Na akkor jöjjön a szokásos felhívásos poszt, ami az utolsó ilyesmi lesz.
2014 tavaszán megdöbbentem, elképedtem, rácsodálkoztam azon/arra, hogy semmit nem tudok Cserépfalu 1944 májusi eseményeiről. Olyan irtó hülyén éreztem magam, mintha egy fal mögött éltem volna huszonévig, mely fal mögött irtózatos dolgok voltak elhallgatva, letakarva, eltüntetve.
Akkor eldöntöttem, hogy egyrészt, mindent tudni akarok, mely tudást meg fogok osztani mindenkivel azaz blog, másrészt évente le fogom gyalogolni azt a távot, amit 1944-ben is megtettek a cserépiek. Két családot 73 éve ilyenkor gyűjtöttek be Cserépfaluból, felpakolták őket egy kocsira, és elvitték őket megölni.
Az elmúlt három évben sok mindent megtudtam, majd Istvánnal együtt már közösen osztunk meg minden tudást. Megtaláltuk a temetőt, tudjuk nagyjából kik voltak ők, mit csináltak. Voltak túlélők is, és persze emlékezők ma is vannak Cserépben. A kutatásunk kitört már Cserépből rendesen, újabb temetőket találtunk, és még jobban nem értem, hogy a francba történhetett ez az egész így az emberrel. Mégsem lennénk emberek? Megmaradtunk állatnak?
A sétát bejelentettem a rendőrségen mert közterületeket használunk, meghívtam közéleti embereket, környékbeli polgikat, közéleti személyeket, csak úgy céltalanul. Az első sétán egy haverommal mentünk, majd a második jöttek István haverjai, a harmadikon viszont velem tartott egy “igazi” cserépi. Megvontam a következtetést. Rajtam és pár emberen kívül, ez az egész senkit sem érdekel a környéken. A környéken sem. Látva múlt héten a tiszaszentimrei zsidó temetőt, nem áll olyan rosszul Cserépfalu ebben az emlékezés-szocializációban. Kevesen vagyunk sokan.
Idén megkértem a rendőrséget, hogy tekintsenek el a biztosítástól, inkább költsék az adófizetők benzinjét bűnözők felkutatására, ne kelljen pár embert követniük az aszfalton 2017. május 21-én.
Jövőre nem lesz semmilyen körítés, vagy ahogy tanult kollégám mondaná: nem lesz habverés. Nem hívok senkit sehová, csinálok FB-eventet reája, és 2018. május 20-án újra nekiindulok, mert így döntöttem.
Na és akkor itten van az utolsó felhívó szöveg:
2017. május 21-én 17 kilométert sétálunk Cserépfaluból Mezőkövesdre.
Negyedik alkalommal beszélgetünk az életről, azokon a helyeken végigsétálva, ahol 1944-ben a mezőkövesdi gettóig vittek cserépi családokat parancsszóra.
Rövid faluséta során az 1944-ben deportáltak házait érintjük, majd a budapesti holokauszt emlékmű alkotójának, Pauer Gyulának bronzból készített könyvszobrát, a templomkertben található emlékoszlopot és a zsidó temetőt tekintjük meg. Ezután a Cserépfalutól 17 kilométerre lévő Mezőkövesdig, az akkori gettó területéig gyalogolunk. 16 óra körül érünk a mezőkövesdi Hársfa Diófa utca sarkára. Hetvenhárom éve többek között a Groszmann és a Schwartz család is megtette ezt a távot. Ezután Miskolcra vitték, majd Auschwitzba deportálták őket.
Az út során a helyi zsidóság két kutatója, Tóth Péter és Balázs István beszámol a 2014-ben kezdődött kutatás eredményeiről, melyet a Groszmann Lili blogon publikálnak magyar nyelven.
Program:
10.00 Cserépfaluból, a Cserépfalvi Könyvmegállóból indul az emlékező faluséta – Pauer Gyula könyvszobra, Groszmann-ház, Schwartz-ház, II. világháborús emkéloszlop, Zsidó temető.
11.30 Bogács Kotyogó kávéző
16.00 Mezőkövesd – Diófa utca Hársfa utca sarkán, az egykori gettóban emlékezés.
Bárki csatlakozhat.
A plakát Győri Márton festőművész irtó klassz festményéből keletkezett.
