9. Groszmann Lili séta

2022-ben is elmentünk gyalog Noémivel Mezőkövesdre az egykori gettóhoz, a Hársfa és a Diófa utca sarkára, ahová 1944 májusában a Schwartz és a Groszmann család lovaskocsival érkezett, majd Diósgyőr és Auschwitz volt a végállomás.

Noha csinálok mindig eventet és szólok is pár embernek, hogy lesz ez az emlékezés, rajtam, és Noémin kívül ez a séta mást nem érdekel. Ezt azért írom le mert bánt a dolog. 2020 óta 5 ember vett részt a sétán, ebből én vagyok 3 🙂

Persze bánatomban nem ugrok be Groszmannék kútjába, ahol mint tudjuk egy csomó petróleumot hagyott 1944-ben a falura Bánatos Jóska, azaz Groszmann Jószef. 🙂

A Mezőkövesden 4 éve elhelyezett emlékkövet valaki azóta elvitte, lett helyette egy csomó féldecis pálinkásüveg. Majd pótoljuk hamarosan a követ, sőt lesz egy igazi emlékkő is ott. Szkárosi Endrével kezdtük ezt az emlékkő projektet, sajnos már nélküle fogom befejezni.

Május 22-e helyett, ezúttal május 29-én gyalogoltunk, nem tudtam kilogisztikázni a fiam délutáni focimeccse miatt, ezért halasztottam el egy héttel a sétát. Másik változás, hogy reggel nyolckor indultunk tíz óra helyett, a tavalyi eső most is majdnem lecsapott, de legalább nem égtünk meg a melegben.

Jövőre május 21-én tizedik jubileumi alkalom lesz, gyertek!

Amikor visszaérkeztünk a busszal Cserépfaluba, várt egy üzenet a házam tornácán, hogy Groszmann Lili miatt keresnek, de erről majd a galéria után.

KÉPGALÉRIA:

CSERÉPFALU
KÖNYVMEGÁLLÓ, CSERÉPFALVI EMLÉKSZOBA, GROSZMANN HÁZ, EMLÉKTÁBLA, SCHWARTZ HÁZ, TÚRAKEZDET

BOGÁCS, MEZŐKÖVESD, EMLÉKTÁBLA, TAUBER HÁZ, HÁRSFA-DIÓFA SARKA. VIASZGYERTYA, KŐ NÉLKÜLI EMLÉKHELY

7. emlékséta esőben egyedül

Az eddigi sétákon mindig volt egy-két ismerős, és egy-két teljesen idegen, akik valahogy megtudták a sétát, és megjelentek. Mindig csodáltam ezeket az embereket.

Nos, 2020 az az év, amikor senki sem jött velem, teljesen egyedül mentem végig, Bogácsig zuhogó esőben, de a vége sem volt az durva májusi Lilimeleg. Amikor általában leég az arcom.

Esős képek 2020. május 24-én.

2014 óta május utolsó előtti vasárnapján Cserépfaluból Mezőkövesdre, az egykori gettóig vitt az út. Ma egy illegális emlékkő van ott, ahová Groszmannék házától indul a séta.

Még sokáig.

Mert nem élhetünk tudatlanságban.

Petróleum egy cserépi kútban?

Az 5. Groszmann Lili emléknap mostanra már tényleg napos program lett, mert 9.30-tól egészen este fél hétig láthattak az érdeklődők Schwarcék egykori házában egy klassz festménykiállítást, mellette cserépfalui, és mezőkövesdi helytörténeti séta is programpont volt, közte tizenhét kilométerrel. Pauer Gyula szobrával, Cserépfalvi emlékszobával, temetővel és emberekkel.

Az eventben és a FLAU blogon vannak képek is, még az Index egyik rovatja is írt rólunk.

5. Groszmann Lili Nap #rip #jewish #painting #event #hungary #remember #exhibition

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Groszmann Lili Kutatás (@grszmnnll) által megosztott bejegyzés

2019. május 19-én folytatjuk, Lili akkor is még csak 95 éves lenne.

Na és a poszt címe? Az is kiderül, ha legközelebb erre jársz a blogban 🙂