Groszmann Lili az Országos Széchényi Könyvtárban

Laza tíz percben fogok beszélni a kutatásról 2018. november 23-án, 10 óra 30 perckor az Országos Széchényi Könyvtárban, a Tudományos Ülésszakon.

Minden évben, a könyvtár születésnapján kiváló kollégáim elmondják, hogy mivel is foglalkoztak a normál ügymeneten túl, idén bekéredzkedtem az eseményre. Több segítséget kaptunk a könyvtártól, az előadás egy köszönet.

Ennyi az absztrakt, vagyis az előadás összefoglalója:

Tóth Péter: Aktívan felejtsünk, vagy tépjük fel a II. világháborús sebeket? Oral history Cserépfaluban Lehet-e valós időben blogolni a tudományos kutatás során megszerzett in- formációkat? 1944 tavaszán egy borsodi falucska, Cserépfalu zsidó polgára- it a mezőkövesdi gettóba, majd Miskolcon keresztül Auschwitzig vitték. 12 Egyikük az akkor 18 éves Groszmann Lili volt, akit jelenlegi tudásunk szerint az auschwitzi gázkamrában pusztítottak el számtalan zsidó társával együtt. Balázs Istvánnal közös kutatásom néhány személyes közléssel, oral history- val indult 2014-ben. Kutatásunk során minden megszerzett információt gyorsan megosztunk egy webes felületen. Módszertani alapvetésünk, hogy forrásainkat, eredményeinket azonnal hozzáférhetővé tesszük, azaz a leírt szöveget, szkennelt dokumentumot, fotót, videót bárki számára elérhetővé tesszük az interneten. Az előadásban a faluban készített beszélgetésekről, oral historykról fogok beszélni.

Tehát a személyes beszélgetésekről fogok beszélni, meddig Oral history az interjú, mi lesz a szerkesztett változattal, mi van akkor, ha az emlékező módosítja az emlékét utólag. Mi is az emlék, mint olyan?

Lesz egy kis kiadvány is, így néz ki a tizenkettedik lap alja:

Kösz Franciska a mindent!

Ezek voltak a diák:

Groszmann Lili a Corvinuson

Pár hónapja láttam egy felhívást, melyben előadókat kerestek a tudomány kommunikációjával kapcsolatosan. Kitöltöttem egy formot, jelentkeztem. Majd pénteken, május 11-én egy úgynevezett poszterelőadást fogok tartani a kutatásunk kommunikációjáról a Corvinus Egyetemen.

Nem élhetünk tudatlanságban, ha egyszer tudunk.

Írtuk már le rengetegszer.

A kutatásunk maga egy kommunikációs projekt is, hiszen minden megszerzett információt majdnem azonnal nyilvánosságra is hozunk. Nem kívánunk könyvet írni a cserépi zsidóság történetéről, nem akarunk szaklapokban megjelenteni a kutatásunk mérföldköveiről írásokat, hanem inkább szinte élőben mindent megírunk itt a blogban.

Interakcióról szeretnék beszélni pénteken. Hogyan vonják be a blogunk, Facebookunk, Instagramunk olvasói saját magukat a kutatásba? Mit ad nekünk a blog, mint publikációs eszköz?

Kérdés persze, hogy mennyire tudomány az, amit mi csinálunk? Nagyon is. Mert a tevékenységünk

  • a bennünket körülvevő világ megismerésére irányul,
  • rendszerezzük a megszerzett tudást és
  • bárki számára megismerhetővé tesszük.

A Groszmann Lili Kutatás tudományterületileg történettudomány, a kutatás során többféle történeti forrásból szerzett információkat írunk le a a blogba.

Tehát:

Tudománykommunikáció konferencia, Budapesti Corvinus Egyetem, Közraktár u. 4-6., Budapest, 1093. 2018. május 11.
12.30-13.30 POSZTERSZEKCIÓ (C épület 3. emeleti aula)
Tóth Péter: Interaktív élő kutatás az interneten

Itt olvasható a konferencia előadásainak összefoglalói, de be is illesztettem a mi részünket.