Rejtekhely Schwarcz házának padlásán?

„Schwarczék házának padlásán bújtak el a zsidók.”

Írta pár napja egy cserépi olvasónk. A zsidók bújtatásáról már Malvinka néni unokája is beszélt nekünk, de eddig ilyen információt mástól nem hallottunk Cserépfaluban. A Váralja utcai házból 1944-ben vitték el Schwarczékat. Klein Irén, Schwartz Ernő, és a három gyerek Imre, Gyurka és Évi. Mindannyian a holokauszt áldozatai.

Egy barátom vette meg tavaly a házat, vannak vele terveink, de erről majd később.

Megnéztem a padlást.

Mutatok két képet. Találtam egy kb. két méter hosszú, és fél méter széles fából készült fedlapot a kémény mellett. Alatta egy üreg, melybe egy felnőtt, de két, sőt akár három gyermek is simán elférhetett. Dupla födém? Furcsa.

Schwartz ház rejtekhely

Nehezen tudom ezt rejtekhelynek elképzelni, de István szerint abban a korban bármi megtörténhetett.

A képeket megmutattam olvasónknak, aki szerint inkább egy kis ajtó volt az, ahol ő simán átfért gyermekkorában, a nagypapája pedig csak térdelve.

Van ilyen kis átjáró a padláson, amit még nyáron fotóztam le. A két ház között van egy kis ajtó, simán el lehetett azt tüntetni.

Ahogy István is mondta, bármi lehetett akkor.

Schwartz ház rejtekhely

Már posztoltunk a házról három éve, sőt egy régi képet is mutattunk. A klikk után jön a Schwartz ház régi fotója, a beillesztésen a Groszmannék háza látható.

Hétvégén Virág Laci feltöltött Móré Juliska néni képeiből egy frankó válogatást a Flickr-re. A képek a második világháború után készültek. Miért érdekes ez? Mert látszódik a Groszmann-bolt és a Schwartz-ház is a képeken. Természetesen ekkor már nem voltak ezek Groszmann-, és Schwartz-házak. Nézzük az első képet.

Így nézett ki 2017 nyarán az utcafront:

Schwartz ház 2017 nyarán

Szóval az elképzelések a Váralja úti házról.

Tavaly már az elhagyatott házudvar dzsumbuját kitisztíttattuk, a következő körben a ház állagának a romlását kellene megállítani, durván vizes a fal, a tetőn beázások vannak, tehát szépen sorban fel fogjuk újítani. Ebben segíteni is tudsz: a képre kattintás után olvashatod, hogyan támogathatod ezt a munkát is. KLIKK a képre most!Hogyan támogathatsz?

Támogatásod szeretnénk kérni egy olyan kutatási projekthez, melyet szabadidőnkben, saját zsebből finanszírozunk immár ötödik éve. Lelkesedésünk töretlen, de tovább szeretnénk lépni. Nem jó, hogy a megrendelt digitalizált dokumentum díja, vagy a gyermekeink túró rudija között kell választanunk. Mindkettő fontos. KLIKK!

A házba simán belelátok egy múzeumot, mely a kutatásunk emlékeire, és egyéb cserépi történetekre épülne. Egy olyan házban lehetne visszanézni a múltba, ahol nemcsak Schwartzék éltek, de itt volt kóser mészárszék, metszők, sakterek terei, és még megannyi zsidó kulturális emlék lehetne ott, ami ugye Cserépfalu történelmének része. Semmi megjátszós giccs vagy hatásvadászat, csak a múlt pontos emlékei kommentár nélkül.

Egy nyitott házat képzelek el, hasonlóan a cserépi gazdaházhoz, a kulcsát ki lehetne kérni a szomszédból, vagy lenne egy nemtitkos rejtkehely, és be lehetne menni megnézni, hogy mi történt ezen a klassz településen a 19. század elejétől 1944-ig.

Mert nem élhetünk tudatlanságban.

 

Külföldösösök

Van itten ez a törvényjavaslat, mely szerint egyes civil szervezetekre ráraknak a jövőben egy bélyeget jól látható helyre, hogy ez a civil szervezet külföldi pénzből lett vala támogatva. Mert a külföldi pénz, az nagyon gyanús pénz ám! Olyan, mintha egy zsérci adna pénzt egy cserépinek, vagy egy Holdbéli ufő Pataky Attilának. Pedig a civil szervezetek tök átláthatók, a birosag.hu-n ott vannak a beszámolók, bejövő és kimenő pénzek, tisztségviselők, minden alapadat, de az nem elég.

Megkülönböztetett jelzéssel ellátott külföldösök lesznek Magyarországon. Nagyon veszélyes irány az ilyen.

Ha lesznek pályázatok civileknek, gondolom lesz majd egy új kategória: külföldről pénzelt civilek kategória. Vagy egyszerűen, akit külföldről támogatnak, az ne pályázhasson hazai pénzekre. Külföldről kapsz lóvét? Akkor neked itthon kuss legyen. És természetesen az adó 1 százalékára se legyen jogosultak a külföldösök.

Aztán jöhet a 2. 3. külföldösös törvény, a következő években. A tisztségviselők is viseljenek megkülönbözetett jelzést. A kabátjukon valami szalagot ősi kereszttel. Aztán, ugye a tanulás is fontos. A külföldösös civilek csak meghatározott százalékban járhassanak egyetemre. CEU-ra nem persze, mert az annyira középkor. A külföldösös csinálja amit akar otthon a négy fal között, de leginkább ne magyar falak között.

Na jó abbahagyom, van ebben a törvényben még lehetőség, úgyis átmegy csont nélkül a falon.

Mi nem vagyunk civil szervezet még, de nagyon elgondolkodtam azon, hogy érdemes-e itthon civillé válni. Olyan hivatásos civillé, szervezettel, adószámmal, éves beszámolóval, iroda, számítógép, jó kocsi, nagymellű nők, működési költség, puccparádé.

Nemrég kaptunk 50.000 forintot Amerikából, utaljuk vissza inkább, nehogy kiderüljön, hogy mink külföldösök vagyunk? Vagy találkozzunk semleges helyen kikapcsolt mobilllal, és fogadjunk feketén támogatást valamelyik óceáni szigeten? Aztán persze titokban feketén kovácsoltassuk meg a temetőbejáratot Cserépfaluba. Éjszaka.

Nem vagyok ideológiailag sem képzett, mégis megpróbálom megfejteni a javaslat indoklását.

ismeretlen külföldi forrásból juttatott támogatások alkalmasak lehetnek arra, hogy külföldi érdekcsoportok e szervezetek társadalmi befolyásán keresztül saját érdekeiket, nem pedig közösségi célokat érvényesíthessenek Magyarország politikai és társadalmi életében, továbbá figyelemmel arra, hogy ez veszélyezteti az ország politikai, gazdasági érdekeit, a törvényes intézmények befolyásmentes működését, valamint hozzájárulva a pénzmosás és a terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi erőfeszítéseihez

Ez azt jelenti, hogy ismert forrásból kapott támogatás nem lesz alkalmas arra, hogy külföldi érdekcsoportok saját érdekeire használják ki a Groszmann Lili kutatást?

Ezek a folyamatok fokozottan veszélyeztethetik Magyarország nemzetbiztonságát és szuverenitását.

Gondoljunk bele. Micsoda veszélybe sodorhatja az ország szuverenitását egy-két-három egyiptomi pénzből felújított zsidó sírkő?

Kb 20 éve léptem bele a civilségbe, mint olyanba az egyetemen. Volt egy tanárom, felrajzolt a táblára egy Mercedes jelet. Belerajzolta a forprofit, a nonprofit és az állam szeletét a nagy karikába. Úgy tanultam, hogy az állam legyen a legkisebb rész, aztán a többi alakul. Lényeg, hogy az állam olyan keretet adjon a profitot termelőknek és nonprofitoknak, hogy minél egyszerűbben mehessenek előre. Az állam egy szolgáló valami.

Nos ez itthon jelenleg tök máshogy megy. Az adófizetők pénzén ülő állam tömi a forprofitokat, és ugyanúgy tömi kicsiben a nonprofitokat. Azokat persze, akik nem veszélyeztetik Magyarország nemzetének a biztonságát. Azt a biztonságos levest, ami melegszik a tábortűznél, valahol ott hátul.

Felesleges nonprofitálni jelenleg Magyarországon.

A törvényjavaslat irtó nagy szemétség.

Támogatást banki átutalással a kutatás részére
Tóth Péter fogad a  Raiffeisen Banknál vezetett
12010532-00732641-00100000 
számú bankszámlaszámán.

SWIFT CODE: UBRTHUHB
IBAN: HU50 1201-0532-0073-2641-0010-0000

Kérjük, hogy a közleménybe írd be a támogató nevét, és azt is jelöld kérlek, hogy kitehetjük-e a posztba. IGEN-NEM.

Jobb a békesség 🙁