„Mezőkövesd és Eger környéki falvak utolsó zsidó lakosa”

Méghozzá elég sokáig, ha a második világháború irányából nézzük. Mutatjuk az Új élet 1962-es évfolyamát.

A Magyar Izraeliták Országos Képviselete 1962. június 24-én megtekintette, az akkor még álló mezőkövesdi zsinagógát, a cikkben azt is olvashatjuk, hogy a bogácsi szórvány is ide tartozik, tehát 1962-ben még volt zsidó Bogácson.

Tovább olvasva az Új Élet magazint, az 1966-ban elhunyt Kohn Gizelláról olvashatunk híradást.

Személyében a „Mezőkövesd és Eger környéki falvak utolsó zsidó lakosa hunyt el.”

Egy kunmadarasi Kohn Gizellát találtunk ami Karcag mellett van, ahol szintén éltek Kohnok, de nekik nem volt Gizella nevű lányuk.

Majd kiderítjük ezt is.

Ha már Bogács, ott élt Kovács Sándorné, született Groszmann Gizella, a cserépi Groszmann „Bánatos” Jóska lánya, aki az egyetlen cserépi hazatért túlélő, Groszmann Miklós testvére volt.

Deportálva

Knopp Jánostól kaptunk egy levelet. Egész pontosan először támogatást kaptunk. A Paypal-on keresztül 5000 Ft-ot, melyből majd szeptembertől újra ki tudjuk fizetni a szerverünk féléves díját. Köszönjük szépen.

Majd készítünk egy támogatós aloldalt is, ahol ez az adomány is fel lesz tüntetve.

Természetesen megköszöntem az adományt emailben, majd folytattuk a beszélgetést.

Ezt a dokumentumot kaptuk a harmadik mailben:

Eisler Mihály levele 1965-ből.

Knopp János: Eisler Mihály mezőkövesdi órásmester volt, de úgy tudom ő csak a háború után
került oda. Ő volt élete végéig a Hitközség talán választott vezetője, vagy
valamilyen tisztségviselője, és ő vezette az anyakönyvet, amely most a Zsidó
Levéltárban található.
Én még a hetvenes években rokonaim sírhelyeinek gondozása ügyében
találkoztam vele. Az idősebb kövesdiek még emlékezhetnek rá.

Kinagyítottam a lényeget:

Eisler Mihály levele 1965-ből. (részlet)

A második világháború után Eisler Mihály volt a maradék hitközség gondnoka Mezőkövesden. A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének információkérő levelére küldte meg 1965-ben az akkori gondnok ezt a levelet. Az irat szerint mintegy 2700 személyt deportáltak és kb 500-an tértek vissza a koncentrációs táborokból. Mi úgy tudjuk, hogy június 5-én ürítették a kövesdi gettót, a levél június 10-ét említi.