Impakt Fetisizmus

  • Vagonkiállítás lesz Mezőkövesden
  • Kértek tőlünk anyagokat
  • Azt mondtuk, hogy a blogban mindent megtalálnak
  • Létrehoztak egy párhuzamos emlékgyűjtő Facebook-csoportot

Ezt gondoljuk:

Szép dolog a kutatás, az is szép dolog, ha emberek jönnek össze össze azzal a céllal, hogy feldolgozzák elveszett őseik életét, múltját. Az azonban visszataszító, gusztustalan és felháborító, amikor valaki rátelepszik két, három év kemény munkájára, eredményére, és ezt meglovagolva próbál saját kutatást indítani velünk párhuzamosan. Minden tiszteletem azoké, akik utaznak, pénzt, időt, energiát ölnek bele akár abba is, hogy egyetlen név után, egyetlen család története után kutassanak. Minden megvetésem azoké, akik ennek az eredményét akarják felhasználni önös céljaira. Kutatásunk eddig is nyílt volt, az is marad, minden eredményt megosztottunk és ezentúl is megosztunk, egyszerűen csak kicsit keserű lett a nyál a szánkban. Köpnöm kell.

István mondata a végére: röhejes dolog, hogy a tűz közelében fingotok nincs arról, hogy az utolsó tárgyi emlékeket Mezőkövesdről réges-rég elvitték Izraelbe.

  A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT. Balázs István és Tóth Péter kutatása

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD!
AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY
Magnet Bank: 16200106-11703013
SWIFT CODE: HBWEHUHB
Thank you for your donation!
IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000
Támogatást PAYPALON is fogadunk.

A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen.