A Cserépi temető mellett a régi hitközséghez tartozó települések temetői is érdekelnek, így jött szembe velünk Tard.
Volt-e valaha Tardon zsidó temető? Kutatásaink során kiderült, hogy nem. Akkor hová temetkeztek őseink? Esetleg más település zsidó temetőjébe? Nos, a kérdésre elég nehéz volt választ találni, de sikerült.
Tardon heves ellenállás volt a katolikusok részéről – ők alkották a község zömét -, a más vallásúakkal szemben. Saját temetőt sem kaphattak a községtől. Szabó Zoltán jegyezte le 1936-ban:
Tard oldalában, az utolsó házak mellet fekszenek Tard halottai, enyhe lankán nyúlik el a temető, mint a szántóföldek is. Szélesen, a dombtetőtől csaknem az útig a katolikusok fekszenek; kiszorulva a temetőszélére, az árokba a baptisták és a zsidók. A sírok jó része már alig válik el a földtől, a kereszteknek csak egy-egy csonkja hirdeti elmosódott felírással a meghaltak korát és az itt maradottak szeretetét.
A történet folytatása sem szebb. A baptisták is csak hosszas kérlelés, levelezés után kaptak saját temetőt, a dögkút mellett….
A 18. SZÁZAD VÉGÉN LÉTREJÖTT, ÉS NYOLCVAN ÉVVEL EZELŐTT MÉG MINTEGY EZERFŐS MEZŐKÖVESD-KÖRNYÉKBÉLI IZRAELITA HITKÖZSÉG EGYKOR FONTOS RÉSZE VOLT A KÖRNYÉK GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS ÉLETÉNEK. MÁRA AZONBAN MEGSZŰNT.
Balázs István és Tóth Péter kutatása KÖSZÖNJÜK SZÉPEN TÁMOGATÁSOD! AZ ÉLET IGAZSÁGA ALAPÍTVÁNY Magnet Bank: 16200106-11703013 SWIFT CODE: HBWEHUHB Thank you for your donation! IBAN: HU65 1620 0106 1170 3013 0000 0000 Támogatást PAYPALON is fogadunk. A kutatás kommentálható a Facebookon, leveled várjuk az toth.peterKUKACliligro.hu címen. |