A holokausztban megölt diákokról emlékeztek gimnazisták és tanárok 2017. március 6-án a Szent László Gimnáziumban Mezőkövesden, majd felavatták Zsiga Renáta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatójának szobrát, vagyis emlékjelét.
Tóthné Valériával, a kutatás motorjával kapcsolatban vagyunk, tavaly már írtunk a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület által gondozott Üres padok programról. Gimisek váltak helytörténésszé, megkérdezték a nagyszülőket információkat gyűjtöttek különböző intézményekből, majd készítettek egy kutatási beszámolót. Két mezőkövesdi hallgatót tudtak megnevezni, az ő padjaik lettek üresek 1945-ben.
”Végül öt olyan egykori diákra bukkantak, akik a holokauszt idején Mezőkövesden tanultak, ketten túlélték a vészkorszakot. Kiderült, Waller Istvánt és a magántanuló Berényi László Györgyöt is Auschwitzba vitték, ott haltak meg 1944 júniusában. Grünberger Istvánról nem tudták kideríteni, mi lett a sorsa.
Valériától ígéretet kaptunk arra, hogy majd a teljes beszámolót közölhetjük képekkel és illusztrációkkal. Mi pedig hozzátesszük, amit hozzá tudunk.
Mutatom az Északban megjelent szkennelt cikket az eseményről, de a BOON oldalán is olvasható.
A Mezőkövesd TV forgatott az emlékjel avatásán.
A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT.
Balázs István és Tóth Péter kutatása KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD! AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY Magnet Bank: 16200106-11703013 SWIFT CODE: HBWEHUHB Thank you for your donation! IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000 Támogatást PAYPALON is fogadunk. A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen. |