Tehát akkor ötödjére ugyanonnan, ugyanoda, ugyanarról.
1944 májusa még mindig csak 74 évvel ezelőtt volt.
92 éves lehetne Groszmann Lili.
Program:
10.00 Cserépfaluból, Marika presszója után a Cserépfalvi Könyvmegállóból indul az emlékező faluséta – Pauer Gyula könyvszobra, Cserépfalvi emlékszoba, Groszmann ház, Schwarcz ház, II. világháborús emlékoszlop, Zsidó temető.
Idén először Schwarczék házába is bemegyünk, ahol egy festménykiállítást is tervezünk..
11.30 Bogács Kotyogó kávézó, zsidó temető
16.00 Mezőkövesd – Diófa utca Hársfa utca sarkán, az egykori gettóban emlékezés, emlékkő letétel.
Három vagy négy változás lesz az eddig megszokottakhoz képest. Vagyis öt. Nahát.
- Tavaly ősszel megnyílt a Cserépfalvi Emlékszoba, ezért a program része lesz a kiállítás megtekintése.
- Bemegyünk Schwarczék házába.
- Festmények lesznek Scwarczék házában. Csak ezen a napon lesz az a szuper kiállítás, ahol Győri Márton két festménye is kint lesz a falakon!
- A bogácsi zsidó temető felé is elfordulunk.
- Lesz az egykori mezőkövesdi gettó sarkán egy emlékkő is, melyet jól felavatunk.
Na és persze talán a legnagyobb változás, hogy a cserépfalui zsidó temető tulajdonjogát is megvitatjuk, mert az már papíron is zsidó temető.
István elkészítette a plakátot is.
A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT.
Balázs István és Tóth Péter kutatása KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD! AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY Magnet Bank: 16200106-11703013 SWIFT CODE: HBWEHUHB Thank you for your donation! IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000 Támogatást PAYPALON is fogadunk. A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen. |