Három plakátot mutatok az OSZK Plakát- Kisnyomtatványtárából. Köszönöm szépen, hogy itt lehetnek a blogban. Miskolc Eger és Miskolc.
1939. november 10-én a miskolci polgármester arra kérte a „földbirtok szerzési képességgel bíró” miskolciakat, hogy jelenjenek meg a városházán, ha őket érdeklik a zsidóktól elvett földek. Ez történhetett Cserépben is, amikor Groszmann Jószef földjeit elvették.
A miskolci főjegyző is plakátolt egyet 1939 novemberében. Közli a néppel, hogy 1738 „zsidónak tekinthető személy”-nek van érvényes iparigazolványa. Ami az összes iparűző 43 százaléka.
Harmadikként pedig megyünk Egerbe. 1944 szeptemberében a polgi arra kéri a „NEMZSIDÓ” személyeket, hogy ha be tudják azt bizonyítani, hogy zsidók lezárt üzletében ingóságaik vannak, akkor jelentkezzenek.
A cserépi Groszmann-boltban vagy Schwartz-boltban is lehetttek hasonló sztorik. Kiderül.
A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT.
Balázs István és Tóth Péter kutatása KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD! AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY Magnet Bank: 16200106-11703013 SWIFT CODE: HBWEHUHB Thank you for your donation! IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000 Támogatást PAYPALON is fogadunk. A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen. |
Your point of view caught my eye and was very interesting. Thanks. I have a question for you.
Obesity is associated with both high blood pressure and type 2 diabetes, conditions that place people at risk for heart failure can i buy priligy in usa Morawiecki s Plan for Belarus, unanimously adopted by the 27 EU countries, is the topmost achievement of this group of activities
brimonidine increases effects of azelastine by pharmacodynamic synergism buy generic cytotec pill