egyik verse a Tikvateinu (Reményünk).

A verset immár Hatikva (Remény) címmel 1888-ban zenésítette meg egy moldáv emigráns zsidó, Samuel Cohen, aki akkoriban az 1882-ben alapított izraeli Rishon Le Zion kibucban élt.

A Hatikva először a Chovevé Zion (Cion szerelmesei) nevű oroszországi zsidó szervezet dala lett. Tőlük vette át a Cionista Mozgalom, himnuszként pedig 1897-ben fogadta el Bázelben az első Cionista Világkongresszus.

Az 1930-as években így énekelték Munkácson:

https://youtube.com/watch?v=sujUvQtmxyk

Bergen Belsen felszabadulása után így:

1949-ben, Londonban:

Izraelben napjainkban:

כל עוד בלבב פנימה

נפש יהודי הומיה,

ולפאתי מזרח קדימה

עין לציון צופיה

עוד לא אבדה תקותנו,

התקוה בת שנות אלפים,

להיות עם חופשי בארצנו

ארץ ציון וירושלים.

Kol ód baléváv penímá,
nefes jehudí hómíjá,
úl(e)fa’até mizrah kádímá,
ajin leCijón cófíjá

Ód ló avdá tikváténú,
hatikvá bat snót al`pajim,
lihjót am hofsí bearcénú –
Erec-Cijón (v)Jerúsá`lajim.

Mindaddig, amíg a szív dobog,
a zsidó lélek vágyakozva gondol
előre Kelet felé,
a szemek Cionra tekintenek

Még nem veszett el reményünk,
Kétezer év reménye,
Szabad nemzetként élni a hazánkban,
Cion és Jeruzsálem földjén.

BÓNUSZ
Amelyben megmutatom, hogy mennyire “világdallam” 🙂 Azt hiszem, protestáns olvasóinknak ismerős lesz… https://www.youtube.com/embed/pEQLmQSnolc

Balázz István

Névváltozások

Miért változtatták meg a cserépi zsidók a nevüket? Miért lett Deutsch Imréből Cserépfalvi Imre? Miért változtatta meg a nevét Blumberger Bognárra? Kohn Szepesfalvira?

Megint csak a neten elérhető tartalmakból idézek, majd mutatok négy példát és a poszt végén egy nagy lista következik.

Menjünk vissza a névadásra egészen az 1700-as évek végéig.

„A 18. század végéig sok zsidónak csak az apai névvel összekapcsolt előneve volt. A csatolásra a „ben” (fiú) szócskát használták: például Ábrahám ben Mózes = Ábrahám, Mózes fia. Mások már ekkor is használtak különféle vezetékneveket. Ezeknek egy része a bibliai korszakba visszanyúló törzsi jelölés volt. A kohaniták utódai például a Kohn, Kohner, Cohen, a léviták leszármazottai pedig a Löw, Lévy neveket viselték. Előfordultak zsidó személynevekből képzett vezetéknevek (Salamon, Izsák, Abel(esz), Jakobi), illetve magyar eredetű előnevek (Farkas, Lengyel, Varga, stb.) is.”

Farkas volt például Stern Farkas, akit 1861-ben temettek el Cserépfaluban.

De még menjünk kicsit visszább. II. József egységesíteni akarta a neveket, ezért 1787-ben előírta, hogy kötelező legyen német eredetű nevet választani. Ki lehettte ezt is játszották korrupcióval, de sokak nem vették a fáradtságot,, őket csak úgy találomra elnevezete az adott hatóság. Az ezután jelentkező névváltozások főbb oka az asszimliáció volt, amit fentről is durván irányítottak. Inkább városokban magyarosítottak, ezáltal megszűnt a zsidóság mássága. Gondolták ők. 1880-ban a tizedére csökkent a névváltozatási illeték, ez is növelte a hajlandóságot. Majd egészen a 20. század közepéi több hullámban történtek a névváltoztatások, magyarosítások.

„A névmagyarosítás, bár szorosan összefüggött a magyarországi nyelvi-kulturális asszimilációval, méreteiben mégis messze elmaradt attól. Amíg a nyelvi asszimiláció kb. 2,8 millió fővel növelte a magukat hivatalosan magyarnak vallók számát, addig a névmagyarosítási mozgalom 1815 és 1944 között közvetlenül csupán kb. 340-350 ezer embert vont a magyar nevűek körébe. A névmagyarosítási mozgalom jelentősebb konjunktúrái, kiemelkedő csúcsai és nagy hullámvölgyei 19–20. századi történelmünk egyes fordulópontjaival, illetve az etnikai/vallási kisebbségi politika új irányzatainak megjelenésével, vagy hatalmi helyzetbe kerülésével estek egybe.”

Négy cserépi illetékességű példa.

Brüderlein Kálmán vezetékneve Szepesházi lett 1886-ban. Aki katolikus vallású volt, de református iskolába járt.

Bruderleinből Szepesházi Budapesti Közlöny 1886/4

Kohn Mózes Lőb vezetékneve Borsodira változott 1897-ben.

Kohnból Borsodi Budapesti Közlöny 1897/2

Blumberger Sándor vezetékneve Bognárrá változott 1900-ban.

Blumbergerből Bognár Budapesti Közlöny 1900/7

Cserépfalvi Imrét sem hagyjuk ki. A testvéreivel Deutschról változtatták meg a nevüket 1918-ban.

Deutschból Cserépfalvi Budapesti Közlöny 1918/2

És akkor jöjjön egy nagy lista a Pesti Napló 1906. május 30-án nyomtatott példányából. Groszmannból Gömöri, Kohnból Kemény, Weiszből Vas és a többiek.

Ki ezért, ki azért.

A névváltoztatás egyik jelentős időszakából jelentettünk.

Weisz Jakab Jenő szűcsi illetősé­gű bécsi lakos Vágóra,
kiskorú Budinkity Gyula József bajai illetőségű ugyanottan lakos Sebőkre,
Wéber Gábor erzsébetfalvai ill- ugyanottani lakos Pókra,
Vincze Já­nos csányi illetőségű szentesi lakos Csikósra,
Kolin Henrik diósgyőri illetőségű miskolci lakos, főgimnázuml tanuló Kardosra,
Fuchs Pál tanitó, mátyásfaivi illetőségű ugyanottani lakos Fejérre,
Dutkon István m. kir. fővigyá­zó, stubnyafürdői lakos Lányira,
kiskorú Friedmann László diósgyőri lakos Fenyvesire,
kiskorú Fleischmann Gyula főgimnáziumi tanuló, komáromi illetőségű budapesti lakos Faludira,
Weisz Lipót (Leó) saját, valamint kiskorú gyermeke: György barcsi illetőségű budapesti lakosok Vermesre,
Grosz Vilmos adőtárnok saját, valamint kiskorú gyermekei: Vilmos, Erzsébet, Irén. Mária és Ödön széniéi lakosok Gyöngyösire,
kiskorú Weisz Őszkár fehércsurgói illetőségű budapesti lakos Vasra,
Kohn Lajos pécsi illetőségű ugyanottani lakos Keményre,
kisk. Blau Emő, Zoltán és Angela budapesti lakosok Bariosra,
kiskorú Czuber Emilia aradi illetőségű ugyanottani lakos Nyilasra,
Imlaupr Vilmos álami elemi iskolai igazgató saját, valamint kiskora gyermekei: Vilmos, Jolán és Dezső nagyboeskői lakosok Imrédire,
kiskorú Herschkovits Miksa és Etelka marosvásárhelyi lakosok Halgnosra,
kisk. Ungár Ernő telekii illetőségű budapesti lakos Telekire,
Ihm Éva polgári iskolai tanítónő, lippai illetőségű budapesti lakos Inczére,
kiskorú Hirsehl Jenő csökmői illetőségű szafmárnémetii lakos Hollósra,
Krausz Ármin saját, valamint kiskorú gyermekei: Nándor és József sajószentpéteri illetőségű ugyanottani lakosok Kerekesre,
kiskorú Baumgarten Géza és József kalocsai illetőségű budapesti lakosok Bolgárra,
kiskorú Fischer Miksa fögimnáziumi tanuló, nyitrai lakos Halasira,
kiskorú Weiszbran Dezső, József és Miklós kisújszállási illetőségű ugyanottani lakosok Vasra,
kiskorú Kohn Jakab törökszentmiklósi illetőségű ugyanottani lakos Kertészre,
Vlaovics János szabadkai illetőségű ugyanottani lakos Verébre,
kisk. Goldstein Pál, Ilona és Margit tiszaföldvári illetőségű lakosok Balkányíra,
kiskorú Ilalavács Ferenc makkosjánosi illetőségű beregszászi lakos Harsányira,
Groszmann Zsigmond, Groszmann Miklós, kiskora Groszmann Vilmos és Groszmann Artur tiszafüredi illetőségű ugyanottani lakosok Garára,
Donovál András címzetes csendőrőrmester, valamint kiskorú gyermekei: József Béla, András László és Kornélia Vilma királyhelmeci lakosok Darvaira,
kiskorú Goldstein Ignác Ábrahám és Henrik nagyszebeni illetőségű ugyanottani lakosok Görögre,
kiskorú Groszmann Miksa polomi illetőségű, a kassai közigazgatási tanfolyam hallgatója Gömörire,

változtatta családi nevét a belügyminiszter engedelmével.

Gyorstalpaló #1 zsidó szokások, ünnepek,

Sokan olvassák a bejegyzéseinket, olyanok is, akik valamiféle misztikumként tekintenek a zsidó szokásokra, ünnepekre. Nekik segítünk kicsit mostantól kezdve azzal, hogy időről időre kitérünk egy éppen aktuális ünnepre.

HANUKAH – חנוכה

A hanuka – felszentelés, a fények ünnepe, a zsidóság egyik legfontosabb ünnepe. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Azon zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapul (ilyen még például purim is), abban egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében.


A szentély újjáavatásának ünnepe

Amikor felszabadították Jeruzsálemet, s a megtisztított Szentélyben meg akarták gyújtani az örök lámpást, a menórát, csupán egy napra való olajat találtak, noha új, megszentelt olaj készítése nyolc napig tartott volna. A kis korsó cseppnyi olaja azonban — így szól a talmudi történet — csodálatos módon nyolc napon át égett, amíg új, szentelt olajat tudtak sajtolni. Érdekes, hogy a Talmudban csupán ez az egyetlen történet szerepel a hanukával kapcsolatban. Ezután arról olvasunk csupán, hogyan gyújtsuk meg a hanukai lámpást és hol helyezzük el azt. Egyszóval, a politikai emlékezés helyébe a vallásos gondolkodás, az isteni csoda emléke lépett.

A GYERTYATARTÓ

A hanukai lámpást, a Talmud előírása szerint, a lakás ajtajának baloldalában kellett elhelyezni. (Szemközt a mezúzával, az ajtófélfára szögezett imaszöveggel.) Az ünnep fénye ekkor még kifelé irányult, mindenki magáénak érezte azt, lángját terjeszteni kívánta.

A hanukijának, azaz a hanukai gyertyatartónak (amely nem tévesztendő össze a menórával) kilenc ága van, nyolc normál gyertyatartó és – középen – egy „szolga” (sámás vagy sámesz). A „szolga” segítségével kell meggyújtani a nyolc gyertyát vagy mécsest. Első nap egyet, másodikon kettőt és így tovább. Az ünnep végén minden láng ég (nyolc plusz a szolga), így szimbolizálva, hogy az olaj kitartott nyolc napig. (Mivel a zsidó naptár szerinti napok napnyugtával kezdődnek, tehát az első gyertyát az ünnepi dátum előtti este kell meggyújtani.)

A sötét középkorban a hanuka lángjait már csak a szoba belsejében helyezték el, a lámpás az ajtóból vagy az ablakból az asztalra került. A fények meghittsége azonban mindvégig megmaradt: a fénylő gyertyákat körülülte a család, együtt énekeltek, együtt játszottak a gyerekekkel, az asszonyok még a házi munkát és félbehagyták, mert a hagyomány szerint hajdan a makkabeus szabadságharc idején a nők és a gyermekek is segítették a hősök küzdelmét. A szétszóratásban, a galutban ilyenkor a legidősebb családtag otthonában egybegyűlt az egész nagycsalád, ajándékokkal kedveskedtek egymásnak, az összetartozásról szeretetük ezernyi apró jelével tanúságot téve.

Az ünnep mindég késő ősszel, vagy kora télen van, november és december végei között. Évről évre változik a dátum, ugyanis a zsidó, ősi kalendárium a nap és a hold ciklusait követi. A dátum mindig ugyanaz, csak a világi kalendáriumban változik.

  • Hanukakor szabad dolgozni.
  • A Talmud előírása szerint a Hanukiát a lakás ajtajának baloldalán kellett elhelyezni. Az ünnep fénye ekkor még kifelé irányult, mindenki megáénak érezte azt, és lángját terjeszteni kívánta, majd a sötét középkorban a hanuka lángjait már csak a a szoba belsejében helyezték el, az ablakból az asztalra került.
  • A hanukai menóra nyolckarú kandeláber, amelyen külön helye van a “szolgalángnak”, amellyel napnyugta után meggyújtjuk a lángokat: ezt samesznak hívják. A gyújtás után – égve – visszatesszük a helyére.
  • Az égő “szolgagyertyát” kézben tartva a két áldást mondjuk. Az első estén egy harmadik áldást is mondunk, a Sehechejánut.
  • Az első estén egy lángot gyújtunk, azután minden este eggyel többet, míg a nyolcadikon az összes láng nem ég. Az új gyertyát mindig balról tesszük hozzá a többihez, és balról jobbra haladunk a gyújtással.
  • A hanukia lángját nem szabad gyakorlati célra – olvasásra, világításra, cigarettagyújtásra stb. – használni. Szükség esetén a samesz lángját használhatjuk.
  • A hanukiát az ablak közelében kell meggyújtani, hogy kívülről látni lehessen, ezáltal nyilvánosan hirdesse Hanuka csodáját.
  • Szép dolog, ha a család minden tagjának van saját hanukiája, és mindenki gyújt hanukai fényt.
  • Szokás a gyerekeknek pénzt – hanukageltet – és ajándékokat adni.
  • Pénteken este a hanukia lángját a szombati gyertyáknál előbb kell meggyújtani, akkor is, ha még nem ment le a Nap. Szombaton este a Hávdala után gyújthatunk lángot a hanukiában.
  • Az istentisztelet rendjébe Hanuka hetében beiktatjuk a Hálélt, valamint az Ál Hániszim hálaimát, amelyet a győzelmek és csodák emlékére mondunk. Ez utóbbit csatoljuk az étkezés utáni hálaimához is.

ÁLDÁSOK AMIKET GYERTYAGYÚJTÁSKOR MONDUK

A következő áldást csak az első estén mondjuk (vagy amelyik napon először gyújtunk Hanuka-gyertyát).

Báruh átá Ádonáj elohénu meleh háolám sehehjánu vekimánu vehigiánu lázmán háze.

Áldott vagy Te, Örökkévaló, Istenünk, a világ királya, aki életben tartott bennünket, és megadta megérnünk ezt a mostani időt.

Együtt éneklik:

1.

Báruh átá Ádonáj elohénu meleh háolám, áser kidsánu bemicvotáv vecivánu, lehádlik nér sel hánuka.

Áldott vagy Te, Örökkévaló, Istenünk, a világ királya, aki megszentelt bennünket parancsolataival, és megparancsolta a hanukai gyertya meggyújtását.

2.

Báruh átá Ádonáj elohénu meleh háolám, seászá niszim láávoténu bájámim háhém, bázmán háze.

Áldott vagy Te, Örökkévaló, Istenünk, a világ királya, aki csodákat tett őseinkkel akkoriban, és a mai napon is

Jobb itt lent Békében Velük

Fent és lent

Van ugye a fent, a tudósok, értők közössége, és a lent, a laikusok, civilek, hozzá nem értők közössége. Ami köztük van, a dilemma.

Érdeklődéssel olvastam egy bejegyzést Radnóti Zoltán rabbi tollából, és az erre adott válaszokat.

Temetővel foglalkozunk, és a cserépi temető történetének tudatában felmerült a kérdés: mi a bánat van ilyenkor.

1944-ben orosz források szerint a temetőbe hat/hét civilt temettek, akiket tarkónlövéssel/fejlövéssel végeztek ki. Munkaszolgálatosok voltak.

Zsidók? Szociáldemokraták? Kommunisták?

Nem tudjuk. Csak azt, hogy munkaszolgálatosok.

A „vita” tükrében ezen a ponton pofára estem. Akkor most mi van/lesz. Mi van akkor, ha az itt eltemetettek között akad egy, aki azért volt munkaszolgálatos, mert kommunista volt, de nem zsidó?

Az egyik oldal szerint az ilyen temetés nem megengedett, a másik oldal megengedőbb ebben a kérdésben azzal a kitétellel, hogy

A magyarországi zsidó temetőbe való betemetési jogról való döntés a MAZSIHISZ Rabbitestületének és vallási bíróságának a jogköre, akiket sohasem a vallási fanatizmus és a kirekesztés vezetett és vezet, hanem a vallásjog megfelelő és alátámasztott értelmezése illetve az Isten képmására teremtett ember tisztelete – mind éltében, mind holtában.

Oké… de 1944-ben ilyen nem volt. Most jön az a rész, hogy olvasnom kell… és tanácsot kérni „fentről”, mert itt lent ezek a dolgok csak összezavarnak.

A kérdések meg csak sokasodnak. A község zsidóinak múltja alapján a közösség a Vizsnyicei Rabbi „hatáskörébe” – nem tudok jobb szót – tartozhatott. De 44-ben ennek túl sok jelentősége a temetések tekintetében nem volt… akkor már egy zsidó sem volt ott. Akkor most a temetőben elhantolt munkaszolgálatosok nem bizonyítható származása miatt gond van? Vagy nincs gond? Nem volt Mazsihisz, Emih, Tev, vallási bíróság, nem volt akkor semmi, csak halottak.

Ez a fent és a lent.

Ti ott fent vallásjogilag közelítitek meg a temetőket, mi itt lent csak egyet látunk… Halottak vannak, elhagyott temető van, kivitt síremlékek vannak és történetek. Egykor élt emberek története, olyanoké, akik nem képezhetik/képezhetnék vita tárgyát.

Jobb itt lent. Békében. Velük.

Ez egy ilyen semleges poszt akar lenni.