Címke: 2014

Balázs István

Újabb mérföldkő. Végre találkoztam kutatótársammal, Balázs Istvánnal. Már a múlt héten majdnem sikerült, de lekéstem.

Ma már több helyen beállítottam az értesítőm. A Narancs cikk után jöttünk össze a Facebookon, majd emailben folytattuk. Most találkoztunk személyesen először. Izgalmas kérdése a kutatási technológiának: hogyan tudnak haladni együtt a kutatók másfél ezer kilométer távolságból? Működik-e a Cserépfalu-Párizs-Budapest tengely. Egész jól megy nekünk. Közösen szerkeszthető doksiban dolgozunk, mellette töltjük a digitális tárunkat jpg-vel, pdf-fel, excellel, mikor mi jön. Kb. két órát beszélgettünk sokmindenről. Arról is, hogy van-e Isten. Megbeszéltük, hogy együtt megyünk januárban levéltárazni és cserepezni, ez egy nagy szintlépés lesz a kutatásban. Jól éreztem magam.

Emlékséta 2014. május 25.

Amikor Mezőkövesden a Hársfa és a Diófa utca sarkán letettem Groszmann Lili plakátjára a követ és meggyújtottam a mécsest, a menetünket biztosító rendőr úr befejezettnek nyilvánította a demonstrációt.

Ketten gyalogoltunk 17.31 kilométert Cserépfaluból Mezőkövesdre, hogy emlékezzünk egy nagyot a holokauszt cserépi és kövesdi áldozataira.

1944 májusában, júniusában emberek rengeteg embert megöltek. A 18. század végén létrejött, és hetven évvel ezelőtt még mintegy ezer fős környékbéli izraelita hitközség megszűnt. Nincs. Nem él.

Az egykori gettó területén, a Diófa utca egyik fája alatt megköszöntem a rendőr urak munkáját. Hárman voltak, két autóval kísértek minket az egész úton, állati jófejek és rendesek voltak. Szóval éppen indultunk vissza ki merre lát, amikor történt valami.

A Hársfa utcában egy anyuka tolt egy gyerekkel teli babakocsit, mellette két 6-8 évesforma gyerek és egy apuka, ahogy a könyvekben meg van írva egy család. A nagy interneten olvastak a megemlékezésről és eljöttek. Örültek és mosolyogtak.

És akkor most az írást abba is hagynám. Ha nem gond.

KÉPEK az emléksétáról: