ZSTM.HU – Zsidó temetők Magyarországon

Éles a ZSTM.hu! Google térképen kereshetők a magyarországi zsidó temetők.

Át is adom a szót Istvánnak:

Nem akarunk semmi újat csinálni, a Groszmann Lili oldalon kezdtük összeszedni a magyarországi temetőket. Kinőttük, itt folytatjuk. Eddig is függetlenek voltunk, ezt ezentúl sem szeretnénk feladni. Célunk egyszerű. Dokumentálni a temetőket, odahatni, hogy a temetők kerüljenek vissza felekezeti tulajdonba, legyen tiszta kép arról, hogy mennyi temető van aminek karbantartása, felújítása nem halasztható tovább. Egy közösség végét a temető és a nevek eltűnése jelenti. Nem akarunk koldulni, de szükségünk van néha támogatásra a működésünkhöz. Ha tudod, támogasd a munkánkat. Mi azt tudjuk ígérni, hogy ezentúl is mindent ingyen közzéteszünk az oldalon.

Itt a Groszmann Lilin már elkezdtük a temetők listáját gyarapítani, de most kapott egy önálló oldalt a temetői adatbázis, hogy látszódjon a különbség.

Jelenleg 1362 településen 1489 temetőről tudunk, ebből majdnem 90 százaléknyi pontos koordinátával rendelkező temető van az adatbázisban. Vagyis már eggyel több is tegnap óta, hiszen egy segítőnk máris talált Vezsenyben egy újabb temetőt.

Tehát a lista bővülni fog, és pontosabbá fog válni.

Úton lenni boldogság, a megérkezés a halál, ahogy a költő mondja, ami ránk is igaz. Nincsenek nagyon pontosan kitűzött céljaink, a fejlesztés legfontosabb lépései ezek lesznek a következő ötven évben.

  • leírás a temetőről, sírkövek, állapotok, tulajdonosok
  • képek a temetőkről mint pl. a mezőkövesdiről
  • videók a temetőről mint pl. a taliándörögdiről
  • régi térképeken a temetők helye, mint pl. a cserépfalui
  • rövid leírás a település zsidó múltjáról mint pl. Tótvázsony
  • a temetőben nyugvók adatbázisa, mint a cserépi

Ha segítenéd munkánkat írj kommentet, üzenetet, vagy e-mailt toth.peter KUKAC liligro.hu! Fotózhatsz, szkennelhetsz, kerítést építhetsz, levéltárba is mehetsz, minden segítség nagyon fontos. Itt egy klassz példa székelyudvarhelyi segítségről.

És akkor még egyszer: az oldal, hasonlóan a Lilihez, mindig ingyenes marad, mert ezek az információk ilyen típusú információk. Van az oldalnak Twittere, és Facebookja is, tessenek bátran ismerkedni az új információkkal.

És akkor vissza is adom a szót Istvánnak és Winkler Miksának:

  A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT. Balázs István és Tóth Péter kutatása

KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD!
AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY
Magnet Bank: 16200106-11703013
SWIFT CODE: HBWEHUHB
Thank you for your donation!
IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000
Támogatást PAYPALON is fogadunk.

A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen.