1000 magyar zsidó nő

Cserépfalvi Imre testvérét Elzát Auschwitzban 1944 őszén kiszelektálták 999 magyar zsidó nőtársával együtt, és Hessisch-Lichtenauba, az ottani lőszergyárba vitték dolgozni. István talált egy tábori jelentést 1945 márciusából, rajta Cserépfalvi Elza (Else) az orvos csapat tagjaként szerepelt, fogorvos volt.

Mutatom a jelentés részletét:

Cserépfalvi Elza a lichtenaui tábori jelentésben. 1945.03.20
Abschrift Hessisch Lichtenau, den. 20. Marz 1945

Ez a jelentés is megér egy posztot, de ez még nem az az írás.

Utánanéztem az ezres listának. Németül olvasható egy kiváló munka a táborról. Dieter Vaupel diákjaival kutatócsoportot alakított a nyolcvanas években ott Hessisch-Lichtenauban és elkezdték feldolgozni az információkat. Nála találtam a poszt dokumentumait. Vaupel túlélőkkel is beszélgetett, sőt 1988-ban Budapestre is eljött. A Pest Megyei Hírlap beszámolója:

Pest Megyei Hírlap, 1988. június 6. 32. évf. 134. sz. – Hungaricana

Már írtunk a markleebergi tábor kapcsán a női munkavégzésről. Kellett a háborúba a sok lőszer, ezek előállítását a koncentrációs táborokból kiszelektált és dolgozni képes lányokkal, asszonyokkal végeztették.

„A koncentrációs táborok foglyait 1942. augusztus–szeptembertől foglalkoztatta a nemét ipar. Ez a fegyverkezési minisztérium nyomására történt, hogy az ipari üzemek képesek legyenek az általa föladott megrendelések maradéktalan teljesítésére… Az egyes üzemek által munkába állítottak száma meglehetősen eltérő volt. De 500-nál kevesebb koncentrációs táborbeli fogoly foglalkoztatása nem volt kifizetődő… A bevetés csúcspontján mintegy 500 ezer táborlakót alkalmazott a német ipar.”

Olvass tovább: Karl Sommer, az SS Gazdasági és Igazgatási Főhivatálának vezetőhelyettese vallomása a nürnbergi perben.

1944. szeptemberében 1000 nőt kiválasztottak Auschwitzban és szeptember 19-én és 20-án Lichtenauba vitték őket.

Mutatom az eredeti feljegyzés egyik oldalát a transzportokról.

Feljegyzés a lichtenaui transzportokról – Auschwitz Levéltár

Így néz ki a lista egyik oldala, rajta a cserépi Groszmann Erzsébet középtájon.

Auschwitz Lichtenau transzport listája 1944.09.19. – Auschwitz Levéltár

Az USHMM oldalán megtalálható elektronikusan az ezer magyar zsidó nőt tartalmazó felsorolás, Innen tölthető le a gépelt lista másolata.

Ezer nő dolgozott itt három műszakban, éjjel-nappal. Reggel hattól tizennégy óráig, tizennégytől huszonkét óráig és este tíztől reggel hatig — ez volt a legutálatosabb, mert nagyon nehezen szokja meg az ember az éjszakai munkát. És oda el is kellett jutni, messze volt, vonattal mentünk. Aknákat töltöttünk, amelyek százhúsz milliméteres aknavetőkbe valók voltak. Ez a legvastagabb, tizenkét centiméter, kábé nyolcvan centiméter magas, öntöttvasból készült, üresen is dög nehéz volt, hát még megtöltve! A TNT, amit az aknába tettünk, nagyon mérgező anyag, és olyan erős, hogy egy maroknyitól egy egész ház a levegőbe repül. Néhány hónappal előttünk egy iszonyatos robbanás következtében több száz ember elpusztult. Mialatt mi ott voltunk, szerencsére nem történt ilyesmi.

Olvass tovább a Centropa oldalán a lőszergyárról

Dolgozó nők a lichtenaui lőszergyárban – Dieter Vaufel

Az egyik túlélő beszámolója:

„… Szadistákból, goromba emberekből állt össze az SS-őrszemélyzet az ugyancsak SS-felügyelőnőkkel együtt; minden alkalmat megragadtak, hogy kínozhassanak, verhessenek, mocskoljanak bennünket. Azon versenyeztek, hogy melyikük tud gorombább és embertelenebb lenni… 1944 októberében ismeretlen SS-ek jöttek a táborunkba, és a helyi SS-őrséggel és SS-felügyelőnőkkel közösen a legelesettebbeket kiszedték a betegeknek elkerített részlegből, és a lerolmott állapotú, de még munkaképes társaink közül is sokat kiemeltek. Összesen. 206 lányt és asszonyt szelektáltak, majd likvidáltak…” Olvass tovább

1944. október 31-én visszaküldtek a lichtenaui gyárból 206 zsidó nőt Auschwitzba, mert nem volt szükség ennyi emberre.

Így néz ki egy oldal a 206-os listáról, rögtön az elején a mezőkövesdi Adler Teréz:


Lichtenau Auschwitz transzport listája 1944.10.31. – Auschwitz Levéltár

Innen tölthető le a 206 nevet soroló lista másolata.

Kutatási területünkről 17 nevet találtunk, közülük négy nőt küldtek vissza Auschwitzba 1944. október végén. Szerepel a listában az oklándi Nagy Teréz is, Ő Cserépfalu testvérfalujából származott.

Adler Teréz és Fleischer Éva szerepelenk a mezőkövesdi zsidó hitközség áldozatinak a listáján.
A lichtenuaban maradtak jelentős része, köztük a cserépi Groszmann Erzsébet és Cserépfalvi Elza is túlélte a holokausztot.

Fogolyszám, név, születési hely, időpont és foglalkozás szerepel a listánkban. Kiemeltem azokat, akik rajta voltak a 206-os listán.

20004 Adler Teréz Mezőkövesd 1904.06.18.
20069 Bodnár Magda Mezőkövesd 1915.02.12. háztartásbeli
20136 Cserépfalvi Elza Cserépfalva 1900.02.28. fogorvos
20249 Fischer Elisabeth Mezőkövesd 1904.04.03.
20213 Fleischer Éva Noszvaj 1927.06.20.
20286 Gelbstein Margit Egerfarmos 1915.09.01.
20300 Groszmann Erzsébet Cserépfalu 1912.12.17. varrónő
20384 Jakabovics irén Mezőkövesd 1920.05.22.
20484 Kupferstein Erzsébet Mezőkövesd 1909.06.12. kötőnő
20518 Löwinger Hedwig Mezőkeresztes 1923.09.30.
20519 Löwinger Margit Ábrány 1932.06.08.
20612 Nagy Teréz Oklánd 1912.01.02. tanár
20686 Roth Margit Novaj 1923.01.15.
20730 Rubinsteni Magda Mezőkövesd 1921.10.06. varrónő
20736 Schwarz Lívia Mezőkövesd 1920.07.14. varrónő
20735 Schwarz Klára Mezőkövesd 1918.10.28.
20875 Waller Edit Mezőkövesd 1925.11.05. órás
20876 Waller Vera Mezőkövesd 1927.05.23. varrónő

A gyár 1945 márciusáig működött, Vaupel a kutatásában azt írja, hogy a táborban maradt rabokat méreginjekciókkal akarták kivégezni a nácik, de az ottani patikus megsemmisítette a mérgeit és elmenkült a megtorlás elől. Egy újabb beszámoló is megerősíti a történetet.

Meddig tartott?
45 márciusáig, márciusban már nem mentünk fel a gyárba dolgozni. Eleinte meg akartak mérgezni minket a katonák, kértek is mérget a városban élő patikustól, de másnap reggelre az eltűnt a családjával együtt, így nem sikerült a tervük.
Március közepén csíkos ruhát adtak ránk és vonatra tettek bennünket, majd Lipcsébe mentünk. Március 29-től kezdve egy három hétig tartó menetelés kezdődött. Többször éríntettük Drezdát, Lipcsét és az Elbát.
Ez amiatt volt, hogy a kísérőink a nyugatiaknak akarták megadni magukat, így nekünk is velük kellett mennünk. El nem engedhettek minket, mert rájuk voltunk bízva. Megállni nem lehetett, aki leguggolt elvégezni a dolgát, lelőtték, aki lehajolt enni, lelőtték, minden eltűnt emberért öt másik embert lőttek le. Én is az út széléről felszedett növényeken éltem.
Egy nap Wurzenben a barátnőim rábeszéltek, hogy szökjünk meg, nehezen akartam belemenni, de meggyőztek. Egy disznóólba bújtunk meg, de itt dialét kaptam, ebből napok alatt tudtam csak felépülni.
Néhány nappal később francia katonák értek oda a településre, a németek addigra már teljesen eltűntek. Április 26-án ért véget számomra a háború, a bevonuló franciákhoz költöztünk egy kaszárnyába, ott erősödtem fel újból. Olvass tovább

Az írást a Facebokon is kommentálhatod: