2015 májusában, az „ócska temető”, azaz a régi református temető tisztításakor előkerült a bokrok közül két héber feliratos sírkő.
2016. november 29-én Cserépfalu képviselőtestülete határozatot hozott arról, hogy egyetért a cserépi zsidó temető tulajdonjogának visszaállításával.
A cserépfalui zsidó temető sorsa rém egyszerű. A 19. század közepén a Cserépfaluban élő zsidók a református temető mellett kaptak helyet, és a következő évtizedekben ide is temetkeztek. 1944-ben elvitték a zsidókat a faluból, s a sírköveket is elvitték a temetőből, majd 1950 után államosították a területet.
Mi történt a sírkövek megtalálása óta?
Kutattunk persze.
Ahol héber feliratos sírkő van, ott temetőnek is kell lennie. Tanácsokat kértünk zsidó szervezetektől, és párhuzamosan elsődleges források után kutattunk. Megtaláltuk 19. századi térképen, majd 20. századi térképen is a temető helyét, megbizonyosodtunk arról, hogy temetkeztek Cserépfaluban zsidók, majd a levéltárból kaptunk végső megerősítést. Egy 1950-es iraton pontosan jelezték a zsidó temetőt.
Két református temető között helyezkedik el a zsidó temető. Az áttörést az jelentette, amikor a reformátusok októberben össze szerették volna vonni a két temetőt, beleértve a zsidó temetőt is.
Ekkor kértünk több szervezettől is segítséget, végül a MAZSIHISZ adott megbízást részünkre, készítettünk egy beadványt dokumentumokkal, melyben kértük, hogy a temető kerüljön a felekezet tulajdonába.
Így néz ki a határozat kivonata:
Cserépfalu Képviselő-testülete 2016. november 29.
Mi fog most történni?
Legfontosabb célunk, hogy a temetőt körbekerítsük, az ide eltemetettek neveit megörökítsük, illetve állítsunk egy emlékművet a holokauszt áldozataira emlékezve. Ebben tudtok segíteni:
A Mazsihisz bankszámlaszáma:
11707024-20262095-00000000
Megjegyzés rovatba írjátok oda: Cserépfalu temető
Ha ezzel kész vagyunk, újraavatjuk a temetőt. Kell szereznünk egy rabbit és és szeretnénk annyi embert összehívni, hogy lehessen kaddist mondani.
Ha ezzel is kész vagyunk, akkor már csak az van hátra, hogy karbantartsuk a temetőt, és elinduljunk a következő temető, a következő sírok felkutatására.
A korábbi kutatási jelentések itt olvashatók.
2016. november 9. A Magyar Nemzeti Levéltár levele a temető tulajdonjogáról
2016. november 6. A temető kerüljön vissza a Mazsihisz tulajdonába
2016. szeptember 13. Mi lesz veled zsidó temető?
2016. március 7. Stern Farkast Cserépfaluban temették el 1864-ben
2016. március 4. Térképeken a zsidó temető
2016. március 3. Magyarországi Zsidó Temetőkért Alapítvány
2016. február 29. Friss képek a cserépi temetőről
2016. február 24. A cserépi sírkövek magyar fordítása
2016. február 19. Megtaláltuk a zsidó temetőt
2015. május 20. Héber feliratú sírkövek a keresztény sírok között
A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT.
Balázs István és Tóth Péter kutatása KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD! AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY Magnet Bank: 16200106-11703013 SWIFT CODE: HBWEHUHB Thank you for your donation! IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000 Támogatást PAYPALON is fogadunk. A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen. |