Október 31-én lesz az ünnepélyes visszaállítása a mezőkövesdi Holokauszt Emlékműnek. Mezőkövesd város és a MAZSIHISZ közösen jegyzik a rendezvényt az egykori zsinagóga helyén, az iskola előtt téren, aminek a neve Hősök tere. Lesznek beszédek is természetesen, 11 órakor kezdődik a megemlékezés, amely a zsidó temetőben ér majd véget.
Az Élet Igazsága Alapítvány is ott lesz, és örvendünk majd nagyon. 2014 óta gondolkodtunk a visszaállításon, és lám sikerülni fog, ahogy az összes többi tervünk is meg fog valósulni. Mert nem élhetünk tudatlanságban.
Dr. Fekete Zoltán polgármesterrel és Gordon Gábor, a MAZSIHISZ megemlékezésekért felelős munkatársa, aki az Emlékezzünk és Emlékeztessünk Alapítvány kuratóriumi elnökével nyáron találkoztunk, akkor már szépen haladt a helyreállítás.
Az emlékmű hátoldalán nagy táblán lehetett olvasni az áldozatok neveit, sajnos ez most még nem lesz helyreállítva.
Pár hete még le volt fóliázva:
Ilyen volt a háború után Mezőkövesden az emlékmű, 1956-ban került el onnan. Sajnos.
Jöjjenek Mezőkövesdre október 31-én.












