Új célok

Következő négy település, ahol elfeledett zsidó temetők, temetőrészek vannak:

  • BÜKKZSÉRC, az 1880-as népszámláskor mutatták ki a legtöbb izraelita vallásút, ekkor 24-en éltek ott, és temetkeztek is.
  • NOSZVAJ: A településen 1944-ben zsidó gyermekeket bújtattak, erről is blogoltunk már.
  • CSERÉPVÁRALJA, nyáron voltunk, de nem találtunk sírkövet, pedig szóbeli közlésből úgy tudjuk, hogy volt ott sírkő, és persze temetés is.
  • SZOMOLYA: Már írtunk a temetőről. Az egykori Gömbösfalváról azt publikálták a kutatók, hogy itt “állítólag “nem volt temetés, mégis van egy elkerített temetőrész. Mi viszont tudjuk, hogy több temetés is volt.

Erre indulunk tovább. Céljaink nem változtak, írjuk le, hogy legyen meg:

  • Szeretnénk a fellelt temetőt, temetőrészt rendbe tenni,
  • az anyakönyvi kutatások alapján megállapítani az ott eltemetettek nevét, és a temetések pontos dátumát,
  • lefotózzuk a meglévő sírköveket,
  • nyilvánoságra hozunk egy szabadon kutatható adatbázist a volt Ábrányi, Mezőkeresztesi ortodox hitközségről,
  • és persze a helyben élt családok sorsáról, történetéről sem feledkezünk meg.

Meglepő talán, de ismereteink szerint, az eddig feldolgozott anyakönyvi adatok alapján ebben a hitközségben 50 év alatt mintegy 800 temetés történt!

A feldolgozásban az 1900-as évek elején járunk.

Távlati célunk: Sály, Kács, Tibolddaróc, Harsány, Egerlövő.

  A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT. Balázs István és Tóth Péter kutatása

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD!
AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY
Magnet Bank: 16200106-11703013
SWIFT CODE: HBWEHUHB
Thank you for your donation!
IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000
Támogatást PAYPALON is fogadunk.

A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen.