Groszmann Lili – a cserépi zsidóság története
Nem élhetünk tudatlanságban
A zsidó népesseg száma településenként 1840–1941 (1993) című KSH kiadványból jön most egy összevágott infografika: 1880-ban a mezőkövesdi járási zsidóság majdnem tíz százaléka Cserépfaluban élt.
Aztán nagyot csökkent a létszámuk a többi településhez viszonyítva is.
Újabb mérföldkő. Végre találkoztam kutatótársammal, Balázs Istvánnal. Már a múlt héten majdnem sikerült, de lekéstem.
Ma már több helyen beállítottam az értesítőm. A Narancs cikk után jöttünk össze a Facebookon, majd emailben folytattuk. Most találkoztunk személyesen először. Izgalmas kérdése a kutatási technológiának: hogyan tudnak haladni együtt a kutatók másfél ezer kilométer távolságból? Működik-e a Cserépfalu-Párizs-Budapest tengely. Egész jól megy nekünk. Közösen szerkeszthető doksiban dolgozunk, mellette töltjük a digitális tárunkat jpg-vel, pdf-fel, excellel, mikor mi jön. Kb. két órát beszélgettünk sokmindenről. Arról is, hogy van-e Isten. Megbeszéltük, hogy együtt megyünk januárban levéltárazni és cserepezni, ez egy nagy szintlépés lesz a kutatásban. Jól éreztem magam.
Virág Lacitól kaptunk egy származást igazoló iratot. Minden zsidótörvény alá eső munkahelynél kértek ilyen típusú igazolást. Volt olyan beosztás, ahol nagyszülőkig visszavezetve kérték. Az 1912-ben született Orosz Lajos szülőkig visszavezetve keresztény volt. 1940-ben kellett ilyen igazolást kérnie, hogy próbacsendőrből tovább léphessen.
István készített egy térképes kreatívot: Az adatok forrása: Budapesti Holokauszt Intézet.
Tízen voltak Cserépben. Ketten túlélték. Groszmann György és apja Miklós.
Noszvajról már írtunk, hogy zsidó gyermekeket bújtattak itt a szomszédban az egykori könyvtár azelőtti épületében.
A volt árvaotthon épülete, ma községi könyvtár Forrás.
Beszéltem Csorba Erzsébettel, aki a szomszéd település könyvtárát vezeti, találkozni is fogunk vele. Megmutatta a noszvaji mongráfia linkjét, itt olvashatunk erről az időszakról röviden. Szóval ITT.
A noszvaji hívekre általánosan jellemző szociális gondolkodásmód szép példája, hogy 1942-ben özvegy Lakatos Józsefné Szabó Eszter noszvaji házát (Kossuth utca 12.) egyik fiatalon elhunyt leánya emlékére a budapesti Fila-delfia Diakonissza Anyaházra hagyományozta árvaház gyanánt vagy lelki és karitatív célra való felhasználására. E házban alakították ki a tizennyolc hadi-és más árva befogadására szolgáló Lakatos Etelka Református Árvaotthont. A faluban sokan tudták, hogy az itt élő gyermekek többsége zsidó volt, akik életüket köszönhették annak, hogy a noszvaji gyülekezet befogadta őket. Féltő gonddal vigyáztak rájuk a falun átvonuló német katonák rövid ideig tartó beszállásolása alatt is. Amikor a harcok miatt ki kellett üríteni a falut, valamennyit egy üres szomolyai házba menekítették. 1945 júniusában szűnt meg az árvaotthon működése. A házat a Filadelfia Anyaház átadta a gyülekezetnek, amelyben lakást alakítottak ki. 1950-ben a Népjóléti Minisztérium az alapítványt megszüntette, és az ingatlant a község tulajdonába adta. Éliás József budapesti református lelkész, aki 1944-ben a Jó Pásztor zsidó missziót vezette, 1945 márciusában megírta a noszvaji lelkésznek, hogy korábban azért nem látogatta meg a falut, mert „…itt Pesten ezreket menthetek meg munkámmal azok közül, akiket származásuk vagy politikai álláspontjuk miatt halálra kergetett a fasizmus, míg Noszvajon úgyis szeretetével körülveszi árváinkat a hívők serege. Ebben a feltevésemben nem csalódtam.”