Újra elérhető a magyarországi zsidó temetők adatbázisa, bár a honlap ketyeg már egy ideje, de pár hónapja volt egy külső behatolás általi kisebb adatvesztésünk, amit meg kellett szerelni. Az idő eltelt, és helyreállt a rend.
Mi a lényeg?
Próbálunk minden temetőt, temetési helyet pontosan megjelölni, bár ennyi év távlatából ez néha lehetetlen feladatnak látszik.
A kövek eltűnhetnek, elvihetik őket, beszánthatják. A térképek, visszaemlékezések attól még megmaradnak.
Tehát a mai nappal 1173 pontosan, 228 nem pontosan jelölt, és 247 temető felülvizsgálat alatti besorolású temetkezési hely található a honlapon.
Lesz minden temetőnek saját oldala, ahová bekerül majd a nemrég felkeresett szendrői temető, vagy a megvideósított tardi is.
Éles a ZSTM.hu! Google térképen kereshetők a magyarországi zsidó temetők.
Át is adom a szót Istvánnak:
Nem akarunk semmi újat csinálni, a Groszmann Lili oldalon kezdtük összeszedni a magyarországi temetőket. Kinőttük, itt folytatjuk. Eddig is függetlenek voltunk, ezt ezentúl sem szeretnénk feladni. Célunk egyszerű. Dokumentálni a temetőket, odahatni, hogy a temetők kerüljenek vissza felekezeti tulajdonba, legyen tiszta kép arról, hogy mennyi temető van aminek karbantartása, felújítása nem halasztható tovább. Egy közösség végét a temető és a nevek eltűnése jelenti. Nem akarunk koldulni, de szükségünk van néha támogatásra a működésünkhöz. Ha tudod, támogasd a munkánkat. Mi azt tudjuk ígérni, hogy ezentúl is mindent ingyen közzéteszünk az oldalon.
Itt a Groszmann Lilin már elkezdtük a temetők listáját gyarapítani, de most kapott egy önálló oldalt a temetői adatbázis, hogy látszódjon a különbség.
Jelenleg 1362 településen 1489 temetőről tudunk, ebből majdnem 90 százaléknyi pontos koordinátával rendelkező temető van az adatbázisban. Vagyis már eggyel több is tegnap óta, hiszen egy segítőnk máris talált Vezsenyben egy újabb temetőt.
Tehát a lista bővülni fog, és pontosabbá fog válni.
Úton lenni boldogság, a megérkezés a halál, ahogy a költő mondja, ami ránk is igaz. Nincsenek nagyon pontosan kitűzött céljaink, a fejlesztés legfontosabb lépései ezek lesznek a következő ötven évben.
leírás a temetőről, sírkövek, állapotok, tulajdonosok
Ha segítenéd munkánkat írj kommentet, üzenetet, vagy e-mailt toth.peter KUKAC liligro.hu! Fotózhatsz, szkennelhetsz, kerítést építhetsz, levéltárba is mehetsz, minden segítség nagyon fontos. Itt egy klassz példa székelyudvarhelyi segítségről.
És akkor még egyszer: az oldal, hasonlóan a Lilihez, mindig ingyenes marad, mert ezek az információk ilyen típusú információk. Van az oldalnak Twittere, és Facebookja is, tessenek bátran ismerkedni az új információkkal.
És akkor vissza is adom a szót Istvánnak és Winkler Miksának: