Címke: reblog

Cserépfalvi legkiemelkedőbb, az egyetemes magyar irodalom örök értékeit megjelenítő tettei

Folytatom a reblogzást Cserépfalvi Imrével. Szkárosi Endre, József Attila-díjas költő barátunk valamikor régen Cserépfaluban kirándult. Megtetsztett neki egy házikó, megvásárolta, és azóta Cserépfalvi Imre szülőfalujában tölti fel az elemeit, mint sokan mások. A FLAU blogban Nyelvelések címmel van egy rovata. Most egy tavalyi posztját osztom újra.

Nyelvelések

Cserépfalvi Imre épp a századforduló, 1900 nyarán született Cserépfalun. S bár csak korai gyermekéveit élte szülőfalujában, élete munkájával országos, bizonyos fokig pedig – a nyugati magyar emigráció körei, illetve franciaországi tartózkodása, a francia kultúra hazai terjesztése révén – világhírűvé tette azt. Életre szóló nagy vállalkozása, a méltán híres, egy teljes nemzedék szellemi arculatát formáló Cserépfalvi Könyvkiadó mindmáig patinásan hangzik a magyar irodalom, a magyar könyvkultúra világában.

De számos érdeme mellett melyek vajon a Cserépfalvi legkiemelkedőbb, az egyetemes magyar irodalom örök értékeit megjelenítő tettei?

Jobbra lakott Cserépfalvi:

Az egyik legnagyobbat Cserépfalvi Imre azzal vitte végbe, hogy 1936-ban – az előre látható, teljes ráfizetést vállalva – 600 példányban kiadta József Attila utolsó, életében megjelent verseskönyvét, a legendás Nagyon fájt, amely a tragikus sorsú, nagy költő legmegrázóbb verseit tartalmazta. De már egy évvel hamarabb is teret nyitott a „kései” (akkor harmincéves!) költőnek a korszakos jelentőségű Szép Szó irodalmi folyóirat megindításával (Ignotus, Fejtő Ferenc, József Attila szerkesztésében).

Itt illendő megemlíteni, hogy a Cserépfalvi adta ki Radnóti Miklós, életében megjelent utolsó könyvét, a Meredek útat is, de nála láttak napvilágot Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Berda József és mások kötetei is.

A másik, nehezen felülmúlható érdeme Cserépfalvinak a népi írók, közelebbről a falukutató szociográfus-írók – elsősorban Kovács Imre és Szabó Zoltán – felkarolása. Aligha lehet közömbös számunkra, hogy 1936-ban – az említett József Attila-kiadással egy évben! – Szabó Zoltántól épp A tardi helyzet című munkáját jelentette meg, amely alaposságával és szakszerűségével, egyúttal felrázó erejével olyan sikert aratott, hogy a következő évben már a második kiadása látott napvilágot. Ugyancsak 1937-ben jött ki a Cserépfalvinál Kovács Imre első nagy műve, A néma forradalom. A kiadó következetességét mutatja, hogy 1938-ban már mindkét szerzőnek újabb könyve jelenhetett meg nála: Szabótól a méltán híres Cifra nyomorúság, Kovácstól A kivándorlás.

Cserépfalvi Emlékszoba

A magyar parasztság, a paraszti társadalom alapvető történelmi és jelenkori problémáit az olvasóközönség elé táró könyvek sora ezzel nem ért véget: Kovács Imrétől a Magyar feudalizmus – magyar parasztság (1943) és az Elsüllyedt ország (1945), Szabó Zoltán szerkesztésében pedig a Parasztok című antológia (1942) jelenik meg.

Aligha meglepő módon mindkét falukutató, társadalmi és politikai aktivitást vállaló író a Nemzeti Parasztpártnál köt ki, Kovács Imre a párt elnökhelyettese, Szabó Zoltán a vezetőségi tagja lesz. A Parasztpárt leszalámizásával és beolvasztásával természetesen egyikőjük sem értett egyet: Kovács már 1947-ben Svájcba emigrál, majd az Egyesült Államokban él és tanít (†1980); Szabó pedig a háború után diplomataként Párizsban dolgozik, és 1949-ben dönt az emigráció mellett (†1984).

Cserépfalvi elkötelezett baloldaliként az itthon maradás kalandját választja, s akkor sem távozik, amikor kiadóját államosítják. Igaz, igazgatója lesz a ma is működő, kitűnő Corvinának, amely akkor a legszínvonalasabb magyar könyvkiadó lett évekre – ám túl jól csinálhatta, mert 1963-ban nyugdíjazzák. A rendszerváltást még megérte, amiként azt is, hogy kiadója, a Cserépfalvi 1989-ben újraindulhatott. 1991-ben, 91 éves korában halt meg.

Szkárosi Endre

Az írás 2015. január 9-én jelet meg a FLAU blogban

Az igen morcos Kodály Zoltán esete Cserépfalvi Imrével

A kutatás egyik legfontosabb nemtudommije, hogy a hivatkozásokat pontosan feltüntetjük. És persze újra is közlünk rengeteget onnan, ahonnan.

Most egy teljes írást közlünk. Újra.

A speciális posztot Lipthay Endre kiváló Kézirattáros kollégámmal együtt készítettük az Országos Széchényi Könyvtár blogjába majdnem egy éve. 2015. február negyedikén.

Cserépfalvi Imre Deutsch Imre néven lett anyakönyvezve Cserépfaluban 1900. július 28-án.

A híres könyvkiadó amerikában élő Katalin lányával sokat levelezek, az elkövetkezőkben még öt poszt lesz a híres könyvkiadónkról. Legyen itt is meg ebben a klassz blogban.
Holnap ismétlek egy másik blogomból egy interjúrészletet, pénteken Szkárosi Endre Cserépfalvis posztját osztom újra, szombaton megmutatom Deutsch Imre anyakönyvét, vasárnap Cserépfalvi Katalin Albert Göring-kutatásáról is írok és végül lesz jövő héten egy poszt a Deutsch-családról, egészen az amerikai Falveys Motor autóbizniszig.

Tehát az első poszt következik.
Lipthay Endre írásának eredeti címe:

Cserépfalvi Imre kinyomta volna Kodály Zoltánt?

„Kedves Igazgató Úr, minthogy a Corv. [Corvina Kiadó, a szerk.] telefonon mindig mással beszél, s ha egyszer megkapjuk, azt mondja: tessék más számot hívni, ezúton vagyok kénytelen kérni, hogy megbeszélésünk szerint …a könyvet elvitetni illetve kicserélni szíveskedjék. Örülnék, ha felvilágosítást kaphatnék a honoráriumról szóló 2 levél eltérésének okáról Üdvözlettel Kodály Z”

Tehát nem más, mint maga Kodály Zoltán reklamál saját kezűleg. A Kézirattárában őrzött levél papírra vetéséhez az adott okot, hogy a világhírű magyar zeneművész nem győzte kivárni, míg a Corvina Kiadóban felveszik a telefont, vagy ha fel is vették, akkor sem a megfelelő melléket kapcsolták neki. (Ez tehát már akkor is probléma volt…) Hiábavaló tárcsázás helyett egyszerűbb volt levelet írni pár sorban (akárcsak ma is, olykor úgy tűnik, személyesen könnyebb intézni valamit, mint kivárni a vonal túlsó végét).

Íme, az izgalmas kézirat:

Kodály Zoltán levele a Corvina Kiadónak 1959. – Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

A telefonkészülék (az a hajdani „királyi”) biztos jó volt, arról még Rákosi elvtárs is megállapította, hogy a burzsoák jól megcsinálták. Csak hát a telefonos néni vagy bácsi, vagy az ügyintézők…?

De emellett – amint a levélből kiderül – probléma volt még a honorárium körül is, s így e kettő elég indok volt, hogy a határozott, egyértelmű rövid levél megszületessen.

Kodály Zoltán levele a Corvina Kiadónak 1959. – Kézirattár

Miként oldódott meg az ügy, nem tudjuk, de azt igen, hogy a finom lelkű művész és tudós szellemiségű Kodály Zoltán tudott azért határozott lenni még a nehéz időkben is. Egyébként ismert volt szófukar, de olykor szókimondó, ironikus stílusáról. Köztudott, hogy Rákosi egy új, Isten nélküli himnusz megírására vonatkozó javaslatát miként hárította el különösebb gondolkodás nélkül egy fél mondattal: „minek új, jó nekünk a régi is”. S ha kellett, akkor börtönben lévő emberekért is közbenjárt, mint például Pálóczy Horvát Lajos népdalgyűjtő és fordító esetében, aki háború alatti ellenállóként, üldözötteket rejtegetve, ki tudja, miért ült börtönben az ötvenes években. Kodály Zoltán Molnár Erik igazságügyi miniszterhez és történészhez intézett levelet a szabadon bocsátás érdekében, amelyben Pálóczy Horvát Lajos szakmai érdemeire is hivatkozott (Kodály Zoltán levelei. Szerk. Legány Dezső. Bp. 1982.; 795.sz., 228.l.).

Visszatérve a fent idézett levélre, a honorárium tisztázására utaló tömör megjegyzés sem véletlen. Kodály leveleiből olykor szinte sugárzik egyfajta száraz tárgyilagosság, mely arra utal, nem csak a hangjegyeket ismerte jól, hanem a számokkal is tisztában volt. Arról nincs szó, mely munkájáért járt a honorárium, erre csak hozzávetőlegesen következtethetünk.

Kodály Zoltán levele a Corvina Kiadónak 1959. – Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

A borítékon halványan az ’59. évi postai pecsét látható. A levélpapíron látható ún. érkeztetési pecsét dátuma, 1956 nem a tényleges időpontot jelöli, mert mint látható, a levélíró tolla felülírja a pecsét vonalait. Tehát későbbi, mint a pecsét. Ezúttal a bosszúság erősebb volt a formai igénynél is, hiszen Kodály nyilván már egy korábban a kiadótól hozzákerült „félig használt” papirost ragadott kézhez

A Corvina Kiadó 1956-ban adta ki Kodály Zoltán egyik legjelentősebb műve, A magyar népzene című kötet német nyelvű változatát Die ungarische Volksmusik címmel, amelyet Szabolcsi Bence és Ormay Imre zeneszakértő fordítók ültettek át német nyelvre. Akár ugyanennek a kötetnek az újabb kiadásáról is szó lehetett, hiszen Kodálynak ez az alapműve, 1960-ban még angolul is megjelent a Corvinánál (Folk music of Hungary). Sikerét mutatja, hogy Londonban és New Yorkban is kiadták, mint a világhírű magyar zenetudós és zeneszerző munkáját.

Kodály Zoltán levele a Corvina Kiadónak 1959. – Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

No, de ki volt a Corvinánál az a „Kedves Igazgató Úr”, aki eme 13 soros tömör és szókimondó (pontosabban: szóleíró) levél elején megszólíttatott? Nem más, mint Cserépfalvi Imre, a 20. századi magyar könyvkiadás és könyves szakma ismert képviselője. Cserépfalvi Imre a Bükk melletti Cserépfalun született 1900-ban. Felsőfokú tanulmányait Egerben és Budapesten végezte, majd rövid, de annál változatosabb I. világháborús katonai szolgálat után Franciaországba távozott. Már gyermekkorában kialakult érdeklődését követve Párizsban bekapcsolódott a könyves szakmába és neves könyvkiadóknál helyezkedett el. Tapasztalatokkal gazdagodva érkezett vissza Magyarországra, ahol a két világháború között könyvüzletet nyitott és kiadót alapított Cserépfalvi névvel. Egyik nagy sikere Ráth Végh István népszerű ismeretterjesztő könyveinek kiadásához kötődnek, de József Attila és Kassák Lajos műveivel is foglalkozott és a népi író Kovács Imre és szociográfus író Szabó Zoltán munkáit is megjelentette. A II világháború alatt bekapcsolódott az ellenállásba, amiért egy időre letartóztatták. A háború után újra indította könyves vállalkozásait, s a Szikra kiadó vezetője volt. Megszervezte a Magyar-Francia Társaságot, mely saját folyóiratot is kiadott, s melynek egyik, Jugoszláviával kapcsolatos számát azért tiltották be 1948-ban, mert pont akkor romlott meg a kapcsolat Titóval. Miután kiadóját államosították, a vállalkozó szellemű Cserépfalvi méhészettel kezdett foglalkozni, de részt vett a Gorkij Könyvtár szervezésében is. 1955-től a megalakuló Corvina Kiadó igazgatói posztját töltötte be egészen 1963-ban történő nyugdíjazásáig. Miután még 1989-ben megérhette a róla elnevezett Cserépfalvi Kiadó újraindulását, 1991-ben hunyt el 91 éves korában.

Cserépfalvi Imre – Várkonyi fotó 1947. Cserépfalvi-Galligan Katalin tulajdona

A Corvina Kiadó a minőségi és művészi kivitelezésű könyvek kiadására törekedett, s igényes tevékenységével nemzetközi hírnévre is szert tett. Amellett, hogy külföldi munkákat jelentetett meg Magyarországon, a színvonalas magyar műveket is lefordította idegen nyelvekre, hozzáférhetővé téve azokat a külföld számára. Így került kapcsolatba Cserépfalvi Imre igazgató Kodály Zoltánnal és műveivel.

Kodály szívesen időzött feleségével Galyatetőn, ezt a levelét is onnan küldte. A friss levegő és a természet látványa mellett a Badacsonyi Olaszrizling és a fodormenta tea is élete apró örömeihez tartozott.

Kodály Zoltán levele a Corvina Kiadónak 1959. – Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár

Könyvtárunk több tudós és művész hagyatékát őrzi, így Kodály Zoltán leveleiből is olvashatunk néhányat. A fenti levél nem valaminő tudós értekezésről szól, s nem is valamely addig titkos művészi teória lebilincselő kifejtéséről, hanem pusztán annak bizonyítéka, hogy nagy szellemeknek is voltak hétköznapjaik, apróbb örömeik vagy éppen bosszúságaik.

Lipthay Endre