2024 januárjában sétáltam a temetőben, a tavaly ígért nagy poszt is érkezik majd, ahogy az időt tudok tölteni a tartalmak elkészítésébe.
A temető az ócska temető mellett helyezkedik el, fura, hogy a keresztény sírok között is van két kő, de erről is majd később.
Az árok, ami elég sok zsidó temetőben megtalálható:
A hengeres kő:
A megtört kő:
Kövek a zsidó temetőben:
És a teljes galéria:
A képek archiválásáról.
A nyers eredeti, a tömörített és a „lebutított” (internetbarát) méretcsökkentett verzió felkerül a felhőbe, plusz egy fizikai tárolóra, és itt a blogban is megjelenítjük. Adatok: Mit látunk, dátum, a kép készítője, és a helyszín.
Lesz a nagy poszt a temetőről, Mezőcsáton, Karcagon, Szentesen, Szihalomban is jártunk, lesz Spernáthékról írás, és még sok minden más. Idővel 🙂
Tessenek tovább olvasni, és ha támogatnák munkánkat – például a felhő tárhelyének költségével, vagy egy fizikai hordozó árával, – azt nagyon szépen köszönjük.
A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT.
Balázs István és Tóth Péter kutatása KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD! AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY Magnet Bank: 16200106-11703013 SWIFT CODE: HBWEHUHB Thank you for your donation! IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000 Támogatást PAYPALON is fogadunk. A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen. |