Kedves drága olvasó! 2014-ben egy áprilisi napon azt gondoltam, hogy a cserépfalui zsidóság történetet le kell írni, mert nem élhetünk tudatlanságban. Majd azzal a lendülettel el is gyalogoltam Peti barátommal Mezőkövesdig azon az útvonalon, amelyen 1944 májusában a kövesdi gettóig mentek/vitték a családokat. Immáron a 11. emléksétát tartjuk, vagyis sétáljuk le 2024. május 19-én.
Meghívó:
Tisztelettel hívlak 2024. május 19-én reggel 9 órára, amikor is Cserépfaluban és -ból sétálunk emlékezve a dél-borsodi zsidóságra
Felkeressük a temetőt, az egykori zsidók házait, az emlékoszlopot és a falu haladó könyvkiadójának, Cserépfalvi Imrének megújult emlékszobáját. A séta Cserépfaluból az 5 kilométerre lévő bogácsi temetőig tart. Innen 12 óra körül fakultatíve az egykori mezőkövesdi gettóig, a Diófa és a Hársfa utca sarkáig folytatjuk a gyaloglást, ahová 14 órakor érünk.
Az út során Istvánnal beszámolunk a kutatás eredményeiről.
A rendezvény zárásaként 15 órakor Róth Dezsőné sz. Gutlon Borbálára és Abonyi Istvánra emlékezve két botlatókövet is elhelyez a mezőkövesdi főutcán a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, Mezőkövesd Önkormányzata és Az Élet Igazsága Alapítvány.
Helyszín: Mezőkövesd, Mátyás király út 121. és Mátyás király út 54/a.
1944 májusának végén Cserépfaluból és környékéről 931 zsidót vittek a mezőkövesdi gettóba. Június első napjaiban felszámolták a gettót, és a zsidókat a diósgyőri téglagyárba vitték, majd onnan Auschwitzba deportálták. A két cserép családból ketten élték túl a szörnyűséget.
Számítok rád, és ha az esemény terjesztésében is tudnál segíteni, az is klassz lenne.
Az esemény linkje: https://fb.me/e/T06Emdm3
Szeretettel várlak május 19-én!
Az Élet Igazsága Alapítvány
Tóth Péter, kuratóriumi elnök
Cserépfalu