Nem sikerült vasárnap Cserépben az anyakönyves kutatás. Majd jövő hétvégén. Viszont az elektronikusan is elérhető Braham, Randolph L.: A népirtás politikája : a holocaust Magyarországon című könyvben ezt olvasom:
Mezőkövesd gettóját Péterffy Béla szolgabíró május 19-i, 3380/1944. sz. utasítása alapján hozták létre az Arany János, a Diófa, a Hársfa, a Kőrisfa és a Szegfű utcák kijelölt házaiban. A járás 931 zsidóját május 21-22-én gyűjtötték össze. Közülük 818 volt helyi illetőségű, 14 érkezett Andornaktályáról, 17 Borsodszemeréről, 13 Gömbösfalvárói, a többi pedig kisebb falvakból. A Péterffy által május 17-én kinevezett (3282/1944.) Zsidó Tanács Abonyi Lászlóból, Braun Andorból, Forgács Ignác-ból, Jungreisz Andor rabbiból, Neumann Sándorból és Schwarcz Gyulából állott. Péterffy június 5-én oszlatta fel a Zsidó Tanácsot (3641/3.-1944.), miután a zsidókat deportálásra Miskolcra szállították át.
A kisebb falvakban vannak a cserépiek, talán ezen a vonalon járva kiderül pontosan, hogy hány főt deportáltak Cserépfaluból. Kilencről tudok ma.
Közben felvettem a kapcsolatot a mezőkövesdi könyvtárral is, ott megvannak, (ráadásul be is vannak scannelve!) a 44-es helyi újságok.
Ez a térkép a Borsod Vármegye térképe
Innen: Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiájából, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 616-634
A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT.
Balázs István és Tóth Péter kutatása KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD! AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY Magnet Bank: 16200106-11703013 SWIFT CODE: HBWEHUHB Thank you for your donation! IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000 Támogatást PAYPALON is fogadunk. A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen. |