Amióta pörög a kutatás, nincs olyan rendezvény, ahol ne állítanának meg cserépiek és ne mesélnének a helyi zsidóságról.
Maga ugye a Péter? Mi is emlékszünk a zsidókra, nagyon szerették a szüleim őket.
Szombaton volt a Gazdaház megnyitója, két nénivel beszélgettem.
Ezek a beszélgetések ugye személyes közlésnek minősülnek. Nem vettem fel diktafonnal, csak emlékezetből írok. Nem is jegyzeteltem, megpróbálom összefoglalni, azt amire emlékszem. Azonnal kellene ilyenkor jegyzetelni, de pár perc múlva kezdődött a megnyitó.
A fiatalabb cserépi néni a szülei elbeszéléséből emlékezett, az idősebb néninek személyes emlékei voltak Groszmannékról, Schwartzékról.
- Jó emberek voltak
- Megsiratták, amikor elvitték őket
- Adtak cukrot a gyerekeknek a kocsmában
- Szép kézimunkákat árultak – Még most is megvan, majd jöjjön el Péter és megmutatom!
- Jártak hozzájuk dobozokért, skatulyákért
- Na és egy sztori. Dunyhát is vásároltak a zsidók. És el is adtak. A dunyha lúdtollal kitömött takaró. Ment a nagy egyezkedés, majd egyszercsak valaki megunta az alkudozást. Vagy a zsidó, vagy a vásárló beleszúrt egy kést a dunyyába, szálltak a lúdtollak a levegőben. Meghiúsult az üzlet. Ha nincs üzlet, akkor meg se vegyék a dunyhát. Hogy ki szúrt? Arra már nem emlékszünk. De az is lehet hogy nem is Cserépben volt.
De. Megkeresem a két nénit és rögzítetten is fogunk beszélgetni.
Ez történt 2015. július 11-én Cserépfaluban, a Gazdaház megnyitója előtt nyolc perccel.