Temetők adatbázisa

Többen kérdezték, hogy mi alapján kerülnek fel a temetők az adatbázisba és a térképre.

Első körben a Mazsihisz temetői adatbázisát nézzük át, ez hol pontos, hol nem, szerepelnek rajta temetők, de szerepelnek rajta egykori hitközségi tulajdonok is, amik nem temetőként funkcionáltak, tehát ez a lista nem teljesen pontos, illetve nem szerepel rajta minden temető.

Második körben átnézzük a fellelhető halotti anyakönyveket. Szerencsére precízen vezetve volt a temetés hely, így találtunk meg több temetőt, illetve temetőrészt, temetési helyet. Mutatok pár Veszprém megyei példát:

Gyepükaján

Káptalanfa

Ukk

Harmadik körben jön a kataszteri térképek tüzetes átvizsgálása. Sok helyen a temető a községtől távol, erdő szélén, szántóföld közepén volt. Ezeket a térképet kb. szemkifolyásig bogarásszuk, de ez is hoz eredményt, majd nyolcvan temetőt így azonosítottunk be.

Hogy mi ennek az értelme? Minden és semmi. Azt szeretnénk elérni, hogy legyen egy talán teljes adatbázis, amiket később kiegészítünk a nevekkel, hiszen egy temetőt megtalálni egy dolog. A nevekkel kiegészülve már kicsit jobb lenne…Szerintünk.

Nemsokára publikáljuk az eddigi eredményeinket.