Zahava Szász Stessel Hóvirágok – magyar zsidó nők a Markkleebergben, egy repülőgépgyárban

„Dr. Stessel dokumentumokkal alátámasztott, önéletrajzi, tudományos művet írt az auschwitzi haláltáborból Markkleebergbe szállított magyar zsidó nők megpróbáltatásairól. Ezek a nők a Junkers repülőgépgyárban dolgoztak Markkleebergben 1944 augusztusa és 1945 kora tavasza között. Köztük volt a szerző és serdülőkorú húga.
A kényszermunkások kínszenvedése 1945 áprilisában, a tábor kiürítésével sem ért véget, ekkor kezdődött ugyanis a halálmenet. Néhány fogolynak sikerült megszöknie, és a németek, akikkel találkoztak, nagyon sokféleképpen reagáltak történeteikre.” (Randolph L. Braham)

Ezt az idézezet a könyv idei, magyar nyelvű bemutatójának oldaláról másoltam be. A Google Bookson keveredtem bele  az angol nyelvű könyvbe.

Természetesen mindenhol keresem a cserépi vonatkozásokat. Ebben az adatbázisban is rákerestem cserépre, csak mezőkövesdieket találtam. Ez azért is fontos mert nem tudtam erről (sem), másrészt pedig adott a kérdés, hogy vajon a kövesdi gettóból kerülhettek a repülőgépgyárba? Mert az, hogy kövesdi születésűek még nem jelenti azt, hogy onnan is vitték el őket. Újabb kérdések.

Printscreen a könyvből.

Négy mezőkövesdi születésű viszont benne van az adatbázisban:

  • Adler Teréz 1908.06.07
  • Braun Barbara 1915.11.22
  • Breyer Katalin 1924.12.09
  • Weisz Júlia 1914.03.07

Két mezőkövesdi Adler Terézt találtam a Yad Vashem adatbázisában. Az egyikőjük a gettóban, a másik áldozat pedig Auschwitzban halt meg.

Átadom a szót Istvánnak:
Nos…a hogy kerültek oda, arra egyszerű a válasz.Auschwitzból kértek munkaképes nőket más lágerek, és kaptak is. Aki már nem bírta, azokat visszatranszportálták megsemmisítésre, erre vannak adatok és dokumentumok. Tehát az, hogy valaki szerepel egy pl. Meckelnburgi listán, de Auschwitzban halt meg, teljesen „természetes”.

A Hóvirágok története lebilincselő és hiteles kötelező olvasmány mindazok számára, akiket érdekel a diszkrimináció és a rasszizmus legyőzése, a tolerancia és a pluralizmus ügyének elősegítése. Az OSZK-ból.

Spernáth Gyula

Újabb cserépi áldozat.

Spernáth Gyula.

1876-ban született Cserépfaluban. A halál időpontja még nem ismert, meggyilkolták a holokauszt alatt. A Yad Vashemből idézek, ami a Miskolc és környéke mártírkönyvre hivatkozik. Hermina, a felesége a Cserépbe vezető nyom. Megnézem majd pontosan.

Spernáth Gyula 1876. december 16-án született Cserépfaluban. Édesanyja Friedmann Julianna, édesapja Spernáth „náci koma” Ignácz. Testvére Spernáth Kornélia, aki ugye hozzáment Groszmann Miklóshoz. Spernáth Gyula Groszmann Lili nagybátyja.

Spernáth Gyula fűszerkereskedő volt, ahogy az apja is. 1901-ben ment feleségül Rácz Herminához Miskolcon. Ezt mondja az anyakönyv.
Rácz Hermina édesanyja Klein Debóra, édesapja Rácz Izsák.

Azért nem tudtunk eddig még Spernáth Gyuláról, mert még csak az 1895 utáni anyakönyveket néztük át.

Mutatom a házassági anyakönyvet

Köszönöm szépen a Jewsihroots-nak, Koltai Évának a digitaizált anyakönyvet.

A jelenleg ismert cserépi áldozatok:

Braun Karolina
 – szül: Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Frank Fanni – szül: 1870 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Gross Miksha 
– szül: 1872 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Grosz Miklós 
– szül: 1899 Cserépfalu, meghalt: 1944 ism.
Groszmann Lilla
 – szül: 1926 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Groszmann Pál – szül: 1938 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Groszmann Zoltán – szül: 1893 Cserépfalu, meghalt: 1945 Cernovic
Groszmann Gizella 
– szül: 1893 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Gutman Sámuel – szül: 1872 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Kardos Ervin 
– szül: 1926 Cserépfalu, meghalt: 1945 Sopronbánfalva
Klein Irén
 – szül: 1907 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Klein Menyhért – szül: 1902 Cserépfalu, meghalt: 1944 Pozsonyliget
Klein Adolf – szül: 1894 Cserépfalu, meghalt: 1944 eltűnt
Klein Terézia – szül: 1888 Cserépfalu, meghalt: 1944 eltűnt
Klein Mihály – szül: 1899 Cserépfalu, meghalt: 1945 Sopronbánfalva
Klein Károly – szül: 1999 Cserépfalu, meghalt: 1945 Sopronbánfalva
Kohn Regina – szül: 1910 Cserépfalu, meghalt: 1944 ism.
Schwartz Ernő
 – szül: 1906 Tiszafüred, meghalt: 1944 Mathausen
Schwartz György – szül: 1934 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Schwartz Évi – szül: 1937 Cserépfalu, meghalt: 1944 ism.
Schwartz Imre – szül: 1933 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Schwartz Leni – szül: 1880 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Spernáth Kornélia
 
– szül: 1893 Cserépfalu, meghalt: 1944 Auschwitz
Spernáth Gyula
 
– szül: 1876 Cserépfalu, meghalt: ism
Spernáth Dezső – szül: 1883 Cserépfalu, meghalt: 1944 eltűnt
Spernáth Menyhért – szül: 1883 Cserépfalu, meghalt: 1944 eltűnt

Spernáth Ignácz házassági anyakönyve

Bő egy hónap telt el megint…

Na de vége a panaszkodásnak, kaptunk egy értesítést Spernáth Ignácz házassági kivonatáról. Három gyermeke halt meg az egykori szatócsboltosnak. 1851-ben született, a holokauszt idejében már nem élt Ignácz. Ez lesz első igazi papíros emlékünk ha megkapjuk. Egy blogolvasótól érkezik. Mutatjuk ha.

Ilyen képernyőképet kaptunk olvasónktól:

Folytatjuk ha megérkezik.