Sajnos megint szavak vannak. Egymás után alany és állítmány. A kutatás nagy barátja, segítője, a cserépfalusi Szkárosi Endre meghalt. Ezt az írást 2015-ban adta nekem. Hogy olvasson mindenki. Jó utat kedves szomszéd.
Nyelvelések
Cserépfalvi.3
Nemrégiben az alvégen összefutottam Méreg Zsókával, aki kedvesen felhívta a figyelmemet arra – ami különben időközben már nekem is eszembe jutott -, hogy a „cserépfalusi” versus „cserépfalvi”, netán „cserépfalui” kifejezés vonatkozásában mily bölcs a nép nyelvérzéke:
egyszerűen cserépinek nevezi a falu lakosait, ahogy a bükkzsércieket zsércinek, a cserépvárljaiakat váraljinak és így tovább. Valóban, valóban, a nyelv változásai általában az egyszerűbb megoldások felé haladnak – és miért is bántjuk mi az sms-nyelvet, amikor szerintem helyett sztem-et mond, vagy netán kétkedés helyett 2kedést?
Van viszont egy gond, amely még a „cserépiek” kifejezéssel sem megoldható. Ez pedig a hivatalos nyelv, amely nemcsak szórakozásból vagy „parasztvakításból” körülményes, hanem azért is, mert félreérthetetlennek, egyértelműnek kell lennie. Például aki nincs beavatva, az nem tudhatja, hogy a cserépi az Cserépfaluban vagy Cserépváralján lakik. A váraljiról nem tudhatja, hogy Cserépváralján vagy Boldogkőváralján lakik-e. Ha tehát azt mondanánk, hogy Méreg Zsóka cserépi lakos, egy idegen, neadjisten egy „közeg” zavarba jönne, nem tudná biztosan, ez milyen „illetőséget” jelent. Akkor viszont marad a „cserépfalui”, vagy „cserépfalvi” vagy „cserépfalusi” lakos.
Olyan ez, mint a péknél: minél nagyobb a választék, annál jobban zavarban vagyunk.
Vasárnap szerencsére már nincs ilyen problémánk.
Szkárosi Endre
2015. január 11.
A kép 2015. március 15-én készült Cserépfaluban.
